Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-131

131. országos ülés 1907 április í-én, csütörtökön. 15 A midőn Angliában 1862 május 6-án a parlament elhatározta a munkásiskolák erős állami támogatását és azt azon feltételhez kötötte, hogy azok az iskolák valamely elismert vallás fenhatósága alá helyeztessenek, azt is kimondotta, hogy »az államsegély elfogadásával aláveti ugyan magát az iskola az állami felügyeletnek, de ez nem avatkozhatik bele a tanitásba, sem az iskolai fegyelembe, sem az iskola kormányzatába. A felügyelet csak azt konstatálhatja, hogy megvannak-e az államsegélyhez kötött feltételek, a melyek csak a működési képességre és rendőri intézkedésekre vonatkoznak«. íme tehát, az angolok nem kivannak semmiféle jogfeladást az ő segélyük ellenében . . . Éber Antal: Ott nincsenek oláhok ! Nem is jóhiszemű összehasonlítás ! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ott nincsenek nemzetiségek I) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni. A kérdést közbeszólásokkal elintézni nem fogjuk. A házszabályok tiltják a közbeszólást. (Helyeslés.) Molnár János : . . . sőt, mint azt nekem egy, néhány hó előtt Angliából visszaérkezett, de több éven át ott tanitott egyén mondotta, az állam, minden néven nevezendő szükséglettel ellátja, pl. a katholikus iskolát, valamint a tanerőket is, de nem törődik a tankönyvekkel, sem a tanrendszerrel, sem a tanmóddal, sem a fegyelemmel, sem a tanitók személyével, (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ott nincsenek hazaárulók !) sem semmivel, hanem egyesegyedül a kellő eredménynyel. (A karzaton jelenlévők egyike beszélni kezd.) Elnök: Figyelmeztetem a karzat közönségét, hogy ki fogom ürittetni a karzatot, mert a házszabályok és a törvény szerint a karzatnak beleszólása nincsen a tanácskozásba. Molnár János: Mindennek daczára lássuk csak, követel-e ez a törvényjavaslat ilynemű jogfeladást ? Igenis követel, mert már 200 korona és egy fillér állami segélynél azt követeli, hogy a miniszter ur jóváhagyásától függjön a tanitók kinevezése avagy megválasztása. Sőt ha az elsőt visszavetetette és a második sem tetszik neki, egyszerűen ő maga nevezhet ki az illető államilag segélyezett hitvallásos iskolához tanitót. Arról nem is szólok, hogy — mint a törvényjavaslat eredeti szövegében volt — ha az állam az alapfizetés felénél többel segélyezi a hitvallásos iskolát, akkor a mindenkori kultuszminiszter jogosult abba az iskolába tanitót kinevezni, mert ettől a szörnyű követeléstől a t. miniszter ur is elállott a tanügyi bizottságban. Azután követeli a t. miniszter ur abban a törvényjavaslatban az államilag segélyezett hitvallásos iskoláktól, hogy azok csakis az ő általa is helybenhagyott tankönyvből és tanterv szerint tanítsanak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kegyeteknek helyes, nekem azonban helytelen! Továbbá olyannyira megszorítja az államilag segélyezett hitvallásos iskolák fentartóinak . . . Buza Barna: Felekezeti iskolák azok ! Elnök : Csendet kérek, különben névszerint fogom megnevezni a közbeszóló képviselő urakat. A házszabályok tiltják azt. hogy a képviselő urak közbeszólásaikkal zavarják a szónokot. (Halljuk I Halljuk !) Molnár János: . . . fegyelmi jogát, hogy az majdnem teljesen elvész és hogy ha csak egyetlenegy tanitó vét is azon dolgok ellen, a melyek fegyelmi vétséget képeznek, ezen törvényjavaslat szerint a mindenkori miniszter az egész hitközséget is megfoszthatja hitvallásos iskolának felállításáról. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Csizmazia Endre : Nagyon helyes ! Hazafiasán tanítsanak ! Molnár János : Vannak még más pontok is a törvényjavaslatban, a melyek ilyen jogfeladást követelnek; de nem szólok ezekről. Már a mit eddig mondottam, az is eléggé bizonyítja azt, hogy jogtalanság az állam részéről a jogfeladás kívánása, mert a mértéknek és a követelményeknek fokozásával, lépésről-lépésre, minden hitvallásos iskolára ráteheti az állam a kezét. Félnek is a hitvallásos iskolák ezen kínálva kínált állami segélyt igénybe venni és csak akkor kérik, a mikor a végszükség szorítja rá őket, mert hát kisebb rossznak tartják, bár megtépázott jogokkal, az ő iskolájukat, mint semmi jogot és állami iskolát. Ugy látszik, érezte ezt a t. miniszter ur is, a midőn három évi moratóriumot adott a hitvallásos iskolafentartóknak az állami segélynek rájuk való kényszerítéséig. Ha az állam az ő segélyeért nem kívánná a hitvallások vitális jogainak feláldozását, részben való átengedését, ugyan kellene-e három esztendő ? Még három hónap is sok volna, mert már a következő héten szívesen, készségesen ós csoportosan vennék igénybe a hitvallásos iskolák ezen állami segélyt. Eltörlendőnek vélem tehát a viszonzás megkövetelésének elvét az állam részéről a hitvallásos iskolák segélyezése terén teljesen, már csak azért is, mert ez az elv az államnak legnagyobb fokú bizalmatlanságát árulja el a hitvallásos iskolákkal és az egész társadalommal szemben, és mert e javaslattal, ha törvénynyé válnék, lépésről-lépésre foglalhatja el az állam a hitvallások iskoláit olyan állami érdekeknek czége alatt, a melyeknek védelmére a legtöbb vallásnál e hazában épen semmi szükség sincs és a melyek ellen vétőket egyéb módon is meg lehetne fékezni. Mert, t. képviselőház, ez a törvényjavaslat minden hitvallásra szól; és mert ilyen törvényeket nem inczidentaliter és sporadikusan felmerülő egyes esetekre, sem — mint a t. miniszter ur igen helyesen mondotta — egyes miniszterek jóakaratára alapítva, hanem mindenkorra, minden időre és intézményszerűleg kell megalkotni, hacsak azt nem akarjuk, hogy ma ezen a valláson, a mely talán rászolgált, holnap meg egy másik valláson, a mely pedig épen nem szolgált rá üthessen a hatalom kezelője — törvénynyel kezeljen.