Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-95

95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. 91 abban áll, hogy a szárnysarzsok felállíttatnak, a középső ember, a szakaszvezető és, mondjuk, a szerint a mint század- vagy ezredgyakorlatot végeznek, a század- vagy ezred-kommari dánsok végezik ezeket a gyakorlatokat és a mikor ez tökéletesen jól megy. beállittatik a többi legénység és a dolog megy, mint a karikacsapás. De én egy példát is fel akarok hozni és ez lesz a legfényesebb bizonyiték erre. A mi honvédségünkből, a hol a kétéves katonai „szolgálat van behozva, 1880-ban Czegléden, O felsége vizsgált felül, Henneberg tábornok vezetése alatt, hat huszárezredet. Az ezredek szépen felállíttattak és Hennebergnek kiadta 0 felsége a parancsot, hogy a gyakorlatokat mutassa be. Ekkor Henneberg azzal a kéréssel fordult 0 felségéhez, hogy a szokástól eltérően mutathassa be az ezredeket. 0 felségétől az engedélyt megkapván, Henneberg a kardjával intett, megszólalt a kürtös és minden kommandószó nélkül, minden ide-oda futkározás nélkül elkezdte a gyakorlatot _ az első ezred és utána a többi és egyenkint. 0 felsége nemcsak az általános kiképzést akarta látni, hanem odalovagolt minden egyes huszárhoz, a ki valamely önálló parancscsal volt ellátva, megkérdezte tőle: mi a parancsod, hogy fogod azt tenni és tökéletesen meg volt elégedve. Henneberg pedig a legnagyobb dicséretet kapta. E gyakorlaton ott voltak a külföldi attasék is és a többek között az orosz attasé odalovagolt Henneberghez és azt mondotta: » Tábornok ur, én azt hittem, hogy egy milicziát fogok látni és ime, rendesen kiképzett ezredeket láttam.« A német attasé pedig azt jelentette a német császárnak, hogy a honvédhuszárság és a közös huszárság között a külömbség a fehér és a fekete prém; tehát annyira jóknak találta a kétévi katonai szolgálattal kitanitott huszárokat, (Tetszés.) A t. honvédelmi miniszter ur, utalva azon tapasztalatra, a melyet az angol-bur háborúban nyertünk, reámutat arra, hogy milyen nagyon fontos a lövészet fejlesztése és ezen tapasztalatok következtében nemcsak a gyalogságnál, hanem a lovasságnál is mind a szobaczéllövészetnél, mind pedig később, külső czéllöveszetnél nagyon intenziv gyakorlatot végeznek és mondhatom, hogy nagyrészben igen jó eredményeket érnek el. A midőn ezzel végeztek, akkor következik a harczi és távlövészet. Minthogy a huszárságnál szolgáltam tényleg és minthogy később is jobban érdekelt a dolog, a gyalogságnál is mint nézó' többször vettem részt a harczi és távszerű lövészetnél és azt konstatálhatom, hogy sokkal kevesebb a tálalási százalék, mint a mennyit az emberek azok után, a miket az egyes emberek lövési képességéből látott, elvárni kellett. Ennek két oka van. Az egyik kisebb ok, a másik pedig nagyobb. Ezen kisebb ok tulajdonképen, a távlövészetnél fordul elő; az pedig abban áll, hogyha, nagyobb távolságra lövünk, a hátsó irányzékot szükségképen sokkal magasabbra kell emelni és ezáltal a katona arczát a puska agyától fel kell emelni, a mi neki alkalmatlan helyzetet teremt és őt zavarba hozza. Ezt egész határozottsággal állithatom. Magam is nagy vadászember vagyok, igy tehát ezt külön is megfigyeltem, de utóbb meg is kérdeztem egyes huszárokat, a kik bevallották, hogy nem kapják meg oly hamar a czélt, amint kellene. A másik nagyobb ok az az óriási izgatottság, a melybe a huszárok esnek az által, a mi ezzel a rendes gyakorlatozással össze van kötve. Az egyik szakasz t. i. elől megy mint elővéd és a másik szakasz ismét visszamarad. Az elővéd megkezdi a tüzelést, azután bevonatván, később a többi szakasz tüzel, oldalról és elülről lőnek, a golyók egy kissé fütyülnek a füleik mellett, mert azt sem szokták meg, hogy egymás mellett éles töltényekkel lövöldözzenek és láttam embereket, a kik egészen reszkettek, kiverte őket az izzadtság és a hideg verejték csupa félelemtől és izgalomtól. Itt máskép nem lehet segíteni, mint csakis azáltal, hogy találni kell időt arra és van is idő rá, mert, tudom, sokat kellett katonai szolgálatom alatt ténferegnem; s nem tudtam, hogy tulajdonképen mit is csináljak, mert a szolgálati idő ki volt adva: délelőtt 8 —12, délután 3—6 óráig, azt be kellett valahogy tölteni. Nekem biztos tudomásomra jutott pl. egy gyalog-bataillon, a mely tavaly egyáltalában nem jutott ahhoz, hogy harcz- és távszerü lövészetet vezetett volna. Többet tudok, a melyek csak egyszer vagy kétszer vettek ilyenben részt. Ugy kell tehát az időt e tekintetben beosztani, hogy ez minél többször történhessék, mert ha már most nagy az izgatottság, mi történik akkor, ha az ellenség golyói fütyülnek el fülünk mellett és ha saját tüzérségünk shrapneljei süvitenek el a fejünk felett. Nagy hiba az is, a mely a lövészetnél fordul elő, hogy a csajkátok kényszeríttetnek a kontingentált üres patronokat visszaadni. Megtörténik, hogy az egyik csapattest nem vehet részt ezen részletes lövészet-gyakorlásban, a mint elő van irva. Neki pedig az üres jiatronokat vissza kell adnia, mert azokat el kellett lőnie. Tehát mit csinálnak ? Kivezényelnek egy pár szakaszt, gyorstüzelést intéznek — még nagyon jó, ha czéltáblára, — és az eredmény az, hogy tömérdek drága patront elpazarolnak. Haszon, eredmény ebből nincs. (Ugy van l) T. képiviselőház! A mint emiitettem, tömérdek pénzt költünk a hadseregre, de be kell látnunk, hogy a hadsereg oly szükséges rossz, a melyre a pénzt költenünk kell. Azon kell tehát lennünk, hogy a polgárság a katonaságban ne mindig a terhet és az ellenséget lássa, hanem, hogy a jx>lgárság és a katonaság egy kissé összebarátkozzanak, és legyünk azon, hogy 12*