Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-135

l3o. országos ülés 1907 április 9-én, kedden. 119 mely tiltja, hogy ezen törvényjavaslat a ház asz­talára kerüljön. És erre vonatkozólag az indokokat épen magának a közoktatásügyi bizottság javas­latának indokolásából veszem. Azt mondja a bizottsági jelentés (olvassa) : »A nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól, s a községi és hitfelekezeti néptanítók járan­dóságairól beterjesztett jelen törvényjavaslat nem képez organikus egész alkotást, hanem csak a leg­sürgősebb szükségeken kivan novelláris utón se­gíteni.* T. képviselőház! Szerény tudásommal, a legnagyobb jóhiszeműséggel tárgyaltam ezt az ügyet, mert felette fontosnak, felette életbevágó­nak tartom azt. Tessék elolvasni ezen törvény­javaslat intézkedéseit, tessék azokat jól az igazság serpenyőjébe helyezni és kérdem a t. ház összes tagjaitól, hogy egy olyan intézményt, a melyről maga gróf Apponyi Albert azt mondja, hogy kor­szakalkotó, szabad-e novelláris utón szabályozni, szabad-e ezt az ügyet így elintézni, nem mint orga­nikus egészet, hanem mint az égető szükséglet által kitárt kényszerhelyzetet ? Fontoljuk meg jól, t. képviselőház, mert hiszen mi törvényhozók vagyunk, s felelősek vagyunk most és felelősek vagyunk a jövőben is, hogy teljesítsük alkotmánjnrnknak a törvények meghozatalára vonatkozó parancsait. (Ugy van ! a nemzetiségiek faijain.) Ne méltóztassék, igen t. képviselő urak és igen tisztelt képviselőház, ugy feltüntetni a dolgot, mintha én vagy társaim kizárólag hecczből foglalkoznánk ezzel az ügy­gyei, hanem méltóztassanak önök is belenézni az ügy igazi titkaiba. Kérdem : novelláris utón, esak momentán szükség felmerülte alkalmával, lehet-e egy ilyen hatalmas törvényalkotást meg­bolygatni ? Mit jelent ez az előtt, a ki foglalkozik a dologgal, a ki olvasott törvényeket, a ki figye­lemmel kisérte a parlamenti életet igazi hazájá­ban, hogy miképen tárgyalják ott a törvényeket ? A világ összes jogtudósainak egybehangzó véle­ménye szerint novelláris utón csak létező törvényt lehet magyarázni, annak jó, áldásos intézkedé­seit kiterjeszteni, drákói szigorát enyhíteni, azon­ban alapelveit semmi körülmények közt sem sza­bad megtámadni. Vertán Endre előadó: Ezt hol tanulta? Pop Cs. István : Az én kötelességem, t. ház, megmutatni, hogy mennyiben vannak megtá­madva a létező törvények alapjaikban, mert itt csak épen arra szorítkozunk, hogy egy akadályt ugrassunk át, hogy hevenyében, sebtiben meg­szavazzuk, törvényerőre emeljük ezt a javaslatot, a nélkül., hogy számot vetnénk azzal, hogy hány alaptörvény esik el, hány alaptörvény dől sírba ez által. T. ház ! Nagyon szeretünk az angol példákra hivatkozni, nagyon szeretjük alkotmányunkat az angolokéhoz hasonlítani. Nos, az angolok a törvé­nyeket nem igy szokták csinálni. Az angoloknál egy törvényjavaslat annyi retortán megy keresz­tül, annyi esélytől függ, hogy igazán megérettnek keU lennie, hogy keresztülmenj en az angol parla­ment mindkét házán. Akármilyen igénytelen, akár­milyen csekély érdekű törvényjavaslat Angolor­szágban öt retortán megy keresztül: az első olva­sás, azután a tulaj donképeni, a hol rendesen el szokott dőlni a sorsa, a második olvasás, az u. n. comitee előtti eljárás, az u. n. reportstadium és a végén a harmadik olvasás. Miért van ez, t. kép­viselőház ? Nem azért, mintha az angolok nagyon szeretnék a formaságokat, hanem azért, hogy meg­érjék az ügy, hogy megnyilvánuljon a közvélemény, hogy a közvélemény maga mondja meg, vájjon szükség van-e erre a törvényre vagy sem. Gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter ur eze­ket a retortákat nem tartotta be. De nem tartotta be azt sem, a mit az 1848: XX. t.-czikk 3. §-a előirt, hogy t. i. az érdekelt hitfelekezeteket meghallgassa, pedig ő, a ki egész parlamenti életünket ismeri, tudja azt, hogy az 1868-iki törvények megalkotásakor a híres Tisza Kálmán volt ki kezdemé­nyezte azt, hogy az érdekelt hitfelekezetek az őket érdeklő ügyekben meghallgattassanak. A törvényjavaslat keresztülment a közokta­tásügyi bizottság retortáján, azután a pénzügyi bizottsághoz és végül a ház asztalára került. Bármilyen sebtiben és bármily hamar és készü­letlenül került ez ide, — a készliletlenséget a közvéleményre és nein a bizottság vagy a vallás­os közoktatásügyi miniszter ur munkájára értem, és én minden érvet elfogadok, még azt is, a mely tulajdonképen nem mehet érvszámba — az az egy bizonyos, hogy ha a közvéleményre adunk valamit és ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy a közvélemény miképen nyilatkozik e kérdésben, akkor meggyőződhetett volna az egész t. kép­viselőház arról, hogy a törvényjavaslat az érde­kelteknél, t. i, a nemzetiségeknél a legnagyobb visszatetszést és felháborodást szülte. Legalább is annyit megtehettek volna, hogy bennünket képviselőket ha nem egyébért, leg­alább tanácsadói minőségben meginvitáltak volna a bizottságba. Hiszen elvégre akármennyire han­goztatják önök, hogy nem törődünk népeinkkel, annak bajait mégis mi ismerjük legjobban, mert hiszen önök nem törődnek és nem is törődhet­nek velük. Ha tehát a hitfelekezeteket meg nem hallgatták, legalább bennünket hallgattak volna meg. (Helyeslés a nemzetiségiek padjain. Mozgás bal felöl.) Egy hang (a baloldalon): Hát nem hall­gatjuk önöket eleget? Pop Cs. István: Feltettem magamban, t, ház, hogy egyáltalában egy szót sem mondok, a mely nem volna enyhe kiadása annak, a mit Magyarország legnagyobb fiai mondottak. Azt mondtam, t. ház, hogy ez a törvényjavaslat a legközelebbről érdekelteknél és különösen nálunk románoknál a legnagyobb felháborodást és visszatetszést szülte. Bátor vagyok a miniszter ur ő nagyméltóságának becses figyelmébe aján-

Next

/
Thumbnails
Contents