Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-134

106 13í. országos ülés 1907 április 8-án, hétfőn. hiszen a katholikus, protestáns vagy a zsidó egyház és az államhatalom között is jöhetnek létre konfliktusok. Ne méltóztassék tehát ezt a kérdést mindig a nemzetiségek ellenében érvényesített sovinizmus szempontjából megítélni. Egy hang (balfelől) : Ne csűrjön-csavarjon ! Vajda Sándor : Vegyük szemügyre a 29. §-t, a mely szerint (olvassa) : »Ha az iskolafentartó a 28. §-ban foglalt rendelkezések folytán üresedésbe jött tanitói állásra a jelen törvény 15. §-ának a) pontjában megkívánt kifogástalan képesítéssel Mró tanítót az állás üresedésbe jöttétől számítandó 60 nap alatt nem alkalmaz, ezt a közigazgatási bizottság előtt nem igazolja, vagy a tanító alkalmazására a közigazgatási bizottságtól, — ületőleg 15 napon belül beadandó felebbezés folytán a vallás- és közoktatásügyi minisztertől halasztást nem nyer : ez esetben az illető iskolához a vallásés közoktatásügyi miniszter az iskolafentartó további meghallgatása nélkül, a közoktatási tároza terhére nevez ki tanítót.« Én azt hiszem, hogy nagyon könnyen előfordulhat az az eset, hogy az illető iskolafentartó 30 napon belül nem alkalmaz uj tanítót, és ha ezt bejelenti a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és halasztást nem nyer, akkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolafentartó további meghallgatása nélkül fel van jogosítva a tanító felvételére, csupán azzal a megszorítással, hogy a tanító az illető hitfelekezethez tartozzék. Nem tudom megérteni, hogy miért vétetik el a jog az iskolafentartóktól, hogy ők intézkedhessenek, hogy ha az előirt időn belül tanítót nem tudnak szerezni. Könnyebb lesz-e a helyzete a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, mint az illető felettes hatóságnak, a mely a felekezeti iskolát fentartja ? Én ebben a szakaszban egyebet nem látok, mint kijátszását a hitfelekezetek iskolafentartási autonómiájának és ezért azt nagyon sérelmesnek tartom. A 32. §. tartalmazza az eskümintát. Én megjegyzéseimet megtettem az állami tanítókra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásának keretén belül, azért nem akarok itt hosszasan foglalkozni ezzel a szakaszszal. Csak egyre akarom felhívni a t. kultuszminiszter ur figyelmét. Ez az esküminta nagyon könnyen alkalmat adhat arra, hogy azok a hitfelekezeti tanítók majd ugy fognak esküdni, mint az adomabeli zsidó ember. Mikor az esküt leteszi, azt mondja, hogy magyar, de magában azt gondolja, hogy román; nem a politikai, hanem az ethnikai fogalom fog szemei előtt lebegni, de mégis csak hamisan fog megesküdni. Ezt én nem tartom korrekt dolognak. Azt, hogy a »magyar« államjogi vagy ethnikai fogalom-e, ezt vagy körül kellene irni, vagy teljesen ki kellene ezt hagyni. A 34. §-ra vonatkozólag van még néhány megjegyzésem; rövidre akarom fogni a dolgot. Azt mondja ez a paragrafus (olvassa) : »Bármilyen jellegű elemi népiskolánál csak olyan nyomtatványminták alkalmazhatók, a melyek a vallásés közoktatásügyi miniszter által megállapított összes rovatokat tartalmazzák. E nyomtatványminták magyar nyelven töltendők ki. A községi iskolák és az államsegélyes hitfelekezeti népiskolák az állami iskolák számára megállapított nyomtatványmintákat kötelesek használni és szintén magyar nyelven kitölteni. A tanulók számára kiadandó értesitőkönyvek és bizonyitványok« . . . Posgay Miklós; Legalább hangosabban olvasson ! Förster Ottó: Kicsikék a betűk ! (Derültség. Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Vajda Sándor : . . . . »bármily jellegű elemi népiskolánál magyar nyelven állitandók ki.« Jól van így? Posgay Miklós: így kell olvasni! (Derültség.) Vajda Sándor (olvassa) : »Az iskolafentartónak azonban jogában áll ezeket a magyar nyelv mellett hasábosán a megállapított tamryelven is kitölteni.« (Felkiáltások: Sillabizál!) Posgay Miklós: Jól van, nagyon jól van. Még talán sillabizálni is tanult az iskolában ! (Zaj.) Elnök : Kérem Posgay képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Vajda Sándor : Ez, t. ház, sérelmes egyfelől azért, mert — mint már az előbb is hangoztattam — a mi nemzeti egyházaink hivatalos nyelve, törvényadta jog alapján, a román és a szerb. Nem értem tehát, miként lehetséges az, hogy ezekben az iskolákban csak magyar nyelvű nyomtatványminták használtassanak ? Ez illuzóriussá teszi egyházainknak azon alaptörvényekben gyökerező jogát, hogy mint nemzeti egyházak autonómiájukon belül szabadon rendelkezhetnek a nemzeti nyelv felett. Kimondja továbbá ez a szakasz, hogy a nyomtatványminták az értesitőkönyvek és bizonyítványok magyar nyelven töltendők, illetve állitandók ki. Tanítóinknak mind a mai napig kötelességük volt a felettes hatóságaikhoz terjesztendő összes referendákat román nyelven terjeszteni elő, a mi reális, mert különben a konzisztórium és a többi fórumok — melyeknek hivatalos nyelve a román, illetőleg a szerb nyelv — nem tárgyalhatnák ezeket a jelentéseket. Nem méltóztatnak-e látni, minő nagy jogkollizió idéztetik fel ez által ? Utolsó bekezdésében, nagy kegyesen, megengedi ez a paragrafus, hogy az iskolafentartó a magyar nyelv mellett hasábosán megállapított tannyelvet is használhatja, s a bizonyítványokat és a tisztviselők számára kiállított értesitőkönyveket is így szerkesztheti. Ez azonban mellékes dolog ; mert ha elveszik az egyháznak autonóm rendelkezési j ogát, ha megsértenek egy alaptörvényt, akkor ez semmiség és nem is jöhet tekintetbe az, hogy a tanítók két nyelven állithatják ki az értesítőket és bizonyítványokat. Azt hiszem, t. ház, bebizonyítottam önöknek, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat mélyen sérti felekezeteink és egyházaink törvényadta autonómiáját. Most a nagy harcz folyik, de ha ebből a törvényjavaslatból törvény találna lenni,