Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-111

111. országos ülés 1907 február 18-án, hétfőn. 433 gyógyszertárak, az állam nevében, az állam által fizetetten, minden embernek ingyen álljanak rendelkezésére. Én tisztában vagyok azzal, hogy ezt az ideált itt e házban többen is óhajtják. Én azonban nemcsak óhajtom, hanem politikai és gazdasági elveimmel oda is törekszem, hogy ez az állapot mielőbb be is következzék. De tisztában vagyok azzal, hogy még sok idő fog eltelni addig, a mig ezt az eszmét, ezt az ideált megvalósíthatjuk ; addig tehát, a mig ez tényleg bekövetkezik, — mint hiszem, hogy bekövetkezik — kénytelen-kelletlen meg kell alkudnom a viszonyokkal és ezért ezt a törvényjavaslatot is el kell fogadnom, mert az a létező viszonyokkal szemben haladást mutat. Ebben a törvényjavaslatban azt látom, hogy a létező viszonyokat javitja, habár kénytelen vagyok azt is kijelenteni, hogy e törvényjavaslatnak is igen számos hibáját látom, a melyeknek orvoslása, eltüntetése szerintem a javaslatot egyedül tenné életképessé. A törvényjavaslat 1. §-a felsorolja azokat a társadalmi köröket és rétegeket, a melyek kötelező betegsegélyezés alá esnek. Ebből a felsorolásból azonban hiányzik a termelő és produktív emberiségnek különösen nálunk Magyarországon legfontosabb, óriási rétege : a földmivesmunkás és kisgazdanép. Én már abban a szakértekezletben, melyet az igen t. miniszter ur e törvényjavaslat megbeszélése érdekében egybehívott, valamint a munkásügyi bizottságban szerény véleményemet — a melyet a munkásügyi bizottság több tagja osztott — elmondottam abban az irányban, hogy a földmivesmunkások is vonassanak be a kötelező betegsegélyezésbe. Az államtitkár ur kegyeskedett is ily irányú indítványomat teljesíteni oly értelemben, hogy határozati javaslatot terjesztetett most be az előadó ur által a képviselőház elé, a mely javaslat szerint a földmivelésügyi miniszter utasittatik, hogy lehető rövid idő alatt a földmivesmunkások kötelező betegsegélyezésére vonatkozólag törvényjavaslatot terjeszszen a képviselőház elé. Engem azonban ez a határozati javaslat nem elégit ki azért, mert az a lehető »rövid idő« az én szememben nem igazán »rövid idő«. A multak tanulságai bizonyítják, hogy üyen Ígéretekben bizni nem lehet. Nem akarom épen azt mondani, hogy a földmivelésügyi minisztériumban nincs meg az erre vonatkozó akarat, de jöhetnek viszonyok, jöhetnek idők, mikor a legjobb akarat mellett sem lesz arra képes, hogy ezt az Ígéretet teljesítse. Hiszen felemlítették itt a házban, hogy 22 esztendeje annak, hogy a függetlenségi párt egy valóban önzetlen elvi alapon álló harczosa, Irányi Dániel javasolta a baleset elleni biztosítást és ime, csak ma vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt részlegesen — tehát nem ugy, a hogy én szeretném — megvalósítjuk. 1891-ben is, mikor az akkori kötelező betegsegélyezésről szóló törvényjavaslatot tárgyalta ez a képviselőház, felhangzottak Ígéretek az árva-, özvegy-, aggkori és rokkantsegélyezés érdekében, KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. VI. KÖTET. de ezeknek az Ígéreteknek megvalósításai ma is a ködös messzeségben lebegnek. En tehát, t. képviselőház, nem bizom abban, hogy a miniszter ur lehető »rövid idő* alatt törvényjavaslatot terjeszt elő, hanem szeretném és kérem erre a t. képviselőházat, hogy ne a jövőtől várja a földmivesmunkások kívánságainak megvalósítását, mikor azt egy tollvonással ma is elérheti. Elérhetjük a földmives nép javát, a mire az én nézetem szerint Magyarországnak legnagyobb szüksége van most is. Csak akarjuk, egy tollvonással elérhetjük, — ha a t. kormány jóindulata és erős elhatározása erre nézve meg volna, — hogy Magyarország négy millió földmivesmunkás proletárja a kötelező betegsegélyezésbe bevonassék. Én azt hiszem, hogy nem kell bővebben fejtegetnem azt, hogy valóban, a földmivesmunkás és kisgazda reá szorul, talán jobban, mint bármely más társadalmi réteg, jobban, mint a nagyipari munkás, talán jobban, mint a kisipari munkás, az állam gondoskodására akkor, a mikor betegségbe esik. Hiszen talán azt nem vonja itt senki kétségbe, még talán a nagyföldbirtokosok sem . . . Simonyi-Semadam Sándor: Legkevésbbé ! Mezőfi Vilmos : . . . hogy oly kicsi és kevés egy földmivesmunkásnak a keresete, hogy abból az orvos és gyógyszerész költségeit fedezni képtelen. Nem akarok statisztikai adatokat előhozni, csak azt emlitern fel, hogy a földmivelésügyi miniszternek az 1905. évről szóló kimutatása szerint pl. Fej érmegyében egy munkásnak évi átlagos keresete 400 korona, Békésmegyében 360 korona, Temesmegyében 301 korona, Zalamegyében 297 korona, Udvarhelymegyében 156 korona, Kolozsmegyében 140 korona volt, persze ellátás nélkül. Vájjon e csekély kereset meUett kívánhatjuk-e attól a földmivesmunkástól, hogy még orvost is tudjon fizetni és a gyógyszerek árát is kifizetni tudja ? Ezt kívánni teljes lehetetlenség, mert ez a csekély kereset épen csak arra való, hogy kenyérre teljék neki, s hogy éhen ne haljon. Egy hang (a középen) : Mellékkeresete is van ! Mezőfi Vilmos : Mellékkeresetről méltóztatott szólni, de hiszen be van bizonyítva, hogy a földmivesmunkás az év nagy részében nem jut munkához. Épen az a legnagyobb bajuk, a mint ezt épen a földmivelésügyi miniszter ur is elismeri, a mikor háziipart akar létesíteni, hogy a földmivesmunkás az év nagy részében munkához és keresethez nem jut. Ha pedig ezt elismerjük, akkor a földmivelésügyi miniszter urnak azt a statisztikáját is igaznak kell ehsmernünk, hogy t. i. Magyarországon a fÖldmüvesmunkás akkor sem keres többet, mint legfeljebb 400 koronát egy esztendőben, — a mit ritka keresetnek kell tekintenünk — ha még oly nagyon szeretné is mellékmunkával fokozni keresetét. Ezeknek a szomorú körülményeknek, annak, hogy 40—50 krajczár napszám esik naponta egy földmivesmunkásra, kell tulaj doni tanunk azt, hogy Magyarországon a halálozás oly rémületesen nagy arányokat mutat. Az 1905. évben az előző 55