Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-95
92 95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. a katonaság valami szemmel láttató hasznot is hajtson a polgárságnak. Ilyen volna a katonaságnak aratáskor való hazabocsátása. (Elénk helyeslés.) Nem mondom, minden csapattestnél, mert elismerem, hogy ez a huszároknál, továbbá az utászoknál is lehetetlen, — az utászok különben elég hasznot szoktak hajtani — hanem a gyalogságnál és akkor is a második-harmadik esztendőben lévó'knél, a kik körülbelől 60 százalékot tennének ki. De figyelemmel kellene lenni arra, hogy ezek a katonák ne arra használják fel ezt a szabadságolást, hogy haza menjenek spaczirozní, hanem, az illető jegyzőnek kellene bizonylatot adni arról, hogy kik szerződtek tényleg el az aratáshoz, és kik szükségesek családjukban, hogy aratási munkát végezzenek. (Helyeslés.) így aztán elérnők azt az ideálunkat, hogy adnánk polgárt a katonának és katonát a polgárnak. A költségvetést különben, tekintettel azon nagy bizalomra, a melylyel a t. honvédelmi miniszter ur iránt viseltetem, elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: A honvédelmi miniszter ur kivan szólani. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Legelőször is hálás köszönetet akarok előttem szóló t. barátomnak mondani azért, hogy itt ezt a minket nagyon súlyosan érintő altiszti kérdést felhozta. Az altiszti kérdés minálunk teljesen megoldatlan. Nálunk úgyszólván csak ujoncz-altisztet találunk, vagyis olyan altisztet, a ki altiszti minőségben legfeljebb csak egy, de legjobb esetben másfél esztendő szolgálatot tett. Természetesen az ilyen altisztnek hogy azt a szolgálati jártasságot, azt a rutint, azt a tapasztalatot, a melyre szüksége van, hogy szolgálatát teljesíthesse, — nem azt a szolgálatot értem, a melyet a laktanyában teljesítenie kell, hanem a melyet egyáltalában mint katonának teljesitenie kell — hogy megtanulja, ahhoz több idő kell. Én nagyon érzem a szükségét annak, hogy erre vonatkozólag alkalomadtán a ház elé javaslattal is jöjjek, hogy az altiszti kórdóst egyáltalában olyan mederbe hozhassam, a melyik ideálisabb, s a melyik meggyőződésem szerint az egyedüli eszköz, a mely az altisztet szolgálatának, rendeltetésének teljes odaadással való betöltésére képessé teszi. Ami azt illeti, hogy az altisztek,ha bizonyos ideig szolgáltak, hivatalt nyernek, bocsánatot kérek, ezt a kitételt rektifikálnom kell, a mennyiben csak alkalmazást nyernek ; nem lehet hivatalnak nevezni azt, csak alkalmazásnak, vagyis hogy ő életét nyomorúságosan tovább tengetni tudja. A legközelebb múlt időben volt módom lépéseket tenni az iránt, hogy a katonaságnál töltött szolgálati idő beszámittassék az illetőnek jövendő polgári szolgálati idejébe is, Természetesen az megint anyagi áldozattal jár. Erre vonatkozólag talán lesz alkalmam még a képviselőházhoz fordulni. Azonban hogy az altiszteknek csekély előképzettségén némileg segítsek, költségvetésemben némileg gondoskodtam arról, hogy én bizonyos fokig altiszti társasköröket, altiszti olvasóköröket ós altiszti könyvtárakat tudjak létesíteni. (Helyeslés.) Mindenesetre van a nap folyamán, habár nem sok, de egynéhány órája az altisztnek, a melyet ő, ha komolyan törekszik, továbbképzésére fordíthat és hasznos tárgyakat tanulhat; de gondoskodtam arról is, hogy nagyobb helységekben, a hol polgári iskolák vannak, a tanári karnak jóindulatához, hazafias érzületéhez forduljak, hogy ezeknek az altiszteknek hetenként egyszer-kétszer, esetleg háromszor ilyen hasznos és tudományos előadásokat tartsanak. (Helyeslés.) A kétéves katonai szolgálatra vonatkozólag tett megjegyzéssel teljesen egyet nem érthetek. A tényleges állomány nem egyedül a legénység kiképzésére szükséges, de a tényleges állomány bentartása szükséges arra, hogy a tiszt is tanulhasson, kezdve a hadnagytól a legidősebb tábornokig. Nem lehet attól a tiszttől követelni, hogy ő legyen az egyedüli ballettánczos, a ki ballettet tánczolni nem tanult és mégis tudjon ballettet tánczolni. Bocsánatot kérek, a csapatnak vezetése nagy és sok gyakorlatot igénylő mesterség, a melyet csak akkor sajátíthat el az illető, ha azzal tényleg intenzive foglalkozott. A közös hadseregnek békeállománya — a honvédség békeállományáról, fájdalom, nem is szólhatok, olyan csekély — egy kitágitottabb keretrendszer, ott sincs meg a hadi állományú század. Hisz azt az előttem szóló igen t. barátom tapasztalatból fogja tudni, habár ő lovas volt, ő ott mindig hadi állományú szakasz előtt húzott kardot, hogy egy gyalogsági hadnagy 25—30 embert lát a legjobb esetben maga előtt a gyakorlótéren, mig ellenben normális viszonyok között ellenség előtt 50—55 embert kénytelen vezérelni. Ez nem teljesen mindegy, mert azt a társaságot, a mely 25 emberből áll, akárhol elvezényelheti, elvezetheti, mig ellenben az az ötven emberből álló társaság már sokkal több helyet igényel és sokkal nagyobb körültekintést a vezetésnél. De menjünk a magasabb egységekhez. Hányszor látott egy zászlóaljparancsnok a honvédségnél hadi állományú zászlóaljat? Talán az összes szolgálati ideje alatt, ha az harmincz esztendőre terjed, harminczszor, többször alig, daczára annak, hogy súlyt fektetünk mindig hadiállományu csapattestek összeállítására, de tényleg egy békeállományban levő honvédezredből legfeljebb egy zászlóaljat tudnak, azt is csak redukált hadiállománynyal összeállítani és ahhoz oly sok ember van, a kinek gyakorolnia kell ezt a kommandót, hogy alig jut hozzá egy 35 napos őszi gyakorlati cziklusban. Azért a kétéves
