Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-115

115. országos ülés 1907 február 22-én, pénteken. 17 latnál a rangosztályokról bővebben intézkedni szükségtelen. Én megengedem ezen felfogásnak a jogosultságát, de ezzel szemben azt hangsúlyozom, hogy a mi különleges viszonyaink között, tekin­tettel épen a kadsereg kérdésében felmerülő ellen­tétes körülményre, sohasem árthat a magyar képviselőháznak az, ha valamely törvényjavaslat szövegében véleménye szerint nem egészen precziz és különösen nem a mi pártunk felfogásának meg­felelő kifejezés foglaltatik, s ezt tőlünk telhetőleg házszabályszerű formában, tehát határozati javas­latban világosabban, határozottabban mondjuk ki. Meglehet, hogy a ki túlságos szigorral mér­legeli a képviselőházi határozatok alakiságát, az a határozati javaslat szükségessége felett vitat­kozásba bocsátkozik, de a ki a törvényhozónál az óvatosságot is figyelembe veszi, a ki tudja, hogy nálunk még a felségjogokra nézve is mennyi vitás kérdés és ellentétes vélemény merült fel, az talán hozzájárul azon szerény véleményemhez, mely szerint ez a határozati javaslat erősiti azon állás­pontot, a melyet a mi pártunk elfoglalt. Ezek azok az indokok, a melyek miatt a t. képviselőháznak a határozati javaslatot elfoga­dásra ajánlom és kérem azon t. képviselőtársaimat is, a kiknek talán formai, alaki kifogásai lennének, kegyeskedjenek ezen lényeges okokból a határo­zati javaslatot elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom, Bolgár Ferencz államtitkár: Kérném a hatá­rozati javaslatnak felolvasását. Gr. Thorotzkai Miklós jegyző (olvassa a hatá­rozati javaslatot). Bolgár Ferencz államtitkár: T. képviselőház ! Az előbbi kijelentésemhez képest a kormány nevé­ben a határozati javaslatot elfogadom. Elnök : Ebben a határozati javaslatban nincs megmondva, hogy hová illesztessék be. Mérey Lajos: Az első szakaszhoz iratkoztam fel, és csak oda érthető. Ez különben nem a szakaszba jő bele, ez határozati javaslat. (Zaj.) Elnök : Az előadó ur nem kivan szólni, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést. Méltóztatik-e az első szakaszt válto­zatlanul elfogadni ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki és követ­kezik a határozathozatal a Mérey Lajos kép­viselő ur által beadott határozati javaslat felett. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a Mérey Lajos képviselő ur által beadott határozati javaslatot, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kijelentem, hogy a képviselőház a Mérey Lajos képviselő ur által beadott határozati javaslatot elfogadja. Következik a 2. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 2. §-t). Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 2. §-t változat­lanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, ÍÍÉPVtl. NAPLÓ 1906 1911. VII. KÖTET akkor a 2. §-t változatlanul elfogadottnak jelen­tem Id. Következik a 3. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 3. §-át). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 3. §-t változatlanul el­fogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor a 3. §-t változatlanul elfogadottnak jelentem Id. Következik a 4. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 4. §-?;. Elnök: Az előadó ur kivan szólam. Semsey László előadó: T. ház! A pénzügyi bizottság nevében van szerencsém a 4. §-hoz a következő indítványt benyújtani. (Halljuk ! Hall­juk ! Olvassa) : >>Jelen szakasz első bekezdésének második sorában az »ellátatlanok« szó helyett »ellátva nin­csenek* teendő. (Helyeslés.) Elnök : Ha szólani senki sem kivan, a vitát bezárom.. Elsősorban kérdem a t. házat, méltóztafcik-e a 4. §. meg nem támadott részét változatlanul el­fogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor a 4. §. meg nem támadott részét változatlanul elfoga­dottnak jelentem ki. Kérdem most már a t. házat, méltóztatik-c Semsey László előadó urnak azon beadott módosí­tását, hogy az első bekezdés második sorában »el­látatlanok<< szó helyett »ellátva nincsenek« kifejezés teendő, elfogadni, igen vagy nem? (Igen I) Ha igen. akkor ä 4. §-nak első bekezdését a Semsey László előadó ur módosítása érteimében elfogadottnak jelentem ki. Következik az 5. §. Hammersberg László jegyző (olvassa az 5. %-t.) Elnök : Az előadó urat illeti a szó. Semsey László előadó : T. ház ! Van szeren­csém az 5. §-hoz is egy módosítást benyújtani. E szakasz második bekezdésének utolsó sorában (olvassa) : »évi 750, illetve 700 vagy 400 koronávak helyett teendő »évi 750, 700, illetve 400 koronávak. Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az 5. §-nak megtámadott részét változatlanul elfo­gadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor az 5. §. meg nem támadott részét változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Kérdem most már, méltóztatik-e az 5. §-nak megtámadott második bekezdését az eredeti szö­vegben, szemben Semsey László előadó ur módo­sításával, elfogadni, igen vagy nem ? (Nem!) Ha nem, akkor kijelentem, hogy a képviselőház a szakasz második bekezdését nem az eredeti szövegben, hanem Semsey László előadó ur módo­sításával fogadja el. Következik a 6. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 6. S>-t.) Elnök : Ha szólni senki sem kíván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 6. §-t változatlanul 3

Next

/
Thumbnails
Contents