Képviselőházi napló, 1906. VII. kötet • 1907. február 22–márczius 19.
Ülésnapok - 1906-121
146 121. országos ülés 1907 ság épen az 1907. évi költségvetésről szóló jelentésében mutatott rá erre. feltétlenül aggályos dolog volna. így tehát a zárszámadás-vizsgáló-bizottság a törvényjavaslat tekintetében a kormányelnök ur hozzájárulásával azt az álláspontot foglalja el, hogy legalább is a számszékre nézve továbbra is feltétlenül érvényben óhajtja tartani azt a törvényes állapotot, a mely szerint ennek a státusviszonyai fix és taxatíve törvénybe legyenek iktatva. (Helyeslés.) Ebből a megfontolásból származik az a törvényjavaslat, a melyet a zárszámadásvizsgálóbizottság a t. képviselőház elé terjesztett, és a melyhez utóbb a pénzügyi bizottság is hozzájárult. Már most, mikor ezt a törvényjavaslatot a zárszámadásvizsgáló-bizottság szövegezésével elfogadásra ajánlom, csak azt kell hozzátennem, hogy az első szakasz utolsó bekezdéséhez stiláris módosítást leszek bátor abban az irányban javaslatba hozni, hogy a státusnak azokra a részeire nézve, a melyekre vonatkozólag a költségvetésben való megállapítás joga van fentartva, az a kitétel, hogy ezek a tisztviselők ugyanazon ranggal és jelleggel alkalmaztatnak, mint a minisztériumok hasonfokozatu tisztviselői, a tárgyalás során töröltessék. Ezzel van szerencsém a javaslatot elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadottnak jelentem ki. Következik a részletes tárgyalás. Kérem Hammersberg László jegyző urat, hogy a javaslat czimét felolvasni sziveskedjék. Hammersberg László jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét). Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a törvényjavaslat czimét változatlanul a zárszámadási és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Hammersberg László jegyző' (olvassa a törvényjavaslat 1. szakaszát). Elnök : Az előadó ur kivan szólani. Éber Antal előadó : Az előzőleg már kifejtettekhez képest van szerencsém azon javaslatot beterjeszteni, hogy az első szakasz utolsó bekezdésében ezen szavak : »ugyanazon ranggal és jelleggel, mint a minisztériumok hasonló fokozatú egyének kihagyassanak. (Helyeslés.) Elnök: Az első szakasz utolsó bekezdéséhez az előadó ur javaslatot terjesztett elő, a melyet most felolvasott. Ha méltóztatnak elfogadni változatlanul az első szakaszt, akkor az első szakaszt elfogadottnak fogom kijelentem az előadó ur módosításával szemben. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltétemárczias 6-án, szerdán. lébe belenyugodni % (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor kérdem a t. házat: méltóztatik-e az első szakaszt változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Felkiáltások : Nem !) A ház tehát az első szakaszt változatlanul nem fogadja el, s ennélfogva kijelentem, hogy az első szakaszt az előadó ur módosításával fogadja el. Következik a 2. §. Hammersberg László (olvassa a törvényjavaslat 2. §.#;._ Elnök." Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 2. §-t változatlanul elfogadni a zárszámadásvizsgáló bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a törvényjavaslat 3. %-át). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 3. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Felkiáltások: Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Ezzel, t. ház, a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat általánosságban és részleteiben is letárgyaltatván és elfogadtatván, (Éljenzés a baloldalon.) javaslom, hogy annak harmadszori olvasását a ház legközelebbi ülésének napirendjére méltóztassék kitűzni. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem Id. Következik a balatonvidéki vasút megépítéséről szóló törvényjavaslat (írom. 394, 412) tárgyalása, és ezzel kapcsolatban Székesfehérvár sz. kir. város közönségének felirata. Az előadó urat illeti a szó. Óváry Ferencz előadó : T. ház ! Különös örömmel tölt el és jóleső elégtételemül szolgál, hogy épen nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a balatonvidéki vasút megépítéséről szóló rövid, de annál fontosabb törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlhatom. Az ige, melyet oly sokadmagammal a legsúlyosabb, sőt legválságosabb körülmények között is soha meg nem fogyatkozó lelkesedéssel hirdettem, s a melynek megvalósitásáért SZÍVÓS kitartással, majdnem két évtizeden át fáradoztam és küzdöttem, végre testet fog ölteni. Maga a törvényjavaslat szűkszavú, s mégis az idők jobbrafordulásának egyik legékesebben szóló bizonyság Kossuth Ferencz által inaugurált czéltudatos, uj közlekedési politikának egyik legbecsesebb eredménye. Hiszen mindnyájan érezzük, nemcsak mi, de velünk együtt az ország közvéleménye is, hogy e vasút létesítése nem tartozik a viczinálisok ama szürke kategóriájába, melyek csak egyeseknek, vagy legfellebb egy szűkebb határok közé szorított vidéknek igényeit, kívánságait és érdekeit voltak hivatva — nem ritkán a köznek rovására