Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.
Ülésnapok - 1906-115
115. országos ülés 1907 február 22-én, pénteken. 11 mi marad hátra az átmeneti korszak utáni kormánynak, hogy a nemzet erejéből, vagyonából, a nemzet jövője iránti bizalmából valóban uj korszakot kezdhessen ? (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen nem elég nekünk a függetlenségi és 48-as párt elveit hangoztatnunk, nem elég azokhoz lelkesen ragaszkodnunk és mégis olyan jövőt készíteni elő, hogy a mikor mi veszszük át a kormányt, a mit az igazság és a magyarok Istene, remélem, nemsokára be fog következtetni, (Helyeslés a baloldalon.) hogy akkor az ország vagyoni ereje annyira kimerült legyen, hogy a mi jóakaratunk csak irott malaszt legyen. A függetlenségi párt elveit csak ugy érvényesítheti, ha megmaradnak azok az anyagi erők, ha megmarad az ország adózó képessége, a mi nem tisztán arra való, hogy örökké a hadügyet szolgálja, hanem hogy végre-valahára a közgazdasági megerősödés, a mely nélkül az ország függetlensége el nem érhető, saját vagyonúnkból, saját adózási képességünkből eszközölhető legyen. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezen törvényjavaslat elleni aggodalmaim, t. ház, kettős irányúak. Egyik aggodalmam a törvényjavaslatnak közjogi minősége ellen irányul. Első tekintetre átlátható, hogy nincs annak Magyarországon alapja és értelme, hogy miért intézkedjék e törvényjavaslat a közös hadsereggel együttesen azon magyar honvédségről, a mely tisztán magyar állampolgárokból áll, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) és a mely a magyar honvédelmi miniszterben birja legfőbb intézőjét. Hiszen a magyar honvédek tisztjeinek özvegyei és árvái okvetlenül magyar honpolgárok is. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ha tehát a magyar honvédelmi intézményről a közös hadsereggel együttesen, tehát azon színezettel intézkedünk, mintha már a magyar honvédség is a közös hadseregbe tartoznék és annak egy részét képezné, ez véleményem szerint mindenesetre olyan közjogi hiba, a mi az én szememben ezt a törvényjavaslatot .aggodalmassá teszi. De aggályos ez az intézkedés azért is, t. ház, mert hiszen ne feledjük, hogy a törvényt nem rövid időre hozzuk, és ha elkövetkeznek majd azon idők, a melyekben az ország önállóságát és függetlenségét az egész belszervezetben még a katonai téren is elő kell készítenünk, mindig akadhat ilyen törvény, a melybe majd a mi ellenfeleink bele fognak köthetni, hogy ime, ti ezen és ezen törvényekben elmulasztottátok fentartani az ország önálló rendelkezési jogát; ti magatok elismertétek, hogy pl. a honvédség tagjai a közös hadseregbeliekkel együttes elbánás alá tartoznak, tehát ti most nem vonhatjátok ki olyan könnyen a már fennálló törvények keretéből a saját intézkedéseiteket. Kötelességemnek tartom határozottan kijelenteni, hogy a függetlenségi és a 48-as párt akkor, a midőn a mai politikai kényszerhelyzetében ilyen intézkedésekbe belenyugszik, ezt azon meggyőződésben és feltevésben, s azon kikötéssel és kijelentéssel teszi, hogy jövőbeni önálló rendelkezési jogunk tekintetében egyáltalában semmit sem adunk fel, (Ugy van ! balfdől.) s a nem közös ügyeknek ilyen törvényes intézését nem ismerjük el olyannak, mint a melyhez más okokból járultunk volna hozzá, mint a mostani átmeneti kormány iránti bizalmunkból. (Helyeslés baljelől.) A törvényjavaslattal szemben táplált másik aggodalmunk pénzügyi természetű. A törvényjavaslat 1. §-ában a katonai rangosztályokról intézkedik. A katonai rangosztályok megállapítása azonban nem a magyar törvényhozás joga, hanem a legfőbb hadúré, vagyis felségjog. (Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) Nem vagyunk bizonyosak a felől, hogy ezen rangosztályok ugyanolyanok maradnak-e a törvényjavaslat megszavazása után is, mint a milyenek ma, és ha bekövetkeznék az a lehetőség, hogy a legfőbb hadúrnak egy vagy két év múlva, vagy akár rövidebb határidőn belül is tetszik a rangosztályokat emelni, akkor az ezen törvényből folyó költségek ismét milliókkal emelkedhetnek, a nélkül, ííogy a magj^ar törvényhozásnak ehhez hozzászólási joga lenne. Ezért tartja szükségesnek a 48-as és függetlenségi párt, hogy a rangosztályoknak mai érvényükben való fennállását, hogy ugy mondjam, leszögezze. És habár távol esik tőlünk kétségbevonni azt, hogy ez a rangosztálymegállapitás továbbra is felségjogot fog képezni, de meg akarjuk előzni azt a lehetőséget, hogy jelentékeny, milliókra menő emelkedés történhessék a törvényhozás tudta és határozott hozzájárulása nélkül. (Helyeslés. Ugy van! a baloldalon.) Igaz ugyan, a mint az előadó ur helyesen emelte ki, hogy a katonai özvegyek és árvák ellátási költségei a hadmentességi dijalap kamataiból fedeztetnek és mint ezen törvényjavaslat indokolásából kitűnik, 1948-ig előre kiszámítva, mindig a hadmentességi alap kamataiból fog fedeztetni ez a költség. De azért kétséget nem szenved, hogy maga a hadmentességi dijalap a magyar nemzet tulajdonát képezi. Ha e tőkének a kamatai annyira szaporodnak, hogy sokkal több marad, mint a mennyit a katonai özvegyek és árvák ellátására szükséges, ugy a mint eddig rendelkeztünk törvényben, hogy ez a kamatjövedelmi többlet hová fordittassék, ugy rendelkezhetnénk a jövőre is, és ha ez nem köttetik a jelenlegi rangosztályokhoz, akkor megtörténhetnék, hogy elvonják az egész kamatjövedelmet katonai czélokra és a magyar nemzet előre mondana le milliót és milliót kitevő katonai költségek javára akkor, a mikor a saját közgazdasági költségeire nagyon is szűken kényszerül a költségvetés keretében költeni. (Ugy van ! Ugy van !) Igaz az is, hogy a magyar nemzet a véradó tekintetében 42 százalékkal járul hozzá a hadsereghez. Ámde ne feledjük, hogy ez a 42 és 58 százalék arányszám a tiszti létszámra nézve nem áll. (Ugy van ! Ugy van ! balról.) A midőn tehát mi ezen költséget megszavazzuk, nem 42 százalékban fogja azt élvezni a ma-