Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-112

456 112. országos ülés 1907 február 19-én, kedden. létén tényleg összesen 17.131 baleset volt, s ezek közül tényleg 599 járadékra igényt tartó baleset. A kisipar terén tényleg nem az általam mondott szám a helyes, azonban az államtitkár ur számítása sem egészen pontos. Nevezetesen még ezen helyesbített adatok mellett sem áll, hogy tízszer annyi volna a nagyipari balesetek száma, mint a kisipari, és hogy a járadékra igényt tartó balesetek száma is tízszer annyi volt a nagyiparban, mint a kisiparban, mert tény az, hogy a balesetek száma a nagyiparban 9'2-szer nagyobb mint a kisiparban, a járadékra igényt tartó balesetek 6"7-szer nagyobbak a nagyiparban mint a kisiparban, tehát mégis áll az a tétel, a melyben konkludáltam, hogy az 1905. évi adatokból ugylátszik, mintha aránylag nagyobb számmal fordulnának elő a járadékra igényt tartó súlyosabb balesetek a kisiparban, mint a nagyiparban. Hasonlóképen nem akczeptálhatom az államtitkár ur beszédének azt a részét, a melyben azt mondja, hogy én helytelenül hivatkoztam a német törvény azon rendelkezésére, mely szerint ott tíz munkásnak állandó foglalkozása adja meg a gyári jelleget, és azt mondtam, hogy ezt képes vagyok törvénynyel igazolni. Erre nézve ugy áll a dolog, hogy én első felszólalásomban természetesen a balesetbiztositásról beszéltem és hangsúlyoztam azt, hogy Németországban a gyárral egy tekintet alá esik, gyárnak vétetik, a balesetbiztosítási kötelezettség alá vonatik azon ipari üzem, hol tíz munkás van. Tehát kedvezőbb az állapot e tekintetben mint nálunk, hol 20 munkásig kivonják az iparüzemet a balesetbiztosítás alól. És miután felhívott az államtitkár ur, hogy igazoljam ezt törvénynyel, rámutatok az 1900. október 1-én életbe léptetett törvény 2. §-ára a német birodalomban, a mely azt mondja : »Im übrigen gelten als Fabriken«, és azután azt mondja : a hol tíz munkás van szabály szerint alkalmazva, az gyárnak tekintendő, természetesen balesetbiztosítási kötelezettség szempontjából; hisz akkor, mikor a balesetbiztositásról beszélek, természetesen nem is akarok más szempontokról beszélni. A mi pedig a biztosítottak számát illeti, itt az általam mondott téves adatokat és téves következtetéseket kívánta az igen t. államtitkár ur kikorrigálni. Én számadataimnál hivatkoztam arra, hogy Ernszt képviselő ur beszédéből veszem az adatokat. Igazán magam sem tudom, hogyan kerülhetett a naplóba bele, mintha én azt mondtam volna, hogy Ausztriában 3469 balesetbiztosító van ; ilyet nem mondottam. Különben mondottam, hogy Ernszt képviselő ur adatait soroltam fel; már pedig ő sem mondotta ezt. Tudom, hogy hét van és hogy ez a betegbiztosító intézetekre vonatkozik. De nincs is helye az államtitkár ur ellenvetésének, mert azt,hogy Németországban 22.000-en felül, Ausztriában meg 3000-en felül van a betegbiztosító intézetek száma és annyi és annyi balesetbiztosító pénztár van, én csak annak indokolására hoztam fel,— és ezen érvem czáfolatlanul maradt — hogy az egység iránti mozgalom első rugója az volt Németországban és Ausztriában, hogy az erők ilyen rettenetes szétforgácsolása ártott a biztosítás intézményének. Nagyon sajnálom, hogy nem győzött meg az államtitkár ur abban, hogy a pénztárak czentralizált szervezete, ugy, a mint a javaslat kontemplálja, helyes, és nem győzött meg abban sem, mintha a német birodalmi és osztrák tudományos törekvések a deezentralizácziót csak ugy értenék, a mint az államtitkár ur magyarázza. T. i. igazat ad nekem abban, hogy. általános és egyhangú a deczentralizáczió felé -való törekvés, azonban ez szerinte ugy értendő, hogy a német birodalom országaira nézve legyen csak deczentralizálva a biztosítási intézmény szervezete. Azoknak a kapaczitásoknak beszédeivel és kijelentéseivel, a kikre itt többször hivatkozás történt, az államtitkár ur ezen álláspontja semmikép sem igazolható, nevezetesen ezek »Die Verwaltung in localen Stellen, Schaffung eines localen Unterbaues« stb. ilyen kifejezéseket használnak. Azt hiszem, senki sincs, a ki azt mondaná, hogy mikor lokális deczentralizácziót kivan a német tudomány, ez egyértelmű volna egy országos deczentralizáczióval, mert azt hiszem, a lokális deczentralizáczió talán mégis csak kisebb területen folytatott önkormányzatot jelent, mint egy egész országra, egy egész tartományra vonatkozót. Azért sem tarthatom helyesnek ezt az álláspontot, mert az államtitkár ur a javaslatnak a czentralizáczióra vonatkozó intézkedéseit azzal indokolja, hogy az országos czentralizált pénztárnak hivatása lesz a felügyelet, az ellenőrzés, a mire pedig a kerületi pénztárak és egyéb pénztárak múltja szerint tényleg nagy szükség lesz. Természetes, hogy az ellenőrzésre és a felügyeletre a legerélyesebb és a leghatványozottabb mértékben szükség van. Ezt senki kétségbe nem vonja. Azonban épen azért nincs igaza a t. államtitkár urnak, mert ezt az országos pénztárra akarja bizni. Ugyanis akármiként vegyük a dolgot, az kétségtelen, hogy ez az országos pénztár egy önkormányzati szerv, a pénztáraknak legmagasabb önkormányzati szerve, hogy ugy mondjam, kvintesszencziája, extraktuma. Az pedig csak elemi szabály, hogy ellenőrizni önmagát senki sem képes hatályosan. Ellenőrzésre egy egész más faktor van hivatva, mint a mely faktor működésre, igazgatásra van hivatva. Tehát maga az önkormányzati szerv, a minek az országos pénztárt tekinteni kell, azt hiszem, magát a biztosítást nem ellenőrizheti hatályosan, hanem épen ezen ellenőrzés hatályossága szempontjából is arra vohia szükség, hogy ezen ellenőrzési és felügyeleti teendők az állami biztosító hivatalra ruháztassanak, a mi azután teljesen fölöslegessé tenné a deczentralizácziót képviselő országos pénztárt. Méltóztassék egyúttal megengedni, miután ez is egyik hátránya a harmadik szakasznak, és az első szakasznak is, a melyről szó volt az államtitkár ur beszédében, hogy t. i. a bányamunkásokat nem vette fel a törvényjavaslat, mondom, méltóz-