Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-95

95. országos ülés 1907 január %2-én, kedden. 75 téri megmondom, a melyet itt a költségvetésben kifejezve látok. T$e tegyünk különbséget doktor juris és nem doktor juris között. Én nagyon tisztelem a doktor jurisoknak tudását és szorgalmát, azonban bátor vagyok kétségbevonni azt, Hogy ez az egyetemi fokozat akár a tudásnak, akár a szorgalomnak, akár a rátermettségnek akár a józan birói judiciumnak nagyobb adagát biztosítaná. ISÍem is gyökerezik a törvényeinkben, mert hiszen eddigi, a bíróságról szóló törvényeink egyike sem ismeri a doktorátust, de nem is igazságos ez a megkülönböztetés, mert az előmenetelben és a segélyezésben nagy zavarokat okoz, nem is igazságos, azért, mert tulajdonképen a módosabbaknak a jutalmazása, hiszen azoknak vagyoni helyzetüknél fogva nagyobb lehetőségük van, hogy a kenyérkeresettől magukat könnyebben függetlenítve és a költségeket könnyebben viselve, előbb megszerezhessék az egyetemi fokozatot. De még közoktatásügyi tekintetben is hátrányos következményekkel jár, mert maga után vonhatja vidéki jogakadémiáink felsőbb évfolyamainak teljes elnéptelenedését ée előmozdítja azt a központosítást, amely két létező egyetemünket az év végén úgyis valóságos diplomagyárrá avatja. (Ugy van!) T. ház ! Tegnap némi irigységgel hallgattam itt Nagy Dezső t. képviselőtársam fejtegetéseit, hogy Angliában az ügyvédek közül nevezik ki a bírákat. Szépen hangzott ez a fejtegetés, de Magyarországon ez idő szerint teljesen kivihetetlen az egész gondolat, mert nálunk a jobb ügyvéd nehezen hagyja ott az irodáját és azt hiszem, hogy még a nagyobb, kitüntető birói fokozatra is nehezen megy át, mert jövedelméről kellene lemondania, a mely pedig még az alacsonyabb ügyvédi helyzetben is mindenesetre nagyobb, mint az egyenrangú bíróságnál a fizetés. (Igaz! Ugy van!) Ezek után, t. ház, csak néhány szóval akarok áttérni a legmagasabb fórumra: a magyar kir. Curiára. Örömmel üdvözlök minden javaslatot, a melynek az a hivatása, hogy a Guria tehermentesittessék; de az eddigi viszonyok szemléleténél méltán jut eszünkbe az a régi jóidő, a midőn Kazinczy Ferencz, felesége jussáért perlekedve, minden levelében igy panaszkodik : »Hej! be álmatlanok az én éjszakáim, mert pereim olyan hosszúak!« A jelenlegi állapot mellett is, ugy az alperesnek, mint a felperesnek ugyancsak sok ősz szál fűződik fürtéibe, mig végre jogerős ítéletet kap, a mely szinte meglepetésszerűleg hat, hogy az ügy még egyszer feltámadt. Tudok esetet, hogy a kötél általi halálra itélt bűnös hét hónapig töprenghetett azon, mily szép az élet, a mig a Curia kimondotta az utolsó szót. Büntetőjogi perekben, a melyeknél az ügyészség majd mindig felebbez, a büntetés mindig eltéveszti hatását, mert hónapokkal, sokszor évekkel később sújtja csak a tettest, a mikor már a bűncselekmény által okozott sebek vagy teljesen behegedtek, vagy talánmár feledésbe is mentek. Ha tehermentesíteni akarjuk a Curiát, akkor ez ne történjék ugy, mint a büntető-perrendtartásnak némely paragrafusa eredményezte, mely azt lehetővé tette, hogy a merev formák érvényesüljenek az anyagi jog rovására, és lehetségessé tette, hogy mindenféle tetszetős, kimondott jogelvnek a köpönyege alatt a jogorvoslatnak lehetetlen kívánalmai és minucziózus analízisei közben, oly gyakorlat támadjon, a mely elkerülni törekszik az ügy érdemleges elbírálását. Ezek után kitérek a birói, illetőleg igazságügyi gépezetnek egyik szervére, a melyről, ugy tudom, eddig még említés nem történt, és ez a magyar királyi ügyészség. (Halljuk ! Halljuk !) A m. kir. ügyészségnek égető reformra van szüksége. Nem szabad e magas hivatásu, s fontos szervet oda visszafejleszteni, hogy egyes-egyedül hivatali felebbvaló és mindenkori kormányhatalomnak agyonutasitott, meggyőződésnélküli, engedelmes vak eszköze legyen. Elismerem, hogy vannak esetek, a mikor szükséges a felülről való utasítás, de ennek nem szabálynak, hanem kivételnek kell lennie. (Helyeslés.) Mert teljes lehetetlen helyzet, hogy az államhatalom képviselőjét mindenben felülről való utasításokkal megkössék és a bíróságok előtt előállható blamázsokkal lejárathassák. Teljes lehetetlenség az, hogy felülről való utasításokért teljes felelősséggel az előmenetelért küzdő és anyagi kényszerhelyzetbe szorított alügyész játszsza mindenki előtt a bűnbak szerepét és teljes lehetetlenség, hogy a fügetlen bíróságoktól átvett férfiak végigjárhassák az utasításoknak és függőségnek ezt az iskoláját, mert ha hosszú ügyészi évek után újra visszakerülnek a független bírósághoz, az utasításoknak és függőségeknek ily mérvű megszokása öntudatlanul és a legjobb akarat mellett is befolyásolja a birói függetlenséget. Különösen fontos ez épen a sajtóperek szempontjából. Itt kell, hogy az ügyészség feladata magaslatán álljon. Irigységgel olvastam Anglia ügyészségének álláspontját a sajtóperek tekintetében, így pl. Sir Pollock angol államügyész kijelentette, hogy a legkényesebb feladat a sajtópereknek hivatalból való megindítása és minden ügyészi bölcseségnek és tapintatnak a prókaköve. Sir Ellenborough, egy másik angol államügyész, igy nyilatkozott : »Az ügyészségnek az a feladata, hogy a sajtó ellen betolakodó minden támadást, tolakodjék ez be bár magánpanasz vagy feljelentés alakjában is, az ügyészség már a küszöbről verjen vissza.« Ilyen felfogásnak nyomát a magyar ügyészségnél jelenleg nem találjuk. Ezek után a törvényt alkalmazó egyénekről áttérek röviden az alkalmazott törvényekre. Igazságügyi törvénytárunk ugy áll előttünk, mint egy nagy igazságügyi palota, a melynek méretei ugyan hatalmasak, de tele van korhadással és repedésekkel, tele van tatarozással és foldozással, a melyek a legkülönbözőbb patinát viselik magukon, és min10*