Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-95
95. országos ülés 1907 január 22-én, kedden. 67 alapozásától olyan nagy mértékben függne a népnek boldogulása vagy szerencsétlensége. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Miután ez — legalább szerintem — kétségtelen tétel, annál inkább kell sajnálattal konstatálnom azt a tényt, hogy Magyarország közelebbről lefolvt harmincz esztendős rezsimje alatt egyáltalában nem voltak figyelemmel arra, hogy az igazságügyi törvények a néplélekkel szoros harmóniában legyenek, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) hanem mindig a külföldi jog szerint és ugy csinálták a törvényeket, hogy a kodifikátor szobájában jól fessenek. (Igaz ! ügy van!) Ha ezen felül a zöldasztalnál tetszetősek voltak a törvények, akkor a külső Nádor-utczán soha tul nem menő kodifikátor jól végezte a maga dolgait, mert azt mondották a törvényéről, hogy szép törvény, jó törvény. De azzal nem törődtek, hogy azon törvény szerencsétlen szakaszaiból folyólag ezer és ezer árverés hangzik el majd Magyarország széles rónáin. Az a törvény szép volt, mert bölcs kodifikátor urak csinálták. Ezen általános tételen kivül közelebbről is ki merem mondani azt a kétségtelen igazságot, a melynek valódiságáért mindig helyt állok, hogy harmincz esztendős magyar igazságügyi törvényhozásunk speczialiter a falu kívánalmaival sohasem foglalkozott, sohasem törődött. (Igaz ! ügy van !) Mindig városi emberek csinálták a törvényt, mindig városi ész szerint (Igaz! ügy van !) és a falusi népre ugy nehezedett az igazságügyi törvényeknek komplikált tömege, mint a sötét éjszaka, a melyben nincs más hang, mint a végrehajtó dobpergése és nincs más világitás, mint az izgatók fáklyája. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon !) Nem akarom azzal vádolni a régi rendszert, hogy egyedül csak az ő — mondjuk — népszeretetének hiánya oka ennek a helyzetnek. E kérdés megítélésénél vissza kell menni a régi időkre. Mint jól méltóztatnak tudni, a leggyönyörűbb jogfejlődés volt az egész világon a római jog fejlődése, a mikor a törvényeket nem ugy hozták, mint ma, hanem a törvényeket a prétorok az igazságügygyei való naponkénti érintkezés alapján alkották. E hosszú, évszázadokon keresztül megalkotott jogot azután Justinián császár egybefoglalta egy kódexben. Ez a kódex Rómában a természetes jogfejlődés eredménye volt. A világuralmi bázisra támaszkodó hatalmas jogfejlődés. De a mikor a római jogot később reczipiálták, a mikor a nemzeti és partikuláris jogokat a római jog háttérbe szorította, akkor nem egy jogfejlődés szerves ereje kapcsolódott bele a nemzetek életébe, hanem a nemzeti és partikuláris jog háttérbe szorításával átvették ugy, a hogy volt a Justinián kódexét és ezen a világbirodalmi eszme alapján és a világkereskedelmi merkantil tételek alapján megalkotott gyönyörű kódexet applikálták oly viszonyokra, a melyeknek pedig ez a törvénykönyv nem felelt meg. Nálunk Magyarországon szerencsés helyzetben voltunk, a mennyiben megvolt őseinknek az a remek jogérzete, hogy át tudták venni az idegent a nélkül, hogy azért nemzetünk erkölcsei idegenekké változtak volna, sőt értettek ahhoz is, miként kell az idegen jogelvet átültetni a magyar talajba és az idegen fából magyar fát csinálni. Werbőczy Hármas Könyvében lépten-nyomon látjuk a római jog, a Justinián-féle kódex tantételeit, de annyira átmagyarositva, hogy úgyszólván csak a jogtudós ismer rá azokra, más senki. Óriási baj történt azonban, a melyet csak a mostani rezsim folyamán sikerül talán nemzetünknek kihevernie, ugyanis 1848 után nem a magyar törvény folytatólagossága következett be reánk, de következett minden szerencsétlenségével a római jog és az ezen felépült Code Napóleon császári intézményei alapján létrejött osztrák jog a maga szerencsétlen tantételeivel, a melyek nemzetünknek specziális karakteréhez egyáltalán nem illettek. Ezen osztrák jog uralkodott nálunk 1848-tól 1867-ig, és az e szerencsétlen forrásból táplálkozó osztrák jog érezteti hatását tulaj donképen még ma is az egész judikaturában, arról nem is szólva, hogy Erdélyben ma is uralkodó jog. A mikor az osztrák jogot azután szerencsésen leráztuk magunkról, megint olyan rendszer jött, a mely bizony a falu érdekével egyáltalán nem törődött. (Mozgás.) A falut nem tekintették másnak, (Mozgás. Halljuk! Halljuk I) mint egy oly bizonyos lakóhelynek, a hol szavazók laknak, (Igaz! ügy van!) a kiket szavazáskor meg szokás vásárolni (Igaz! Ugy van!) gulyással és jó borral, és a hol néha-néha vadászni is szokás. De arra, hogy a falu tulaj donképen a magyar nemzet bázisa, (Igaz ! Ugy van !) hogy a középosztály bukása után nemzeti jellegünknek már utolsó védbástyája a magyar parasztság, a falusi lakosság, arra nem gondolt senki. így történt azután, hogy évtizedeken át csupa oly törvényt hoztak, a mely a magyar néplélekkel homlokegyenest ellenkezik. Érdekes jelenség gyanánt kell konstatálnom azt is, hogy parlamentünket 1867 óta általában osztályparlamentnek, gentry-parlamentnek szokták csúfolni, és ha megnézem a törvényeket, nem találom sehol a magyar gentry kezenyomát, (Igaz !) ellenkezőleg ott látom a tömérdek városi úriember kodifikátori működését, a kiknek érdemeiből semmit sem vonok le, a kik azonban mégis mindenkéjj tudtak gondolkozni, csak a falusi nép szempontjából nem. (Igaz ! Ugy van !) Legélesebben látszik ez a szerencsétlen helyzet a kereskedelmi jog szempontjából, a melyet az én t. barátom Kelemen Samu, nagyon szépen vázolt, és a melylyel én e szerint csak épen futólagosan fogok foglalkozni és örömömet fejezem ki, hogy ezen kérdést Kelemen Samu oly bátran, merészen és szépen fogta fel, mert ezáltal talán el fogj a oszlatni egyszer s mindenkorra azt a szerencsétlen felfogást, a mely Magyarországon uralkodott, hogy mindenki, a ki kereskedő szót és a falu szót ki meri ejteni, esetleg egymással szembe találja helyezni bizonyos reformok szempontjából, 9*
