Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-95
68 95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. az feltétlenül reakcziós és klerikális. Én kétségtelennek tartom azt, hogy az az óriási privilégium, a melyet 1875-ben a kereskedőknek adtak Magyarországon a gazdaközönség felett, megindokolt egyáltalában nem volt. A kereskedelmi törvényt mindenki bizonyos specziális szakjognak tekinti, a mely a kereskedők életviszonyait szabályozza. De törvénykönyvünk nem ugy járt el, hogy ezen törvényeket pusztán a kereskedők egymásközti viszonyaira applikálná, hanem megalkotta az egyoldalú kereskedelmi ügyletek fogalmát, a mely alatt nem értünk semmi egyebet, mint azt, hogy ez olyan szerződés, a melyben kereskedő nem kereskedővel találkozik, vagyis csak az egyik szerződő fél kereskedő, a másik nem az. E téren is kötelezővé tette a törvény a kereskedelmi szakjogot. Tehát nemcsak a saját maga törvénykönyvét, az általános polgári jogot kellene tudni a falusi embernek, a melyről szintén nincs fogalma, hanem azonkívül ismernie kell a kereskedelmi szakjogot, mert ha ezt nem ismeri, a kereskedelmi világgal való érintkezés folyamán lépten-nyomon megüti az orrát, és lépten-nyomon elbukik. Ha még csak a kereskedelmi törvényről, mint kódexről, lenne szó, a melyet — tegyük fel — valamely ideális helyzet szerint a falunak a vezetője, a tanító, a pap elolvashatná, ez még csak hagyján ; de ki van mondva az is a törvényben, hogy egyúttal a kereskedelmi szokásjog is kötelező ezen egyoldalú ügyleteknél, tehát az a szegény falusi ember kénytelen összes ténykedéseit a szerződések terén nemcsak a kereskedelmi tételes törvényhez, hanem ezen felül még a kereskedelmi szokáshoz is alkalmazni. Mintha nálam, Besenszögön, fogalma volna annak a derék parasztembernek arról, hogy iparés kereskedelem terén mi a szokás Budapesten a kereskedő urak között. Az olyan rendszer, a mely azt kívánja, hogy egy agrikol államnak földmivelő lakossága ismerje a kereskedelmi szakjogot és annak még szokásjogi részét is, olyan lehetetlenség, a melynek más eredménye, mint tömeges árverések és a kisgazdaközönség tömeges bukása nem lehet. Utalt t. barátom, Kelemen Samu, hogy többet ne mondjak, a rendelkezésrebocsátás kérdésére. De miután ő csak érintette, vagyok bátor kiegészíteni az ő igen becses szavait azzal, hogy micsoda képtelenség megkívánni attól a parasztembertől, a kinek a házában tinta sincs, mert ha volt valaha, az régen kiszáradt, hogy mikor az az újonnan befestett régi masina, tehát a hamis portéka megérkezik a házához, tüstént fogjon papirost és tintát, s mint Kelemen mondta, részletezve értesítse a gyárost, hogy mi a kifogása az áruczikk ellen. A ki ismeri a magyar paraszt karakterét, jól tudja, hogy mielőtt irásra határozza el magát, kész inkább ötször vonatra ülni. Tapasztalom mint képviselő akárhányszor, hogy kérem őket, ne jöjjenek hozzám, ne fáradjanak fel Pestre, hanem írjanak levelet, lehetetlen keresztülvinni. A magyar parasztnak megvan az a karaktere, hogy nem szeret irni,. . . Nemes Bertalan : Mert megtanulta, hogy a neve után mindig fizetni kell. (Derültség.) Nagy Emil: . . . inkább szeret beszélni. Már most egy agrikol országban ilyen nemzeti karakter mellett nem lett volna-e elemi kötelessége a törvényhozásnak olyan törvényeket csinálni, a melyek ezen nemzeti karakterrel nem áUanak olyan óriási mértékben ellentétben, mint plédául a rendelkezésrebocsátás elve. Eseteket tudok rá, hiszen nap-nap után megtörténik, hogy egy ilyen paraszt, a kit megcsaltak például egy vetőgéppel és ilyenfélékkel, megkérdezi először a komát, megkérdezi a sógort, megkérdezi a birót, hogy mit csináljon. Végül eldöntik a kérdést, hogy, ha behordta majd a szénáját, felmegy Pestre és beszél a gyárossal. A szegény paraszt behordja szénáját, véres verejtékkel megmunkált földjének jutalmát, két hét múlva felmegy Pestre és előadja panaszát a gyárosnak. Azt mondja a gyáros : tisztelt barátom, mind igaz, de már elkéstél, mert a törvény azt mondja, hogy a rendelkezésrebocsátás haladéktalanul történjék meg. Ennél sokkal frappánsabb még a kereskedelmi törvénynek egy másik szakasza, a mely azt mondja, hogy a hirdetésekben, az ujságczikkekben, az árjegyzékekben foglalt feldicsérések a kereskedőt nem kötelezik. Tehát tulaj donképen a hazugságot, az immoralitást szentesíti a törvény. ( Ugy van!) Már most mi történik ? Olvassa a kisgazdaember — hogy egy bizarr példát említsek — hogy olyan vetőgépet hirdetnek, a mely magától működik, nem is kell hozzá ló sem. Meghozatja, de természetesen a rendelőlevélben nem speczifikálja a hirdetménynek ezt a részét. A vetőgép megérkezik, természetesen óriási áron, de a hirdetésben foglalt meseszerű minőségnek nem felel meg. Mi történik erre a biró előtt 1 Miután a kereskedőt nem kötelezték az annonsz-okban foglalt kijelentések, nem követelhet mást a gazdaember, mint a középminőségű áruszállitmányt. Ennek folytán igazsága tudatában a biró elé megy és a pert irgalmatlanul elveszti. De nem akarok a kereskedelmi törvény szempontjából sokáig foglalkozni a falu mostoha kezelésének a kérdésével. Ott van még egy sokkal frappánsabb és az én szempontomból sokkal hálásabb dolog : a váltótörvény. Én Horváth Gyula t. barátommal — a ki ugy látom, nincs itt — Iszkaszentgyörgyön, mikor egy alkalommal együtt korteskedtünk, azt a kérdést intéztem tréfából a néphez a piaczon : van-e itt valaki, a ldnek már volt váltópere ? A válasz nevetés, zavaros beszéd volt és kisült hogy mindenkinek volt már váltópere. Erre azután megkérdeztem, hogy s van-e itt valaki, a ki már elvesztette váltóperét. Uj nevetés és kisült, hogy mindenki elvesztette. Ez frappáns dolog és kétségtelen igazság, hogy Magyarországon a váltóval szemben becsületes ember soha sincs megvédve. Lányi Mór: A paraszt! Nagy Emil: Olyan törvényeket csináltunk, [ hogy a váltóval szemben a bizonyítás úgyszólván
