Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-138

138. országos ülés 1907 április 13-án, szombaton. 201 kultúrintézmények a mi büszkeségeink. Ezek lueszéinek helyettünk és ezek hirdetik a mi dicsőségünket ország és világ előtt. Büszkék vagyunk mi gyönyörű szép fővárosunkra; büszkék vagyunk Indáinkra, vasutainkra, a mi aldunai dunaszabályozási alkotásunkra. Büszkék vagyunk sok mindenre és büszkék is lehetünk. De a népoktatási intézmények revízió járói ebben a képviselőházban az utolsó évtizedekben nem sok szó esett. Ezeknek a magasabbrendű kultúrintézményeknek megteremtése bizonyos megelégedéssel töltötte el a nemzet vezéreit és a nemzetnek u. n. diplomás osztályát. Azt hittük, hogy ezeknek az intézményeknek megteremtésével mind magasabbra és magasabbra építettük kultúránkat és vetettük meg annak alapját. Szinte érthetetlen, hogy a nemzetnek eddigi vezérei nem vették észre azt a nagy aránytalanságot, a mely magasabbrendű kultúrintézményeink és népiskoláink között van. A most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat, bár csak a tanítók fizetésének rendezéséről és az államnak a tanítást illető ingerencziájáról szól, mélységes perspektíváját nyújtja oktatási intézményeink aránytalanságának. Az éhező, a nyomorral küzdő tanítótól ne várjunk eredményes munkát. Annak a munkája kedvetlen lesz. Pedig, nézetem szerint, a magyar kultúra eredményei elsősorban a néptanítók buzgalmától és odaadó működésétől függ. A kultúrember lényének minden előkelőségével, minden tudásával, minden erényeivel a nyers embertömegből fejlődik. Onnan hozza bűneit és hibáit is. A kulturembernek gyökerei a nyers embertömegbe nyúlnak, a honnan őt magasabbrendű embertársainak gyámolitása emelte arra a polczra, a hol már az igazi kultúrember kezdődik és a hol már arra törekszik, hogy a rajtatapadt hibáktól szabaduljon. Minél kevesebb nyers hajlamot hozott az ember ebből a környezetből magával, annál könnyebben és hamarabb válik igazi kulturemberré. A nap világossága a hegyek ormáról és a hegyek csúcsáról terjed, és árasztja fényét a völgyekre és a nagy területekre. A kultúra, t. ház, az alsó néprétegekből indul ki, és onnan differencziálódik felfelé. Pl. a nemzet testét képező milliók és milliók között kulturkapcsolatnak kell léteznie, és a legkomplikáltabb és a legegyszerűbb ember között a legprimordiálisabb érzések között lényeges különbségnek lennie nem szabad. Lényegesebb különbségnek lennie nem szabad a nemzeti öntudatra nézve ; lényeges különbségnek lennie nem szabad a munka tiszteletére nézve. A legegyszerűbb és legkomplikáltabb embernek egyformán át kell érezni az intelligencziának tiszteletét és az egymáshoz való tartozásnak szükségét mint életfeltételt. A különbség, a melyet mégis láthatunk, legfeljebb ez erőnek terjedelmére, ennek az erőnek intenzivitására vonatkozhatik. T. képviselőház ! Csak az a kultúra áll megbízható és szolid alapon, a mely a nemzettest legKÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. VIII. KÖTET. alsóbb néprétegeiből, a nép elemeiből indul ki; minden más kulturatörekvés, a mely nem ily módon fejlődik, szükségszerűen a pusztulásra vezet, mert hosszú idők folyamán nem kapván vért, nem kapván erőt a néprétegekből, elsorvad. Kifejlődhetik ugyan egy bizonyos szellemi arisztokráczia a hosszú idők során keresztül, azonban, mint mondottam, ez a szellemi arisztokráczia nem tápláltatván a nép véréből, mint jeleztem, elsorvad. A civis romanus tulaj donképen azért pusztult el, mert Rómának népe nem volt és mert minden civis romanus egy arisztokrata volt, és ez az alig félmilliót számláló arisztokráczia nem kapván uj vért az alsóbb néprétegekből, a saját intelligencziájába fulladt bele. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat, a néptanítók fizetésének rendezéséről szóló eme törvényjavaslat egyúttal a tanítás és kultúra kérdése is és nemcsak azt jelenti, hogy a tanítók ezentúl könnyebben megélhetnek, de azt is jelenti, hogy a kultuszminiszter ur felismerte azt a nemrég felismert szocziális törvényt, hogy az embert a veleszületett cliszpozicziók mellett a miliő, a környezet alkotja. Nem akarok kritikát gyakorolni arra vonatkozólag, a mit az előző kormányok elmulasztották. Ők politikát csináltak, és nem értették meg a miliő törvényét ; nem értették meg azt, hogy egy nemzet ereje oly arányokban növekszik, a milyen arányokban a kultúra a legalsóbb néprétegeket áthatja. Magyarország a czivilizáltság és a czivilizálatlanság legtarkább képét mutatja. Van itt ebben az országban néhány ezer ember, a ki a legmagasabb rendű ozivihzáczióval gazdagítja az ő szellemi tőkéjüket. Gyönyörűséget találnak a legraffináltabb czivilizáczióban és a kultúra szépségeiben és a , kultúra e szépségeit át is ültetik a mi intézményeinkbe, tudományunkba, művészetünkbe. Ámde ezen intelluktális erőkkel szemben ott áll az analfabétáknak megdöbbentő nagy száma. Pedig az irás és olvasás még nagyon keveset jelent; ez a tudás csak eszköz még, a melyet használni kell, hogy értékek keljenek a szellemi munka nyomán. Bizonyos irigység fog el, mikor eszembe jut hogy Poroszországban 1906-ban az összes besorozott katonák között csak egyetlen egy olyan akadt, a ki irni-olvásni nem tud. A legmagasabb néprétegek magasabbrendű kultúrájából mindig magasabbra és magasabbra fejlődnek a felsőbb kulturrétegek, és az általános kulturimpulzus, mint ösztönző erő, kihat a legmagasabb kulturrétegekre, és lényegesen emeli az általános szellemi feszültséget. Szinte csodálatos, hogy Magyarország legalsóbb elemeinek kultúrájából olyan erős, olyan egészséges intelhgenczia fejlődhetett ki, mint Magyarországon. Ezt a lendületes fejlődést én a fajtánkban rejlő kulturértéknek és kulturérzéknek tulajdonítom. Ez a kulturérték és kulturérzék bizonyítja a mi kulturmissziónkat, a melyet nekünk napvilágra hozni elsőrendű kötelességünk. De ezt a kötelességet megfelelő erővel csak ugy tehetjük meg intenzív erővel, ha a 26