Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-114

ÍU. országos ülés 1Ú07 fel Szerint a 171. §. 7. bekezdésében az első sor végéről, illetőleg a második sor elejéről e szó miniszterelnö­kön* kihagyandó. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. liázat : méltóz­tatik-e a most tárgyalás alatt levő 171. §-nak meg nem támadott részét változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a 171. §. meg nem támadott részét elfogadottnak nyilvá­nítom. Következnek a módositások. Három módosítás adatott be. Elsősorban is Hédervári Lehel a 6. bekezdéshez a következő határozati javaslatot nyújtotta be. Hammersberg László jegyző (olvassa) : »A fe­gyelmi biróság birói határozata ellen felebbezésnek Magyarországon helye a Curia kisebb fegyelmi tanácsához van«. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e Hédervári Lehelnek ezen toldását a 171. §. 6. be­kezdéséhez elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóz­tassanak felállani. (Zaj és felkiáltások: Mit ?) Feltettem a kérdést. Méltóztassanak figyelni. Fel is olvastattam a határozati javaslatot. A 6. pont­hoz toldásképen Hédervári Lehel képviselő ur a következő módositást nyújtotta be : »A fegyelmi biróság birói határozata ellenf elebbezésnek Magyar­országon helye a Curia kisebb fegyelmi tanácsához van«. Én tehát azt a kérdést tettem fel, méltóz­tatik-e Hédervári Lehel képviselő urnak ezt a módositását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azokat, a kik elfogadják Hédervári Lehel képviselő ur módositását, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. Ennélfogva Hédervári Lehel képviselő ur módositása el­esett. A 171. §. 7. bekezdéséhez Szatmári Mór előadó ur nyújtott be módositást, a mely azt czélozza, hogy az első sor végén és a második sor elején levő »miniszterelnökön« szó, mint sajtóhiba, kihagyandó. Ugyancsak a 7. bekezdéshez Pető Sándor kép­viselő ur nyújtott be módositást,a mely azt czélozza, hogy a 6. sorban lévő »eskiit« után tétessék : vágy »fogadalmat« és a 8. sorban lévő »eskü« szó után tétessék : »vagy fogadalom*. Lényegében a 7. bekezdés megtámadva nem lett, ennélfogva kimondom, hogy az elfogadtatik. Kérdem már most a t. házat, méltóztatik-e Szatmári Mór képviselő ur indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfoga­dottnak jelentem ki. Kérdem továbbá a t. házat, méltóztatik-e a Pető Sándor képviselő ur által be­adott módositást elfogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak j elen­tem ki. Következik a 172. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 172. %-t), Gratz Gusztáv! GratZ Gusztáv: T. képviselőház ! A 172. §. az állami munkásbiztositási hivatal birói osztályá­nak szervezetét irja körül. E szakasz utolsó bekez­bruár 21-én, csütörtökön. 510 désének az a czélja, hogy azon intézkedések, a melyek az alsó fokon választott bíróságra vonat­koznak, erre a bíróságra is kiterjesztessenek, és ennek következtében a törvényjavaslat 161., 162. és 163. §-aira történik utalás. Azt hiszem, csak véletlenségből történt, hogy e §. a 165. §-ra is nem hivatkozik, a melyben el van rendelve, hogy a biróság tagjai esküt, vagy fogadalmat tesznek. Ugyanezt bizonyára meg akarja kívánni a javaslat a felebbviteli választott biróság tagjaitól is és ennek következtében javaslom, hogy a 172. §. utolsó bekezdésében a 163. után tétessék még 165. is. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 172. §. meg nem támadott részét elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakasz meg nem támadott részét elfogadottnak jelentem ki. Gratz Gusztáv képviselő ur a 172. §. utolsó bekezdésé­hez azt a módositást adta be, hogy a 163. után szúrass ék be 165. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az utolsó bekezdést eredeti szövegében elfogadni, igen vagy nem ? (Nem!) Ha nem, akkor kijelentem, hogy a 172. §. utolsó bekezdése Gratz Gusztáv kép­viselő ur módosításával fogadtatott el. Következik a 173. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 173. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 173. §-t a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor a szakaszt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 174. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 174. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kíván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 174. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem Id. Következik a 175. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 175. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 175. §-t a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor azt válto­zatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 176. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 176. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 176. §-t a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfoga­dottnak jelentem ki. Következik a 177. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 177. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kíván, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szakaszt változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 178. §.

Next

/
Thumbnails
Contents