Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-95

95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. 85 rengeteg sok kivétel van, nem lehet kétségbe vonni, hogy a család ezer meg ezer esetben épen melegágya a társadalomellenes ösztönöknek, és hogy a bűn a mag;a számtalan nemeiben épen a családban találja a szülőhelyét. A porosz statisztikai hivatal egyik jelentésében azt mondja, hogy a bűn az egyes osztályokban annyira otthonos, mint egy ragályos betegség, a bűn ezen osztályoknak a jelleméhez tartozik, és hogy az a gyermek okvetlenül el van veszve, a ki ezen körökben felnőtt. Nem férhet kétség nézetem szerint ahhoz, hogy az államnak ezekben az esetekben joga kell hogy legyen a közbelépésre a szülői hatalommal szemben is. A modern tisztulfcabb felfogás nem követheti|a római patria potestas elvét, hanem a szülői hatalom a modern kor szerint megtisztult felfogása nem lehet egyéb, mint a gyermeknek megoltalmazását czélzó jog. Erancziaországban is, hol a patria potestas tana a Code Napóleon révén inkább átment a köztudatba, nem zárkózhattak el azon súlyos szocziális érvek elől, a melyek a szülői hatalomnak bizonyos esetekben való korlátozását követelik. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Schuller Rezső: A franczia törvény, a mely azokat az eseteket elősorolja, a melyekben a gyermek a szülőktől elkülöníthető, valóságos bűnlajstromot képez és mutatja, hogy a gyermek és a szülők közti viszony mennyire elfajulhat. A franczia törvény oltalmába veszi a gyermeket; 1. ha a szülők őt korrupczióra és prostituczióra kitanítják ; 2. ha a szülőket a gyermekekkel szemben elkövetett bűntett miatt elitélték ; és 3. ha a szülőket azért marasztalták el, mert kiskorúakat szokásszereűn erkölcstelen kicsapongásokra elcsábítottak és még hasonló más esetekben. Mindezekkel a tapasztalatokkal az összes európai törvényhozások számoltak, az emiitetteken kivül számolt még Angolország, Belgium, Hollandia, Norvégia, Svájcz stb., és ezek a tapasztalatok őket arra birták, hogy családi jogukba azt az elvet iktassák be, hogy abban az- esetben, ha a gyermek erkölcsi jóléte a szülők által veszélyeztetve van, az a szülőktől elkülönittessék és úgynevezett »gondozási nevelésbe« adassék vagy más családhoz, vagy pedig közintézetbe. Ezen nevelés mikénti rendezése szintén fontos ágát képezi a gyermekvédelemre irányuló társadalmi tevékenységnek, de miután ez a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik, arról szólni nem akarok, hanem kitérek még egy kérdésre, t. i. a gyermek büntetőjogi oltalmára. A társadalmi jóléti intézmények talán sehol sincsenek annyira kifejlődve, mint Angolországban. Messze visszamenő tradiczió és ezen ország példátlan gazdagsága kiváló mértékben képesítette az angol társadalmat arra, hogy szocziális tevékenységének megfelelhessen. Egyik ilyen intézmény, az az angol nemzeti szövetség, mely a gyermekeknek a kegyetlenségtől való megóvását tűzte ki feladatául. Ez a társaság annak az angol törvénynek akar érvényt szerezni, a mely a gyermeket a kínzástól megvédelmezi. Az angol törvény a gyermekkinzás fogalmát igy határozza meg : azon személyek, a kik 16 éven aluli, gondozásukra bizott gyermekeket bántalmazzák, elhanyagolják, elhagyják, vagy kiteszik, ugy, hogy annak valószínűsége fenforog, hogy ezáltal a gyermeknek felesleges szenvedés okoztatik vagy a gyermekeknek megkárosítása egészségében, szemén, fülén, a testi tagokon, vagy ezáltal valami szellemi háborgatás idéztetik elő, a kegyetlenség vétségét követik el és hat hónapig terjedő fogházés pénzbüntetésre itélendők. Ha a gyermek kínzása valami vagyoni érdek miatt követtetett el, pl. mert a gyermek halálesetére biztosítva volt, a büntetés öt évig terjedhető börtön. Nagyon praktikus, az angolok gondolkozására valló az az intézkedés, hogy olyan ember, a ki iszákossága folytán követett el gyermekkinzást, az alkoholisták részére fennálló menhelyekbe szállittassék. Első pillanatra és különösen a művelt osztályok családi életét tartva szem előtt, talán nem látszik annyira fontosnak ez a törvényes intézkedés. De bizony, ha az alsóbb néposztályokban divatozó szokásokra gondolunk, más eredményre jutunk. A már emiitett angol szövetség évi jelentésében a következőket mondja (olvassa) : »Van ugyan még elég okunk arra, hogy szegy éljük magunkat, de mégis azt kell mondanunk, hogy a mig az áldozatok száma ma ezrekre megy, addig még 12 év előtt tízezrekre ment. Ezer és ezer gyermeket agyonetettek, agyonütöttek, agyonéheztettek, agyonvertek, agyonbántalmaztak, agyonkinoztak és az angyalcsináló iparban agyonápoltak.« Habár azt mondják is, hogy az angol természeténél fogva a kegyetlenségre hajlik, mégis nagy csalódás volna azt gondolni, hogy a viszonyok e tekintetben nálunk, különösen az ország egyes részeiben, jobbak. Én magam ismerek községeket Erdélyben, a hol minden 10-ik vagy 15-ik gyermek nyomorék, mert szülői nyomorékká ütötték. Eltörték a lábát, kezét, meggörbítették a hátát, és ezek azon gyermekek, a kiket nem sikerült egészen a láb alól eltenni. Súlyosbítja ezen állapotokat a községekben divó erkölcstelenség. Egy leány sokszor két-három gyermekkel megy férjhez, és az a férj nem restelli, hogy ezen nem tőle származó gyermekeket is fenn kell tartania, ennek pedig az a következménye, hogy a gyermekekkel a legkegyetlenebb módon bánik el és az a nő, a kinek a gyermek, a megváltozott viszonyokban, a férjre való tekintettel, csak kellemetlenséget okoz, a gyermek kínzásában a férjét még tulliczitálja. Ezeken a viszonyokon törvényhozási utón kell segíteni az által, hogy már kisebb bántalmazásokat lehetetlenné teszünk, mert ezen kisebbszerű bántalmazókból fejlődnek azután tapasztalat szerint a nagyok. Igaz, hogy a törvényhozás munkája meddő fog maradni, hogyha az államnak nem jön a