Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.

Ülésnapok - 1906-123

210 123. országos ülés 1907 ez összealkotva, hogy vigyázni kell a második paragrafusnál, vájjon nem mond-e ellent az elsőnek. Én magam, a ki bűnügyekkel igen sokszor foglalkoztam, állíthatom nagyon sok ügyvéd kol­légámmal, és az egész alsóbirósági karral együtt, hogy a Csemegi-féle 1872. évi u. n. sárga-könyv Horváth Boldizsár idejéből sokkal inkább meg­felelt a mi viszonyainknak, sokkal inkább czélra­vezető volt, mint a mai perrendtartás, a mely össze van állítva mindenféle kitűnő könyvből, a nél­kül azonban, hogy az élet követelményeire figye­lemmel lett volna. (Igaz ! ügy van ! a közéfen.) En abban a véleményben vagyok, hogy egészen uj, a mi életviszonyainknak megfelelő bűnvádi perrendtartás szükséges. Meg vagyok győződve, hogy a jelenlegi jogászvilág az u. n. semmiségi panasz ellen tiltakozni fog és a semmiségi panasz szakaszát végleg elejti, miután a kir. Curiának tudós és nagynevű elnöke maga mondotta, hogy sokszor áll a betű előtt és látja, hogy agyon van nyomorgatva az anyagi igazság, s a Curiának a törvény alapján a betűt mégis szentesítenie kell. ö maga mondta, hogy nem hódol a betüimádás­nak és van nekem is oly Curiai ítéletem, hol a Curia kénytelen volt ezt a betüimádást nemcsak mellőzni, hanem mintegy a joggyakorlattal ütni egyet a törvényben lefektetett visszás irányon és diadalra juttatni az anyagi igazságot. Sokszor oly esetben, hol a Curia meggyőződése szerint szemmellátható nagy igazságtalanság történnék, a törvénymagyarázathoz folyamodik, hogy ez a nagy jogsérelem meg ne történjék. Azok, a kik tanulmányozták a bűnvádi perrendtartást, min­dig azt mondották, hogy minél többet olvasták, annál kevésbbé értették és a legtöbb esetben arra a tényleges meggyőződésre jutottak, hogy az az ellenmondások tömkelege. Ha mindezek daczára nem járulok ezen törvény­javaslathoz, teszem ezt épen azért, mert annyira gyenge alapon nyugszik az egész bűnvádi perrend­tartás, hogy ha abból egyetlenegy kövecskét ki­veszünk, szétmegy az egész bűnvádi perrendtartás, mert ha valami tartja, tartja a rosszasága, és ha most javítani akarunk rajta, akkor tényleg a beteget nem gyógyítjuk, hanem megöljük. Híve vagyok tehát annak, hogy egy a mi viszonyainknak megfelelő perrendtartás alkottas­sék, s egyidejűleg ezzel változtattassék meg az 1878. évi büntetőtörvénykönyv, a mely oly drákói intézkedéseket tartalmaz a nép ellen és a kiváló csalókat oly nagy előnyben részesiti. (Igaz ! ügy van!) Ha az a szegény ember végszükségkép ellop egy csirkét vagy egy sonka-csontot és eljön, hogy véd­jem, kétségbe vagyok esve, honnan szerezzem a büntetőtörvénykönyvből a védelmet mellette ! De ha egy csaló jön, akkor minden ügyvéd ujjong örömében, mert a csalásra vonatkozó szakasz oly furfanggal van szerkesztve, és annyi alkatrészből áll, hogy ha az ügyes ügyvéd egy alkatrészt, a minimális részt, ki tud venni, a tisztelt csaló meg­menekedett. márczius 8-án, pénteken. T. képviselőház! Nagyon természetes, hogy e két törvénynek szervesen, együttesen kell létre­jönni. Ha így megyünk, a mint az igazságügyi kor­mány jelenleg teszi, odajutunk, — miként itt nagyon sokan elmondották — hogy toldozgatjuk a törvényeket, a legnagyobb bizonytalanságot állítjuk elő, sőt a jelen törvényjavaslattal magu­kat a bírákat is a legnagyobb zavarba hozzuk. Annyira — bocsánatot kérek a kifejezésért — elő­készítetlennek találom ezt az ügyet, hogy a leg­helyesebb eljárás volna levenni a napirendről és újból áttanulmányozni, még akkor is, ha a t. ház­nak többsége keresztül akarja vinni. Molnár Jenő: Mert nagyon sürgős, azért ve­gyük le a napirendről ? Pop Cs. István : Majd megmutatom, hogy nem nagyon sürgős. (Zaj.) T. képviselőház ! Én ugy értelmezem a tör­vényt, hogy abban nem szabad semmi ellenmon­dásnak lennie, hogy ha abban egy szakasz megvál­toztattatik, akkor az összes szakaszok oly értelem­ben javítandók ki, hogy összhangzásba hozassa­nak azzal az uj megváltoztatott szakaszszal. Most méltóztassék csak elolvasni a törvény­javaslatot az igazságügyi bizottság szerkesztése szerint: apodiktice meghatározza, mi történjék, a nélkül, hogy megmondaná legalább, hogy az illető szakaszok ennek megfelelően kijavitandók. Most beillesztetik, a törvénykönyvbe ez a javaslat. Akkor a sok közül előáll az, hogy kérdi a bíró : ugyan mit jelent már most ez a 437. § ? Miért nem változtatták meg, vagy miért nem helyes­bítették ? Ez így szól (olvassa) : »A kir. Curia köteles határozatát a 426. §. 1. pontja esetében az esküdtbíróság ugyané §. 2. és 5. pontja eseté­ben a törvényszék, egyébként a kir. Ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani.« Ha mi elfogadjuk — csak egy esetet hozok fel, — ezt a javaslatot, akkor nagyon természetes, hogy kötelessége lett volna az igazságügyi kor­mánynak kiküszöbölni e szavakat: »ugyane §-2. és 5. pontja esetében a törvényszék«, mert kü­lönben zavarokra ad alkalmat és nálunk, a hol igazán annyi rendelet, annyi novella van, nem­csak laikusnak, hanem jogászembernek is igazán nehéz eligazodni a törvények tömkelegében. Mondom, csak egy esetet hozok fel, de hány he­lyen lesz hivatkozás erre a körülményre, a mely kijavítást, módosítást, alkalmazást nem nyert ? Azt mondja egyik t. képviselőtársam, hogy nagyon sürgős ez az ügy. Én nagyon jól ismerem a törvényszékek, járásbíróságok és táblák műkö­dését. Ezek a bűncselekmények, a melyek semmi­ségi panasz alapján feljutnak a Curiához, a járás­bíróságoktól jönnek nem nagy számmal. Az elin­tézés gyorsasága abszolúte nem oly nagy köz­érdek, hogy holmi törvény-kiegészitéssel, novel­láris utón, ezt a különben is szerencsétlen művet csak még szerencsétlenebbé tegyük, kihúzzuk belőle az egyik vagy a másik alapkövet és ez által romba döntjük az egész épületet.

Next

/
Thumbnails
Contents