Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

438 111. országos ülés 1907 február 18-án, hétfőn. A t. képviselő ur kifogást emel a javaslat ellen, azt mondva, hogy egy további hibája ennek még az is, hogy a mezőgazdasági és erdei iparüzemek nincsenek belevonva. Sziveskedjék a képviselő ur a 3. §, harmadik pontját figyelemmel elolvasni és meg méltóztatik látni, hogy ezek az üzemek igenis, benn vannak a balesetbiztosítási kötelezettségben és hogy ez valóban kiterjesztése a törvényjavaslatnak. (Helyeslés balfelöl.) T. képviselőház! Hogy minő ellentétes felfogások érvényesülnek a .biztositás kérdésében, arra nézve Baloghy t. képviselőtársam mai felszólalása, az előbbiekkel szemben, érdekes példát mutat. Mig mi és velünk az egész kritika, mely a javaslattal foglalkozott, tisztán szocziális szempontból fogjuk fel ezt a kérdést, abból a szempontból, hogy minél több segélyre, támogatásra utalt munkás vonassék be a javaslatba, — és ez uralta az egész vitát, mint az előbb volt szerencsém erre utalni — addig Baloghy képviselő ur, bár általánosságban ugyanezt mondja, a részletekben három kategóriára óhajtja osztani a biztositás körét. Azt mondja, hogy a fővárosban legyen 2400, a vidéken pedig két, esetleg egy kategória. T. képviselőház ! Baloghy t. képviselőtársam felszólalását nagy figyelemmel hallgattam. Azt a meleg szeretetet, a melylyel az orvosi kar iránt viseltetik, eléggé nem honorálhatom. Mindannyian, a kik azt a szocziális bajt, a melyet az orvosok helyzete képez, (Igaz! ügy van!) ismerjük és méltányoljuk, a legmesszebbmenő módon segiteni is akarunk azon. De hogy egy kizárólag szocziális irányú törvényjavaslattal rosszabbítsuk a helyzetet a 15 éves múlttal szemben, hogy akkor, midőn, — mint volt szerencsém az általános vitában kimutatni, — Svájcz 5000 márkában állapítja meg a czenzust, —ott sincs jobb helyzete az orvosoknak — akkor, a midőn Németország általában hmitálatlanul hagyja az ipari alkalmazottak járulékát és csak a magasabb műszaki alkalmazottak járulékainak határát állapítja meg 3000 márkában, midőn az államok nagy része egészen szabaddá teszi a kötelező belépést, akkor a mai drágasági viszonyok mellett, a midőn a vidéki városok csaknem lépést tartanak a fővárossal, sőt egyes városok drágábbak Budapestnél, kizárnunk az alkalmazottak egy osztályát — és itt csak a kereskedelmi alkalmazottakról lehet szó, az ipariak, fájdalom, ritkán érik el ezt a magasságot — kizárnunk 100.000-nyi munkást, az aránylag kisszámú, 5600, vagy 5900 orvos kedvéért, illetve egy töredékeért, azt hiszem, elhibázott intézkedés volna. De ha a t. képviselő ur tovább megy és azt mondja, hogy az orvosok eddigi prakszisuk nagy körét elvesztik a 2400 koronás czenzus miatt, engedjen még arra utalnom, hogjr az eddigi prakszisnak egy fiüérét sem fogják elveszteni e tekintetben, sőt emelkedik a prakszisuk az uj törvény következtében, emelkedik a baleset hozzácsatolása folytán, emelkedik az önkéntes biztosításnak szűkebb körre szorítása folytán. A régi törvény is 2400 koronás czenzust állapítván meg, nem tudom, hol a veszteség, a mikor a jelen törvény ugyanazt a czenzust állapítja meg. Ennélfogva az a tiszteletteljes kérésem, méltóztassék e határozati javaslatot mellőzni. (Helyeslés.) Több felszólalt t. képviselőtársunk szavai, és nevezetesen Mezőfi Vilmos t. képviselőtársam mai felszólalása folytán egy kényes kérdést kell érintenem, a mezőgazdasági és erdei munkások kérdését. (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, nincs ebben az országban, a földmivelésügyi miniszter úron kezdve, senki, a ki óhaj tandónak, kívánatosnak nem tartaná, hogy ez a kérdés is rendeztessék. (Igaz! Ugy van !) És ha a t. képviselő urak — volt egy ilyen hang — azt hiszik, hogy az úgynevezett ezerholdasok, (Mozgás.) hiszen ez mai napság már fogalommá lett, ellenzik ezt, engedjék meg rámutatnom, hogy a t. földmivelésügyi miniszter ur egyrészt megmutatta még az előző minisztersége korában az ő érzékét a szolgálati viszonyok rendezése iránt szocziális tekintetben, — egész sorozata a törvényeknek van érvényben, a mely gazdasági és erdei alkalmazottaknak főnökükhöz, munkaadójukhoz való viszonyát szabályozza és e téren megelőzte az ipari szabályozást is — másrészt azt a nagy társadalmi osztályt, a mely majdnem ezer éven át Magyarországnak állam- és nemzetfentartó eleme volt, azzal vádolni, hogy csekély anyagi áldozatokért útjában áll e szocziális reformnak, nem lehet és ez ellen, engedelmet kérek, erről a helyről kell tiltakoznom. (Elénk helyeslés.) Meggyőződésünk az, hogy Magyarország nagy birtokososztálya, a mely nagyobb áldozatok elől sem zárkózott el, midőn nagy nemzeti feladatok teljesítéséről volt szó, egy pillanatig sem fog elzárkózni az áldozatkészség elől ezen a téren sem. (Élénk helyeslés.) A mezőgazdasági és erdei munkásokra nézve voltam bátor az általános vita rendjén arra utalni, hogy nem sokat segítünk ezen a biztosítási intézményen, t. i. a kereskedelmi és ipari alkalmazottakra vonatkozó intézményen, ha azokra kiterjesztjük a biztosítási kötelezettséget. Annak, hogy Ausztriában hogyan alakult a helyzet, igen nagy tényezője az, hogy az egészen eltérő viszonyokkal biró mezőgazdasági és erdei alkalmazottak ugyanazokba a pénztári szervezetekbe, a hét tartományi pénztárba, — Ausztriában hét van — együvé foglaltattak az ipari alkalmazottakkal. Már Németország lemondott erről, a káros következményeket megelőzte, ujabban speczializálta a maga nagy 1900-diki törvényhozásában, mert külön pénztárt létesített a mezőgazdasági és erdei gazdasági üzemben alkalmazottak számára, azután a tengerészeti alkalmazottaknak stb. biztositása mind külön-külön van szervezve. Igenis, a millió számra menő mezőgazdasági munkásokra és cselédekre nézve nagy jótétemény lesz a rendezés, de ezen intézményre — az életképesség tekintetében méltóztatott ezt a legtöbb