Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

Hl. országos ülés 1907 február 18-án, hétfőn 439 szónoknak felhozni — nem volna előnyös, sőt pénzügyileg nagy hiba lenne, ha ide olvasztanók be az egészen eltérő viszonyok közt élő mezőgazdasági munkásokat és cselédeket. T. ház! Egy második csoportja a felszólalásoknak vonatkozott a szervezetre. Pető Sándor képviselőtársain itt azt a tételt állította fel, hogy egyrészt egy országos intézet felállitása nagy hiba, másrészt pedig a czentralizáczió és önkormányzat Magyarországon kizárják egymást. Pető Sándor: Mindenütt! Szterényi József államtitkár: Ha azt méltóztatott volna állitani, hogy mindenütt, könnyebb volna a feladatom a válasz tekintetében, mert hiszen ráczáfolhatnék a külföldi példákból : ámde poentirozni méltóztatott beszédében azt, hogy Magyarországon. A t. képviselő ur tovább megy, és azt mondja, hogy nincs egység a szervezetben, mert többféle pénztár tartatik fenn, és Nagy Sándor t. képviselőtársammal együtt hibáztatj a, hogy a gyári pénztárak fentartatnak, mert ott a munkásoknak semminemű befolyásuk az ügyvitelre nincs. Földes Béla és Csernoch János t. barátaim nagyszabású beszédeikben utaltak ezekre nagy részben, és kimutatták azt, hogy mennyire téves az az irány, a mely a szervezetet támadja, az egységet, a melyben tulaj donképen erő van, a melyben megnyilatkozik az a tendenczia, hogy az egész ország egy biztosítási pénztárt képez, és azok a tagozatok, melyeket a t. képviselő urak az egység rovására méltóztattak irni, ennek az egységes országos pénztárnak tisztán helyi szerveit, közvetítőit képezik, tehát az egységet semmiképen meg nem bontják, sőt ennek az egységnek a folyománya az az előny, hogy mig bizonyos vidékeken gyengébb pénztárak lesznek, t. i. helyi szervek, addig az erősebb vidékeken mutatkozó felesleg ama hiány kiegyenlítésére szolgál, és szemben a jelenlegi állapottal, midőn egyedek állnak egészen elszigetelten, annak a munkásnak, a mi, mint Csernoch t. képviselőtársam kimutatta, ma Brassóban van, holnap Debreczenben, a biztosítási viszonylatában megszakítás sem áll be, a mint egyedül helyes az, hogy ne is álljon be, mert a munkásbiztositás nem parcziális vidéki kérdés, hanem országos kérdés, a mely csak országosan rendezhető. (Helyeslés.) A mi a gyári pénztárakat illeti, talán szabad hivatkoznom Ernszt Sándor képviselő úrra, a ki igen szépen utalt arra, hogy ezen pénztárak mint közvetítő szervek fentartása ama régi patriarkális viszonynak egyik maradványa kivan lenni, a mely régebben munkaadó és munkás közt fennállt, az a közvetlen kapocs kivan lenni, a mely munkaadót és munkást ismét egybefűzheti, daczára ama nagy divergálásoknak, melyek tőke és munka közt fenforognak. Én azt hiszem, nem elhibázott lépése tehát a javaslatnak, hogy ezt fentartja, hanem igenis ama szocziális békét, a melyet mindannyian szolgálni akarunk, habár nem is ez a czélja közvetlenül a javaslatnak, hanem csak közvetve, ez az intézkedés, hogy a kerületi pénztárakat íentartottuk, mégis szolgáim fogja, mert szűkebb kapcsolatot teremt, mint ma van. Itt bátorkodom a t. képviselő urnak figyelmébe ajánlani a 143. §-nak azon rendelkezését, melyet talán nem méltóztattak figyelmükbe venni akkor, mikor az állíttatott, hogy itt a munkás akarata nem érvényesül, hogy az illető gyár munkásainak kiküldöttei titkos szavazás utján határoznak a felett, hogy kívánják-e a gyári pénztárt, vagy nem. A titkos szavazásnál ráparancsolni a munkásra nem lehet, s ha a titkos szavazás következménye az lesz, hogy a munkások kívánják, akkor meglesz a gyári pénztár, de a munkások akarata ellenére rájuk oktrojálni a pénztárt, a törvény szellemével ellenkezik. T. ház ! Tévesnek kell minősítenem a Németországra való hivatkozást is, mint a hol a képviselő ur szerint deczentralizáczióra törekszenek. A német 23.000 pénztár a betegsegélyezés terén törekszik, nem olyan egységesítve, mint nálunk, hanem törekszik természetes politikai okokból államok szerinti deczentralizáczióra. Ha méltóztatik a tagok létszámát venni, egy német államra eső majdani pénztár sokszorta felülmúlja egész Magyarország területének összes biztositottait, ugy hogy a németországi deczentralizált pénztárnak sokkal nagyobb és szélesebb köre lesz, mint a magyarországi czentralizált pénztárnak. De engedje meg nekem a t. képviselő ur, hogy rámutassak arra a német példára a betegsegélyezés köréből, hogy csak nagy taglétszámmal biró pénztárak tudnak erős működést kifejteni, a mit semmi más sem bizonyít jobban, mint az, hogy 1902-ben a németországi 23.214 betegsegélyző pénztár közül 18.356, tehát több mint 80%-a csak minimális 13 heti betegsegélyezést nyújthatott, a mi törvényünk tudvalevőleg 20 hetet, 3862 pénztár volt, mely 25 heti, 969, mely 45 heti és csak 27, mely 45 héten felüli segélyt nyújtott, holott a mi törvényünk megengedi tudvalevőleg, hogy egész egy évre terjeszsze ki a pénztár azt a betegsegélyt, a melyet nyújt. Mit bizonyít ez 1 Bizonyítja azt, hogy csak egy nagy taglétszámmal biró pénztár tudja azt az erőt kifejteni, hogy a munkásosztálynak minél többet juttasson, és már ebből a szempontból is nem marad más megoldás hátra, mint a czentralizáczió abban a tekintetben, a mint azt a kereskedelemügyi miniszter ur javaslatában végrehajtotta. Pető igen t. képviselő ur, mint voltam bátor említeni, azt a nagy — bocsánat a kifejezésért, jó értelemben használom — frázist dobta oda, hogy a czentralizáczió és az önkormányzat kizárja egymást Magyarországon, és például hozta fel az országgyűlést és a vármegyei autonómiát. Engedelmet kérek, régi magyar közmondás, hogy minden hasonlat sántít, ez a hasonlat különösen sántikál. A képviselőháznak összealkotásában semmi vonatkozása nincs a vármegyei autonómiához, a képviselő ur — bár ez a hasonlat is sántít — inkább a központi kormányt méltóztatott volna venni és a vármegyei autonómiát, ezt értettem volna, de ez is a mi malmunkra