Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-114

520 lik-, országos ülés 1907 február 21-én, csütörtökön. Hammersberg László jegyző (olvassa a 178. %-t.) Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T, képviselőház! Egy kis módositásom van ennél a szakasznál. (Halljuk! Halljuk !) Ez a szakasz ugyanis azt mondja, hogy az országgyűlésnek öt évenként teendő jelentés. Én azt szeretném, hogy ne kelljen öt évig várni erre a jelentésre, hanem kapja azt meg a képviselő­ház gyakrabban, hogy igy mindig foglalkozhassak a baleset elleni biztosítás és a betegsegélyezés kérdésével. Ez már azért is szükséges, hogy a t. kormány Ígéreteit a földmivesmunkások beteg­ség és baleset ellen való biztosítására, valamint a társládáknak a törvény keretei szerint való reformjára vonatkozólag ellenőrizhessük. Azért én javaslom, hogy évenként tétessék jelentés. Egy hang (a középen) : Benne van! Mezőfi Vilmos: Nem az van benne, hanem az, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak teendő évenként jelentés, a képviselőháznak azonban csak öt évenként. Én tehát azt volnék bátor javasolni, hogy a képviselőháznak is évenként teendő jelen­tés. Módositásom a következő (olvassa) : »Módo­sitás a 178. §-hoz : A harmadik sorban »mely jelen­tés* szavak hagyassanak ki és helyükbe tétessék : »e jelentések az országgyűlésnek bemutatandók.« Hammersberg László jegyző: Szterényi József! Szterényi József: Teljesen felesleges Mezőfi t. képviselő ur módositása, miután a szövegben magában benne van, hogy az állami munkásbizto­sitási hivatal a pénztárak működéséről és állapo­táról évenként és ezenkívül külön öt évenként a kereskedelemügyi minisztériumnak jelentést tesz. (Ugy van!) Ez annyit jelent, hogy ugy az évi jelentés, mint az öt évi jelentés a képviselőháznak bemutatandó. (Helyeslés.) Mezőfi Vilmos: T. ház ! Miután az állam­titkár ur igy értelmezi a szakaszt, indítványomat visszavonom. Csak ezt akartam elérni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 178. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 179. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 179. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 179. §-t változatlanul, a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövege­zése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 180. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 180. %-t). Elnök: Ha szólni senld sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 180. §-t változatlanul elfogadni a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelen­tem ki. Következik a 181. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 181. %-t). Elnök: Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 181. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 182. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 182. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 182. §-t változatlanul, a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövege­zése szerint elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 183. §. Hammersberg László jegyző(ofoassaa 183. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 183. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 184. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 184. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatnak-e a 184. §-t változatlanul elfogadni a munkásügyi és pénzügyi bizottságok szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelen­tem ki. Következik a 185. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 185. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 185. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 186. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 186. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltózatik-e a 186. §-t változatlanul, a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? (Igen !) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 187. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 187. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 187. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 188. §. Hammersberg László jegyző (olvassa a 188. %-t). Elnök : Ha szólani senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 188. §-t változatlanul, a munkásügyi és pénzügyi bizottság szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 189. §. Hammersberg László \s$yző(olvassa a 189. %-t). Elnök : Ha szólam senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 189. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 190. §. Hammersberg László jegyző (ofoassaa 190. §-í^. Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 190. §-t változatlanul,

Next

/
Thumbnails
Contents