Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-95

84 95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. tem szerint — nem egyéb, mint kiküszöbölése az erők szabad mérkőzésének. Nem azért szabadította meg magát az emberiség a középkori, a fejlődést megakadályozó béklyóktól, hogy még sokkal súlyosabb, az egyéni erőt megsemmisitő valóságos börtöni helyzetbe dobja vissza magát. Az emberi fejlődést ily módon visszafelé irányitani nem lehet. A szocziálista állameszmének bármilyen legyen konstrukcziója és bármilyen eszközökre, a »produkcziós eszközök államositására« stb. hivatkozzék is, alapjában nem más, nem egyéb, mint visszafejlődés, mint megkoczkáztatása azon gazdasági eredményeknek, a melyeket az emberiség sok évszázados küzdelmek és rengeteg áldozatok árán vivott ki magának. De ha a jogrend mostani alapjait megváltoztatni nem akarjuk, s ha másfelől mégis meg vagyunk győződve arról, hogy mostani államrendünk visszás állapotot is szül, vájjon milyen irányban keresendő az orvoslás ? Egy nagy társadalmi téren, azt hiszem, megmutatta az utat az az üzenet, I. Vilmos német császár Bismarck herczeg által szövegezett üzenete, a mely üzenet a szegényebb sorsuaknak állami biztosítását vette czélba és keresztülvitte ezt a tervet azoknak hozzájárulásával, a kiknek •vagyoni jólétéhez ezek a biztosított emberek hozzájárultak. Nem lehet tagadni, hogy a biztositásnak ez az alapgondolata a szocziális kiegyenlítés terén mozog. »Praktisches Christenthum«-nak nevezte ezt a gondolatot Bismarck, a keresztény szeretetnek állami szerves intézkedések által való keresztülvitele. Tudjuk, hogy a magyar állam épen most készül arra, hogy ezt a szocziális gondolatot az emberbaráti czélokat talán még inkább szem előtt tartó formában megvalósítsa. Az emberi fejlődés természetében rejlik az, hogy a társadalom egy megkezdett utón meg nem állhat, hanem folyton és mintegy önkénytelenül reálép ujabb és ujabb szocziális tereknek művelésére, a szocziális lelkiismeret épen a szocziális munka közben megerősödik és parancsolólag azt követeli, hogy oly kérdések megoldatlanul ne hagyassanak, a melyeknek megoldása a szocziális lehetőségek közé tartozik. A nyugateurópai törvényhozások a legutóbbi években szocziális téren uj feladatot karoltak fel, a mely részben nálunk is már az 1901 : VII. és XXI. t.-czikkekben helyet talált, a mennyiben e törvények az állami gyermekmenhelyekről és az állami segélyezésre szoruló hét éven felüli gyermekek gondozásáról szólnak. A Széll Kálmán-féle törvényhozás azonban megállott oly kérdés előtt, a mely az igazságügyi kormány által kodifikálandó, magánjogba, a családi jogba tartozik. És mivel e kérdés megoldásáért sikra szállni akarok, vagyok bátor ezt ezen költségvetés tárgyalása alkalmával megtenni. A Széli-féle törvényhozás gondoskodik az árva és elhagyatott gyermekek gondozásáról. A nyugati törvényhozás e téren tovább megy és egy egészen uj elvet iktat be a családi jogba. Az uj német polgári törvénykönyv 1666. §-a azt mondja : Ha a gyermek szeUemi, vagy testi jólléte az által veszélyeztetik, hogy az atya a gyermek gondozására vonatkozó jogával visszaél, a gyermeket elhanyagolja, vagy ha becstelen vagy erkölcstelen magatartásban vétkesnek mutatkozik, a gondríok-biróságnak a veszély elhárítására szükséges intézkedéseket kell tennie, a gondnok-bíróság különösen elrendelheti azt, hogy a gyermek nevelés czéljából alkalmas családnál vagy nevelőintézetben vagy javítóintézetben elhelyeztessék. E rendelkezéseket kiterjeszti az 1838. §. az anyára is. E rendelkezések alapján aztán az egyes államok a szabályozást kezükbe vették Báden kivételével, a mely ezt a törvényt már 1886-ban a többi európai törvényhozásokat megelőzve hozta meg. Az 1900ban életbelépett porosz törvény az államhatalom beavatkozásának feltételeit a következőkben állapítja meg : Tizennyelcz évet még tul nem haladott egyén a gondozási nevelésre adatik, 1. ha a polgári törvénykönyv 1666. és 1838. §-ainak előfeltételei fenforognak és ha ez a kiskorú elzüllésének megakadályozása végett szükséges; 2. ha a kiskorú oly bűncselekményt követett el, a melyért fiatal korára való tekintettel meg nem büntethető, és ha a gondozási nevelés a bűncselekmény minőségére, a szülőkre vagy más nevelő személyiségekre és a többi életviszonyokra való tekintettel a kiskorú további elzüllésének megakadályozása végett szükséges ; 3. azon esetben, ha a gondozási nevelés ezen eseteken kívül a szülők vagy egyéb nevelők befolyása elégtelensége folytán a kiskorú teljes erkölcsi elzüllésének megakadályozása végett szükséges. Tudjuk, hogy a modern állam két alapintézményen épül fel, a családi és a magánvagyon intézményén. A család a keresztény kultúra jegyében élő nemzetek meggyőződése szerint a legjobb módját, a legalkalmasabb formáját képezi azoknak a világnézeteknek, azoknak az erényeknek a megvalósítására, a melyek az állami és társadalmi együttlétet biztosítják. A család, mint önálló, saját érdekekkel bíró legkisebb társadalmi kör, a legalkalmasabb forma arra nézve, hogy a gyermekben az enyém és a tiednek mélyebben fekvő erkölcsi alapjai iránt az érzéket felkeltse. A család tanítja a gyermeket a szeretetre azokkal szemben, a kik őt naponta jótéteményekkel elhalmozzák és megértetik vele a jóságnak fogalmát és őt arra késztetik, hogy ezeknek hatása alatt magát a közjónak alárendelje. A gyermek a családi életben láthatja át először azt, hogy bizonyos konczessziók nélkül, a melyeket az egyén az egésznek tenni tartozik, ez az egész fenn nem állhat, illetve, hogy a társas együttélésnek erényei nélkül a társadalommal együtt az egyén is elvész. Szóval alkalmasabb forma, mint a család, arra nézve, hogy a zoon poUtikon, a társadalmi lény neveltessék, nem található. De nem lehet tagadni, hogy ezen szabály alól