Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-134

108 Vák. országos ülés 1907 április 8-án, hétfőn. által bizonyítsak, a kit önök is tekintélynek kell hogy elismerjenek. Engedjék meg, hogy Mocsáry Lajossal bizonyítsak, a ki elnöke volt a függetlenségi pártnak. Az ő szavai nagyon szépen fedik az én eddigi beszédemet. Lehet, hogy ezen itt nyilvánított nézetei ép oly eretnekségnek fognak tekintetni, mint azok, melyeket régebben a nemzetiségi kérdésről elmondott. Ezeket mondja (olvassa): »Mert a magyar közönség be szokta magát lovagolni bizonyos eszmékbe és frázisokba, a melyek azután valóságos zsarnoki hatalmat gyakorolnak felette és kizárnak minden diszkussziót. Csak be kell őket dobni a diszkusszió közejDébe, s nem kell semmi bizonyítás. A mi magyar közönségünk szereti kissé kényelmesen berendezni magának a vitatkozás gyakorlatát, a nagyon sokat ismételni hallott tételeket ugy tekinteni, mint bevégzett dolgokat, melyek felett az akták Le vannak zárva. Vannak nálunk kanonizált, szentekké avatott ügyek, melyekhez nyúlni rögtönitélő eljárás veszélye nélkül nem lehet, s a közoktatás ügye általában, különösen j>edig a népnevelés ezek közé tartozik. »Nézzük meg kissé közelebbről a népnevelés ügyét. A népnevelés kanonizáczióban részesült szent ügy. Frigyláda, mely körül a politikai pártok találkoznak, ugy mint a nemzetiségi kérdésnél. Egymásra hezitálnak, ki viseli inkább szivén a szent ügyet, ki akar az országos költségvetésbe népnevelés czimén nagyobb összeget bevétetni; előfordult már az is, hogy a függetlenségi párt részéről inditványoztatott: 1 millió forintot kell a költségvetésbe felvenni részben meghatározás nélkül, s megvárjuk a minisztertől, hogy ez összeget el is költse. Idealisztikus felfogás az egésznek az alapja. »Eelvilágosodottá, értelmessé kell tenni minden honpolgárt, hogy magát boldog, boldogtalan által orránál fogva vezettetni ne engedje, meg kell érlelni a szabadságra De ügyessé és életrevalóvá is kell tenni, hogy kenyerét megkereshesse, sőt megtanulja, miképen kell csinálni a rögből aranyat. Még azt is hangoztatják, hogy az iskolában kell hazafiságra tanítani az uj nemzedéket és belevegyül a kérdésbe a nemzeti becsület kérdése is; szégyen, gyalázat, hogy a hazai gyermekeknek ilyen és amolyan százaléka nem jár iskolába. »Hát igen, törekedni kell arra, hogy terjedjen a népnevelés, lehetségessé kell tenni, hogy minél több ember sajátíthassa el az írás-olvasás mesterségét vagy tudományát, sőt lehetőleg a tudományoknak némi elemeit, de túlságosan nagy fontosságot nem kell a dolognak tulajdonit a, s ha nem volna egyéb szégyelni valónk, mint az, hogy nálunk a gyermekeknek bizonyos százaléka még nem részesült iskolázásban, nyugodtak lehetnénk nemzeti becsület dolgában. »Osak ugy kell venni mindent, a mint van. A népnevelésnek objektumát nagyon túlnyomó részben a szegény falusi nép, vulgo parasztság képezi. Ennek életviszonyai pedig olyanok, hogy a falusi iskolában szerzett tudománynak kevés hasznát veszi. Más dolog az, mikor a lakosságnak fele vagy nagyobb része iparosokból és u. n. honorácziórokból áll; ezeknek nagy szükségük, van igenis az Írástudásra, s tapasztaljuk eleget mennyire hátrányos és mennyire restelli is állapotát az olyan iparos, a ki kénytelen bevallani, hogy irást nem tud, de a szegény paraszt, a ki földmivelési munkával keresi kenyerét, vajmi kevés hasznát veszi. Először is rövid ideig jár az iskolába; szegényes tájuálkozása mellett a gyermek lassan fejlődik, ugy hogy a törvény által meghatározott korban nem kezdheti meg iskolai pályáját, azután nem is járja ki a hat évet, a hatóság kénytelen attól eltekinteni; mert segíteni kell apjának a kenyeret megkeresni, elmegy pásztorgyereknek, ostorosnak, segít mindenféle gazdasági műveletnél. És ez még inkább ugy van a leánygyermekeknél, hol a nagyobbik a kisebbiket dajkálja, libát őriz, anyjának százféle aprólékos dolgában segédkezik. »Kevósre viszi tehát tudományát, csakis a jobb eszű és szorgalmú gyermekeknél van a tanításnak némi eredménye rövid idő alatt is. Az átlagosan közepes eredménynek azután mi hasznát veszik? Az Írásnak jóformán semmit, mert odáig, hogy necsak hetüket vagy szavakat tudjon leirni, de valamit kellőleg megfogalmazni, s egy levelet ugy kiállítani képes legyen, hogy postán továbbittassék, ritkán viszi. A levelezésnek a köznéjjnél az a módja most is, mióta jobb lábon van a népnevelés, hogy ha irni akar katona fiának, vagy a katona fiu szülőinek, mással irat, a ki papirt és borítékot kerít, érthetőleg megfogalmazza, leragasztja, ráteszi a megfelelő bélyeget, ráiratja a czimet, talán Isten tudja, az operenczián túl, most már az operencziás tengeren is túl Amerikába. Ez mind oly müvelet, a mely meghaladja a szegény parasztember kéjjességét, akár járt iskolába, akár nem, a jó írástudóknak segédletét nem nélkülözheti. Arról, hogy törvényes iratokat, folyamodványt, szerződést, stb. maga írjon, vagy annak helyes voltáról közvetlen vegyen tudomást, szó sem lehet. Vájjon képesek vagyunk-e arra mi magunk művelt osztálybeliek is, ez a jegyző dolga marad jó pénzért, bár ne tudná váltó alá se irni a maga nevét. »Gyakran láthatjuk, milyen kínben van a falusi ember, mikor irni akar, habár csak nevét is odapingálni; kaszához, kapához szokott markában, s feszes ujjai közt sehogysem tudja elhelyezni azt a vékony szerszámot, azt a pennát; balkezével igazgatja el, valahogy visszatartja lélekzetét, s nagyot fuj, mikor a műtétet sikeresen végrehajtottnak véli; az a derék magyar ember, a ki megbecsüléssel, de bátran elébe áll az embernek, okosan, szabatosan fejezi ki magát, s az emberi méltóságnak senki fiával