Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

216 139. országos ülés 1907 április 15-én, hétfőn. tiekké váltak a farai papi iskolák, mert az állam — amelynek gondoskodási tárgyát ebben a kor­ban a politikai jogokból egészen kizárt nép­rétegek oktatása nem képezte — eltűrhette azt, hogy a hitfelekezetek saját kezükben tartsák a népoktatást és közvetlen feladatuknak tartsák a népnevelést és oktatást. Ebbe az állam bele sem szólt, de már az 1700-as években, hazánkban nevezetesen az 1790/l-iki törvényhozástól kezdve mindinkább előtérbe lép az állam beavatkozása. Előtérbe lép ez különösen az 1868-iki törvényjavaslat beterjesztésekor, a mikor általános volt az a nézet, hogy a népoktatási intézetek elcsenevész­nek a hitfelekezetek kezében. Mi volt ennek az oka, nem kutatom, mert magára a tényre nézve befolyást amúgy se gyakorolna, sőt konczedálom, hogy a hitfelekezetek anyagi erők hiányában nem voltak képesek teljesen megfelelni felada­taiknak. Tény azonban, hogy ezen feladatoknak nem tudtak megfelelni és mi a 48-as párt, a kikkel szemben a 48-as tradicziókat szokták idézni, e tekintetben hivatkozhatunk Kossuth Lajosra, a ki Schwarcz Gyulához intézett leve­lében azt irja: »Miután tapasztalat szerint a tan­ügy a hitfelekezetek kezében elcsenevészedik, az államnak hathatósan be kell avatkozni közös nemzeti tanodák felállításával, és fentartásával, a tankényszer behozatalával; az iskolai kellékek, a tanitői fizetés mcgállajDÍtásával« — és Kossuth csak attól félt, hogy a kormány hitfelekezeti alapon, tehát egészen hibás, egészen veszélyes alapon fogja ezen iskolákat felállítani. Nem az tehát a jogi alapja az állami segítségnek, mint hogyha az állam a hitfeleke­zetektől átruházott jog alapján kötelezve lenne segítséget nyújtani, hanem az, a mit kifejtettem; mert véleményem szerint az a helyes alap, hogy mivel ezen népiskolai tanintézetek az állami feladatok teljesítésében vesznek részt, az állami czélok megvalósításáért küzdenek, az államnak joga van ezeket segíteni, a mennyiben azokat nem eltörölni, de fennállásukat biztosítani akarja. De azt mondani, hogy az állam, midőn saját czéljai megvalósítását látja letéve a hitfelekeze­tek által fen tartott iskolákban is, akkor ezen iskolákra fegyelmi jogot vagy egyéb befolyást ne gyakoroljon, mert a mennyiben gyakorolna, az autonómiát sérti, teljes képtelenség. Hiszen nemcsak ez a jogi elv, de maga az a tény, hogy ezek az iskolák és a hitfelekezetek, mint iskolafentartók elfogadják az állam segítsé­gét, függési viszonyt teremt, mert lehetetlen, hogy függési viszonyba ne lépjen az az ember a másikkal, a ki a másiknak anyagi segítségét elfogadja, a ki feladatait másoknak segítsége nélkül nem tudja megoldani. Magában a tény­ben van a függési viszony, a melyet eltagadni lehetetlenség. Képtelenség egyrészről teljes függetlenséget vitatni, másrészről pedig segítséget követelni és venni igénybe; képtelenség állami kötelezettségről beszélni, mivel szemben az iskolákat teljesen el­szigetelni akarni az állami befolyástól és irá­nyítástól; képtelenség a szülők jogairól is beszélni és a szülőket mégis arra kényszerí­teni, hogy gyermekeiket hitfelekezeti iskolákba küldjék még akkor is, természetesen a tan­kötelezettségi kényszer behozatala után, hogy ha a községben nem lenne olyan iskola, a mely a saját vallásos meggyőződésüket fedi, tehát olyan iskolákba, melyek egészen más világnézet szerint tanítják az egyes tantárgyakat és más vallási világnézetet visznek be az iskolákba. De hogy ha nem is lenne mindez képtelenség, ha tényleg a törvényjavaslat, mely az állami be­avatkozást nagyobb mértékben biztosítja, sér­tené is a hitfelekezeteknek autonómiáját, akkor is idézem a protestáns egyház egyik fenkölt szellemű püspökének, Antal Gábornak a sza­vait, melyeket a Berzeviczy-féle törvényjavaslat tárgyalásakor mondott: »kogy ha látom azokat a réseket, a melyeken keresztül hazánk ellen­ségei a magyar nemzeti egységhez férkőzhetnek, Ourtiusként saját autonómiánk testével fogom azokat befedni«. Én nem vagyok protestáns, én is katholikus vagyok, de mert honpolgárnak is érzem maga­mat, nem engedem az elsőséget e tekintetben senki által elvitatni és ón is azt mondom, hogy ha van rés, a melyen keresztül a haza ellen­ségei a magyar nemzet egységét megbonthatják és megtámadhatják, a mely rés mindenesetre az iskolákban támadt, akkor minden hitfeletkezet­nek hazafias, szent kötelessége ezt a rést betöl­teni és e rés betömésére, ha kell, autonómiájá­nak egy részét is feláldozni. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Ettől eltekintve, Molnár igen t. képviselő ur beszédének van még egy része, a melyben ő azt vitatja, hogy az államnak nincs joga a saját állami iskoláit oly módon fejlesz­teni, hogy ezzel a hitfelekezetek a versenyt ne vehessék fel, és igy a hitfelekezeteket az állam­mal szemben hátrányos helyzetbe hozni. Ebből vonja le azt a következtetést, hogy az államnak nincs joga tanítóit jobban dotálni, mint a hogy dotálják a hitfelekezetek a maguk tanítóit, ügy gondolom, hogy ha ezt az elvet mi keresztül­vinnők, hogy a tanítók javadalmazásának kér­désében az állam is csak annyira mehetne el, a mennyire a hitfelekezetek mehetnek saját erejükből, akkor itt egy kartellt kötnénk, kar­telibe lépne az állam az egyházzal, hogy leszo­rítsák a tanitői javadalmazásokat, és mivel az a tanitó más oldalról magasabb javadalmazást nem kaphat, kényszeríttessék ezzel a leszorított fizetéssel és javadalmazással is megelégedni. Bocsánatot kérek, a kartelleknek a formáit ismerjük a kereskedelemben, de hogy ezeket erkölcsösöknek is lehetne nevezni, azt nem hiszem. De különösen erkölcstelen lenne akkor, ha az egyház és az állam, ez a két eszményi

Next

/
Thumbnails
Contents