Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

218 139. országos ülés 1907 április 15-én, hétfőn. ám emelje az állam a tanítók fizetését, de ilyen arányban emelje fel a papok kongruáját is, tegye ezt jtmktimmá, ezt még mindig megérteném, akkor még mindig lehetne ennek azt a magyarázatot adni, a mit t. nemzetiségi képviselőtársaim adnak; de mivel nem követelik, nem kívánják a papi kongruának felemelését, legalább nem kapcsolatosan, és ennek daczára panaszkodnak a felett, hogy a papoknak kisehb a fizetése, a mi az egyházra nézve veszedelmes, és az Eris almáját dobná a felekezetek közé, ezeket bontaná meg: én nem tudok egyebet kimagyarázni, mint azt, hogy a saját tanítóiknak anyagi érdeke ellen foglalnak itt állást. És ezt indokolják. Hallottam egyik képviselőtársamtól, hogy sokkal jobban ragaszkodik nemzetiségéhez és hitfelekezetéhez tanitó, semhogy az államtól elfogadjon ilyen Judáspénzeket. Könnyű a nemzetiségeknek nagy hangon beszélni másnak zsebére. Kérdezzék azonban meg azokat a tanítókat, hogy akkor, mikor az állam, nem kéri tőlük, hogy nemzetiségükből kivetkőzzenek, hanem készséggel segítséget nyújt arra, hogy magukat művelhessék, készséggel segítséget nyújt arra, hogy feladataikat, teljesíthessék, hogy a nyomortól magukat és családjukat megmenthessék: vájjon vissza fogják-e utasítani ezt a segítséget csak azért, hogy önök egy pár frázissal idebenn nemzetiségi mivoltukban exczellálhassanak, hogy önök itt, nem tudom micsoda kétes értékű sikereket érhessenek el. (TJgy mnl) Én azt hiszem, hogy minden intézményhez való ragaszkodás tehát, ugy a hazához való ragaszkodás, mint a nemzetiséghez való ragaszkodás is áldozatkészséget kér és ró az egyesekre. De hát ezt az áldozatkészséget teljesítse mindenki önmaga és ne kivánja a dicsőségét annak, hogy ő van a felső fokon élvezni, az áldozatkészséget pedig azokra rója rá, a kiknek vállain felemelkedett. Én azt hiszem, hogy akkor, mikor a nemzetiségi képviselő urak itt a tanítók nevében beszélnek és a tanítók szegénységét hívják fel, saját nemzetiségük ellen és saját tanítóik érdekeinek rovására is cselekesznek, s engedjék meg, de nem tudom elhinni, hogy erre mandátumot nyertek volna akár a tanítói kartól, akár nemzetiségeiktől, akár pedig a magyar államtól. (TJgy van! Ugy van!) A nemzetiségi t. képviselőtársaim különböző okokból támadják meg a javaslatot. Előre jeleztem és most is jelezni kívánom, hogy én csakis az elvi alapokra fogok kiterjeszkedni, mert azt, hogy beszédeikre ugy reflektáljak, hogy a részletekbe is belemenjek, annak daczára nem fogom tenni, hogy képviselőtársaim nagy része a törvényjavaslatot szakaszonként vette elő és igy tette meg minden egyes szakaszra az észrevételeit. Ha azonban a tekintetben, a mit most mondani kívánok, kiterjeszkedem ezzel kapcsolatosan azon alapvető kérdésekben tett téves nyilatkozatoknak megczáfolására, a melyek talán szorosan a tárgygyal össze nem függenek, erre a háznak bocsánatát kell, hogy kérjem, hogy a tárgytól ennyiben is el akarok térni. Hiszen nem teszek egyebet, mint hogy azokat az elvi álláspontokat akarom és fogom megvilágítani, a mely elvi álláspontoknak alapján támadtatott meg maga a törvényjavaslat. A nemzetiségi képviselőtársaim is támadják a törvényjavaslatot azért, mert az autonómiát sérti. Azt hiszem, már részben volt alkalmam és sikerült bebizonyítanom, hogy az autonómia nem magyarázható olyképen, hogy a törvényjavaslatnak intézkedései ezt sérthetnék vagy sértenék. Érre vonatkozólag máskülönben sem lehet sok mondani valóm azok után, a miket a vallásos közoktatásügyi miniszter ur már elmondott. De ha arra az alapra helyezkedünk, a melyen én állok, a melyet már megelőző beszédemben is kifejtettem, hogy t. i. az autonómia csak azon határok között illetheti meg a felekezeteket, a mely határok között az állami feladatok teljesítésében vesznek részt és ennek folyományaként az állami czélokat is szolgálják : az autonómiának sem sérelmét, sem megszorítását nem olvashatjuk ki ebből a javaslatból. Nem is ezt az autonómiát féltik, nem is az iskolákat féltik, hanem — és ezt Goldis László képviselő ur szemrehányásával szemben is ismétlem — féltik nemzetiségi érdekeiket (Igaz! TJgy van!) és azokat védik, a melyek elkülönzésre vezetnek és ez által az állam egységét megbontva, az állam fennállását és létét veszélyeztetik. Ok ezt tagadják, Goldis László t. képviselő ur pedig azt mondotta, hogy nem méltó e képviselőház tekintélyéhez aZ a beszéd, a melyben én ezt vitattam. Pedig ö nem olvasta el a saját beszédét sem, nem hallgatta meg képviselőtársainak beszédét, a kik közül Novacu Aurél egész preczize és határozottan megmondotta, hogy (olvassa): »A mi nemzetiségünk és egyházunk egymást úgyszólván teljesen fedik és hogy ha mi hitfelekezetünk és nemzetiségünk védelmére is kelünk, ez nem róható fel nekünk bűnül, ez nekünk kötelességünk. Hiszen nemzetiségiek képezik ezen egyházak hiveit és ennélfogva nem lehet ráfogni azon egyházi hatóságokra, a mikor a nemzetiségi érdekeket istápolják és védik, hogy akkor hazaellenes dolgokat művelnek.« (Helyeslés a nemzetiségi padokon.) Vlád Aurél: Igaz, ezt aláírom én is! (Zaj.) Elnök : Vlád Aurél képviselő urnak zárszó joga van. Ne méltóztassék tehát most a záróbeszédét apródonként elmondani. (Derültség.) Vertán Endre előadó: Ha tehát aláírják, akkor miért tiltakoznak az ellen, hogy én ebből az előadói székből azt hirdetem, hogy a hitfelekezetek a saját autonómiájukban nemzetiségi