Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-94

94-. országos ülés 1907 január 21-én, hétfőn. 61 a t. igazságügyirdniszter ur is mondott, hogy egyrészt megszűnnék az ok az emberek elkeseredésére, másrészt módjában állana a kormánynak az, hogy a kitűnőségeket vezető állásokba minden igazságtalannak látszó mellőzés nélkül előléptethesse és ez a titkos minősítési rendszer kátrányait is nagy mértékben mérsékelné. Ezek csak egyszerűen odavetett eszmék, a birói függetlenség köréből való aforizmák voltak, mert hiszen nagyon jól méltóztatik tudni, hogy a tudomány ezzel nagyon behatóan foglalkozik és hogy ha a képviselőházban ezeket előhozzuk, ez leginkább onnét van, mert ez az a hely, a honnét a legtöbben meghallják és az ilyen kifejtések az egész országon keresztül rezegnek. Egy magasabb, egy helyesebb irányban való fejlődésről, a gondolkozásnak és fejlődésnek megfelelő irányitásáról van szó. Engedje meg még a t. ház, hogy egy kérdésre kitérjek, nevezetesen arra, hogy szerintem milyennek kellene lenni az igazságügyi törvényhozásnak. Az alkotmányos korszak életbelépte óta rendszerint — kivéve Szilágyi Dezsőt — az összes igazságügyi miniszterek programmja abban merült ki, hogy az igazságügy miniszter előállott azzal, hogy ezeket és ezeket a törvényjavaslatokat fogom beterjesztem. Ezen törvényjavaslatok egy részét átvették elődeiktől, egy más részét hozzá készitették és a törvényhozásnak ugy, a mint idejük engedte, vagy mint eszükbe jutott, beterjesztették. Én azt hiszem, hogy ezzel egy igazságügyi kormányzat a maga feladatának meg nem felelhet, mert az igazságügyi kormányzat és a miniszternek kötelessége az, hogy a jog fejlesztésnek irányát megszabja, hogy azzal, mint egy világító fáklyával haladjon előre és mutassa meg, hogy milyen elvele szerint kivánja a jog fejlesztését előre vinni. Ebben a tekintetben ma már egy egészen uj gondolkozási mód van. Többé nem arról van szó, mint még rövid idővel ezelőtt is, hogy hogyan csináljuk meg a bűnvádi perrendtartást, a polgári perrendtartást, vagyis hogy hogyan intézzük el jól a pereket, a melyek, ha nagy számban vannak is, minél gyorsabban, minél jobban és minél olcsóbban végeztessenek. Ezek már régi, jóformán elavult tanok. Szükség van ezekre is okvetlenül, de az igazság fejlesztésének súlypontja nem itt van, hanem ott, hogy épugy, mint a közegészségügy terén, itt is megfelelő jjrofilaktikus intézkedések is legyenek, nevezetesen, hogy egyáltalában megfelelő igazságügyi intézkedések által olyan jogrend lótesitessék, a melyeknél megzavarása, beteges, egészségtelen állapota, mondjuk a melyeknél a vitás állapot bekövetkezése ha nincsen is kizárva, de mégis lehetőleg csökkentve van. (Helyeslés.) Ilyen intézményes biztosítékokat kell felállitani az igazságszolgáltatás terén és itt különbséget kell tenni a polgári és büntető igazságszolgáltatás közt. A polgári téren igen fontos a telekkönyvnek rendezése, de nemcsak az a rendezés, hogy egyáltalában megcsináljuk a telekkönyvet és azután otthagyjuk, hadd zavarja össze megint az a szegény nép azt a telekkönyvet, hanem gondoskodni kell arról, hogy azok folytonosan ép állapotban megtartassanak, a tényleges viszonyoknak megfeleljenek. Ezt pedig elérni nem lehet ma, midőn a községi jegyzőre van bizva a telekkönyvek gondozása, midőn csak részben kötelező hagyatéki eljárásunk van, a mely roppant lassú léptekkel halad, midőn ma a községi jegyzőhöz kell elmenni jogügyletek kötése végett. így egyáltalában nem segítjük elő az egészséges jogi állapot kifejlődését és kialakulását, különösen a tömegekre vonatkozólag nem. Arra is reflektálnom kell, hogy ma nem oda megy ki az igazságszolgáltatás czélja, a hova eddig, hogy t. i. a törvényhozók maguk részére hoznak törvényeket, a maguk dolgait intézték, hanem a többségre kell tekintettel lennünk, a tömeg számára kell törvényeket hoznunk, hogy a tömeg boldogulását ,érjük el. (Helyeslés.) Mit kell tehát csinálni? Én szerintem azt, hogy valamint a közigazgatási ügyekben ott van a közigazgatási ügyek ellátására a szegény emberek számára a jegyző, azonképen szükséges, hogy legyen neki ,egy jogi jegyzője is, a ki jogi ügyeit lássa el és ne ugy legyen, hogy egy hozzá nem értő közigazgatási ember, egy községi jegyző lássa el ügyeit, a mi sok veszedelem forrását képezte. Szükséges, hogy egy jogi szakértő ember állíttassák oda, a ki a maga becsületességével, tudásával valóságos jogi papjává váljon annak a néjraek. Ezt nagyon egyszerűen el lehet érni nálunk is. Panaszkodnak napról napra, hogy milyen nagy az ügyvédeknek száma. Ha azoknak az ügyvédeknek, főleg vidéki helyeken közjegyzői jogosítványuk is van, kitétetnének egyes olyan helyekre, a hol közjegyzők nincsenek, közjegyzői jogosítványt adunk, a feleknek jogügyeit ellátnák és biztosítanák azt, hogy megfelelő csekély árért a hozzájuk forduló szegény emberek a maguk jogügyeit szakértői kezekbe téve azt le, megfelelő eljárásba részesíthessék, — a mi által eléretnék az is, hogy szakemberek kezében lennének az ilyen dolgok — akkor igen hálás volna az ügyvédi kar is ezért az intézkedésért. Ugy képzelem ezt a dolgot, hogy mikor kirendeltetik egy ilyen közjegyzői jogositványnyal felruházott ügyvéd, akkor az a parasztember, az a földműves, a ki jogügyletet kivan kötni, adásvételt vagy egy zálogjogügyletet, elmegy az ilyen kirendelt ügyvédhez, előadja ügyes-bajos dolgát, a miről az ügyvéd jegyzőkönyvet vesz fel. És ezzel a szegény ember ott hagyja az ő dolgát és az ügyvéd-közjegyző a kész dolgot szolgáltatja vissza neki. Ebben az