Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-138

200 138. országos ülés 1907 április 13-án, szombaton. Nagy György: Hála istennek! Vlád Aurél: Látom, hogy ez a soviniszta irány nemcsak hogy eddig erősbödött, de véleményem szerint is mindig erősebb lesz, azonban meggyőződésem, hogy végre-valahára ki fogja magát tombolni. Nagy György: Akkor, a midőn Magyarország erős, független és egységes lesz ! Vlád Aurél: Ki fogja magát tombolni, azonban czélt érni nem fog. Mert, hogy a magyar nyelvű Magyarország megalkottassék, ahhoz nem elég az összes iskolák államositása, a mely, megengedem, lehet az első lépés, de ez nem elég. Sőt nem elég, t. ház, a magyar nyelvnek az összes egyházakba való behozatala, az összes autonómiák elkobzása. Tudom, hogy ha be is" fogják látni ennek káros következményeit, még ez sem fogja kiábránditani az országot és a magyarságot ebből az irányból, de, hangsnlyozom : tovább is kell menni; a családréletbe is bele kell nyúlni. (Mozgás a jobboldalon és balfdól. Elnök csenget.) Ezt nem akarják, már pedig ha a czélt akarják, akkor akarni kell az összes eszközöket is és akkor nem szabad félúton megállni. Szmrecsányi György: Hangosabban! (Derültség jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Vlád Aurél: Azt hiszem, hogy elég hangosan beszélek. Azt hiszem, hogy a magyar politikai élet és Magyarország jövője ettől a megpróbáltatástól nem lesz megkimélve. Jó volna, ha megkíméltetnék és ha kizárólag csak a józan ész uralkodnék, akkor bizonyára megkíméltetnék ettől. . . Nagy György; Hát mi uralkodik ? Vlád Aurél: A szenvedélyek uralkodnak! Nagy György : A magyar hazaszeretet uralkodik! Elnök (csenget) : Kérem Nagy György képviselő urat, szíveskedjék a közbeszólásoktól tartózkodni ! Vlád Aurél : Én daczára ennek a törvényjavaslatnak és ezen irány megerősödésének, kizártnak tartom azt, hogy a nem magyarajku népek még ezen irány túlzó követése és gyakorlati megvalósulása esetében is nemzeti egyediségüktől, faji öntudatuktól megfosztassanak. Mert az ilyen törekvés ellenkezik az örökké való igazsággal. Azonban daczára annak, hogy azt hiszem, hogy egyáltalában sem a románságot, sem a többi népfajokat ezen törvényjavaslat faji sajátságaitól megfosztani nem akarja... (Felkiáltások jobbfelöl: No hát! Maga is belátja ! TJgy van ! ügy van ! jobbfelől. Mozgás. Elnök csenget.) Azaz nem hogy nem akarja, de nem fogja tudni megfosztani. (Felkiáltások jobbfelől: De nem is akarja !) Minthogy látom, hogy ezen törvényjavaslat, véleményem szerint, téves eszmék és téves irányok szolgálatában áll, a törvényjavaslatot nem fogadom el. (A szónok leül. Helyeslések a nemzetiségiek padjain. A szónok isméi félkél helyéről.) Es bátorkodom a következő határozati javaslatot beadni, (Elénk felkiáltások jobbfelől: Hiszen már leült! Üljön le I Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) mely annak a czélnak szolgálatában áU, hogy az állami tanitóképezdékben a tanítójelöltek a nem magyar nemzetiségek nyelvén is nyerjenek oktatást, hogy a pedagógia elvének megfelelőleg taníthassanak, határozati javaslatom a következő (olvassa) : »Utasitja a ház a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy törvényes hatáskörén belül haladéktalanul intézkedjék az iránt, hogy a hazánkban divó nyelvek a különböző vidékeken és nyelvterületeken elhelyezett állami tanitóképezdékben oly mérvben taníttassanak, hogy az azokból kikerülő tanitók a növendékeket anyanyelvükön oktatni képesek legyenek.« Várady Károly jegyző: Baloghy Ernő! Baloghy Ernő: T. ház! Felmentve érzem magamat attól, hogy azon aggodalmakra reflektáljak, a melyeket a t. előttem szólt képviselőtársam előhozott, mert ezekre az aggályokra gr. Apponyi Albert kultuszminiszter ur tegnapi fényes beszédében már válaszolt és ezeket az aggályokat teljesen el is oszlatta. Méltóztassék azonban megengedni, hogy ezt a törvényjavaslatot, mely tárgyalás alatt van, a tanitás és a kultúra perspektíváján keresztül röviden megvilágítsam. Feltűnő jelenségnek tartom, hogy Magyarországon ugy a parlamentben, mint a parlamenten lávül, sokkal intenzivebb az érdeklődés a magasabb kulturális intézmények iránt, mint a terjedelmük és tartalmuk látszata szerint kisebbrendűek iránt. Az egyetemek, a különböző középiskolák, a felsőbb leányiskolák, a kereskedelmi iskolák, a legmagasabbrendű kultúrintézmények, a muzeumok kérdései és alapításai módot adnak az embernek arra, hogy ragyogó ékes szavakban fejezze ki lelkesedésüket a magyar kultúra iránt. Ezekre az intézményekre méltán büszkék lehetünk, mert ezek az intézmények kapcsolnak be minket az európai kultúrába és tesznek ott erősen számot. Lehet, sőt valószínű, hogy ezen nevezetes intézményeink megteremtésénél lelkes vezéreinket és azoknak lelkes munkásait a faj szeretettől áthatott az a mohóság vezette, a melylyel oly sok mulasztást kellett pótolni egyszerre, azt a sok mulasztást, a melyért nem felelős egy ember sem, hanem felelős Isten és ember előtt az a hatalom, a mely minket hosszú évszázadokon keresztül elnyomva, a felettünk való uralomnak gyakorlása és állandósítása végett sokszor apatikus közönyben tartott f és a czivilizálatlansággal szövetkezett, mint a hogy ezt a XVIII. és a XIX. század első évei bizonyítják. Utói akartuk érni az előttünk^ futó két évszázadot. Ez a mohóság az oka azoknak a szép és hasznos intézményeknek, a melyek mutatósak, sőt itt-ott ragyognak is. Ezek a magasabbrendű