Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-117

56 117. országos ülés 1907 február 27-én, szerdán. Ez onnan van, mert a jószág ára nagy mértékben felemelkedvén, a gazda pedig állandóan mindig szükségben van, kénytelen abból pénzt fogni, a miből tud. Laehne Hugó : Es a két évi szárazság ! Marjay Péter : A két évi szárazság is ártott. Szó sincs róla. De az a baj, hogy teljes mértékben űzhetik nálunk a növendékjószágállomány vágatását. Ez helytelen. Minden nagy városban óriási mértékben vágják az apró borjukat és ez azt eredményezte, hogy nem nevelnek a gazdák sem maguk, sem más hasznára igavonó állatokat. Ez az oka, hogy ma egy pár jó ökör, a mely azelőtt legfeljebb 300 forint volt, négy-ötszáz forintba kerül. Innen van az, hagy egy három-négy hetes veres borjú, a mely azelőtt 8—10—12 forint volt, 30—40 forintba kerül. A szegény gazda pillanatra örül a háromszoros árnak, de később keservesen megbánja. (Igaz ! ügy van !) Mindezekhez a bajokhoz csatlakozott még az az elszomoritó állapot, hogy a lelketlen emberek évtizedek óta egymás mellett élő, egymást támogató, a mezőgazdaság terén egymásnak teremtett elemeket, a gazdákat a munkásokkal összeveszítette, egymás ellen támasztotta, s ez a munkás jogvédelmének a czégére alatt, sorsa javitásának a czime alatt kezdődött. Nagyon helyes dolog, hogy a munkás és a cseléd, ha a munkaadója vagy a gazdája megcsalja, megrontja, a maga védelmére keljen és ebben az eljárásában őt mindenkinek támogatni kell. Hanem annyira elfajult már a munkásoknak a gazdákkal szemben tanusitott viselkedése, hogy ez már tul van minden határon. Ebben a kérdésben nemcsak a képviselők szavát kell nekünk meghallgatni, hanem énegykivülrőljövő hangot akarok most megszólaltatni. Bihar vármegye egyik legtekintélyesebb magyar gazdájának, a ki 50 esztendő óta a maga birtokán gazdálkodik, egy igen higgadt, jóindulatú, minden tekintetben Idfogástalan uri embernek a szavát akarom itt hangoztatni. Nem tudta ő azt, hogy miről tárgyalunk, hanem egy vele történt, példátlanul elitélendő eset alkalmából megirta, mit cselekedtek vele a cselédjei. Mielőtt azonban az ő levelét itt felolvasnám, a helyzet jellemzésére el kell mondanom, hogy ennek az ötven év óta becsülettel gazdálkodó, de vagyoni állapotában a viszonyoknak és a mezőgazdasági sanyarú állapotnak az okából előre nem haladott gazdának a birtokán a múlt hetekben volt alkalmam megjelenni. Behivott a dohánycsomózó helyiségbe, a mely egy szép, tágas, nagy épület. Ott dolgozik 60 munkás, szép, tiszta ruházatú, egészséges kinézésű munkások. Mikor belépünk, a munkások éljenzik elsősorban a gazdát, azután a vendéget, és elkezdték énekelni — jelen volt velünk a református lelkész is — a himnuszt. Nem állhattam meg, olyan megható volt az eset, épen most, mikor arról beszélnek, hogy lelketlenek a gazdák, üldözik a cselédet és megrontják annak érdekeit, nem állhattam meg, hogy ezen levegőben, ezen időkben egy pár szót ne intézzek a munkásokhoz, azt mondván: Lássátok, ezt csak egy magyar urnái érhetitek el, hogy ilyen szép viszony van a birtokos és a munkás közt, tehát becsüljétek meg a gazdátokat, a ki szintén megbecsül és szeret benneteket. Már maga az, hogy 30—32 hold dohánytermelés mellett 60 embert foglalkoztat a csomózásnál, jóindulatról tanúskodik, nem űzi, nem hajtja a munkást, mégis uri módon megfizeti. Mikor a beszédet hozzájuk intéztem, elkezdték újra a munkások a Szózatot. Megható volt a jelenet, gyönyörködtető volt, és azt mondtam, hogy itt lehetetlen, hogy a gazda és a munkás közt valami zavar álljon elő. Most ennek a kiváló, a cselédek és a munkások iránt legjobb indulatú gazdának a levelét méltóztassanak meghallgatni, igen tanulságos. (Olvassa) : »Az történt rajtam, hogy .... évben visszamaradt, hét-nyolcz év óta nálam szolgáló kilencz béres kijelentette összebeszélés következtében, hogy első áprilisén sztrájkba lép, ha t. i. én nekik a dohány alá már az őszön előre elkészitett földet nem adom oda konvencziós tengeri és krumpli földnek, és ezt tették most február 20-ikán, holott én a nélkül, hogy ők maguk kérték volna, jószántomból megjavítottam a bérüket egyenként egy mázsa búzával, 16 koronával és egy pár ajándék csizmával. Ezen helyzet azonban nemcsak nálam van igy, hanem kivétel nélkül minden gazdaságban előállanak teljesíthetetlen és a gazdaság által el nem birható követelésekkel. Természetesen ezen mozgalommal szemben a közigazgatás teljesen tehetetlen, mert az az előállítás semmit nem ér, és nagy veszedelem és ezzel szemben képesek bármely gazdaságot teljesen tönkre tenni.<< (Igaz! Ugy van!) »Az a hirdetett tartalék cselédeszme alig kivihető, nézetem szerint ezen rendkivüli állapottal szemben rendkivüli eszköz lenne alkalmazandó. Kérésem hozzád, hogy ezen állapotot tedd interpelláczió tárgyává, nyilatkozzék a miniszter, mit szándékozik preventív intézkedésként ezen mozgalommal szemben elrendelni. Ha a miniszter erélyes és határozott Ígéretet tesz, már ennek is nagy hatása lesz.« T. ház ! Én ezt interpelláczió tárgyává tenni nem akartam, annyival inkább, mert itt a helye ezen kérvény tárgyalásánál. Azt hiszem, a ki ezt a dolgot komolyan meghallgatja és lelkére veszi, belátja, mennyire elfajult, mennyire igazságtalan már a munkásoknak a visszaélésig menő követelése a legjobb, a legigazságosabb, a legbecsületesebb gazdával szemben. (Igaz ! ügy van !) Hogyha meg van csalva, ha ocsút mér neki a gazda vagy csirás kenyeret ad neki, tegyen panaszt, követelőzzék, mindnyájan védelmére állunk, de mikor beszegődött és a szegődött béren felül azt mondja a gazda : ez nem elég nektek, szegény emberek, még többet fogok nektek adni, s mikor kezdődik a tavaszi munkaidő, akkor kilencz béres le akarja tenni az ostort és a munkaeszközt, ez rettenetes veszedelem,