Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-109

384 109. országos ülés 1907 február 15-én, pénteken. Tudvalevő w dolog, hogy a nagyipar a mellett, hogy szolid lehet az előállított ipari czikkek tekintetében, olcsóbb is lehet. Abba a helyzetbe kell, hogy hozzuk iparunkat, hogy olcsóbb áron tudjunk produkálni ipari czikkeket. Itt nagy feladatot kell teljesítenie a t. kormánynak a már szentesitett iparfejlesztési törvény végrehajtása által. Fejlesztenünk kell iparunkat. Hogy a nagy produkczió által képes legyen a javaslatból származó terheket elviselni. A másik akcziónak a mezőgazdaságra kell kiterjeszkednie. A mezőgazdaságot kell abba a helyzetbe hozni, hogy az általa produkált termények és ipari czikkek közti többletárat képes legyen elviselni. Nem ezen tárgynál akarom ezt kifejteni, csak rá akarok mutatni arra, hogy ha nem vagyunk képesek a földmivelési termények árát emelni, akkor legalább is intenzív gazdálkodás által minőségileg és mennyiségileg el kell érnünk azt az összeget, a mely az ipari czikkek felemelt árai és e földmivelési termények ára közti difierencziát ki fogja egyenlíteni. Egy másik veszély is fenyegeti iparunkat. Ez a veszedelem az, hogy nyitva állanak az ország határai a külföldi, de leginkább a szomszéd állam nagyiparának és nagy versenyének és az ellen a mostani körülmények között semmit sem tehetünk. Csupán azt tehetjük, hogy iparunkat megerősítvén, nagyobb fejlesztésre serkentjük azt. Itt ismét appellálnom kell a hazai közönség lelkesedésére és kérnem kell közönségünket, hogy minden tekintetben adjon előnyt a hazai iparezikkeknek. (Élénk helyeslés.) Legyen szabad, t. ház, néhány megjegyzést tennem a sokat vitatott paritásra. A t. kormány abból indult ki, hogy a javaslatból ki kell zárni minden hatalmi kérdést. Okosan tette, de a hatalmi kérdést mégsem zárta ki, sőt ellenkezőleg, tág teret hagyott a hatalmi kérdés érvényesítésének. Mert, ha valamely intézményben törvény vagy alapszabály szerint ugy van megállapítva a pártok közti arány, hogy az egyik már a priori többségben van, a másik pedig kisebbségben, akkor ez az élet megölője. Az, a ki előre tudja, hogy valamely testületben kisebbségben van, nem vesz ott részt olyan kedvvel, mint a kik tudják, hogy megjelenésüktől, szorgalmas és buzgó részvételüktől függ, hogy nézeteiket érvényesíthessék. Szterényi József államtitkár: Bizonyíték erre a betegsegélyezési pénztár ! Csernoch János: A paritás folytán a munkaadó és a munkások egyformán lesznek képviselve. Tudvalevő dolog, hogy a munkások legalább rendszerint fiatalabb, fürgébb emberek, a munkaadók pedig rendszerint már öregebbek és nem olyan fürgék, mint a minők a fiatalok szoktak lenni. Es itt jut eszembe mit a Szentírásban olvasok Péterről és Jánosról, hogy ők kimentek a Sirhoz megkeresni az Ur testét; egyszerre mentek ki és János hamarább érkezett oda, mert ő fiatalabb volt. így fog történni az, hogy az a fiatal munkásnép jobban fog iparkodni résztvenni ezeken az üléseken, a melyekről tudni fogja, hogy ott esetleg egy-két szavazattól függ a döntés, mint iparkodnék akkor, hogy ha előre meg volna állapítva, hogy ha neki 2

/

s többsége van, a másik résznek pedig Vs kisebbsége, akkor a másik rész esetleg nem is vehet részt a tanácskozásokon. így láttuk ezt eddig a betegsegélyző pénztárakban a kellő verseny hiján. (Igaz I Ugy van! johbfelől.) A mi a számítás alapját illeti, a melyen az egész javaslat nyugszik, hogy vájjon elfogadtassék-e az Ausztriában dívó tőkefedezeti rendszer, vagy pedig a Németországban elfogadott felosztó és kirovó rendszert alkalmazzák-e : megvallom, hogy én mindenképen a Németországban elfogadott felosztó és kirovó rendszer mellett vagyok. Azonban mégis van egy észrevételem, mert azt hiszem, hogy a mathematikusok is szoktak olykor-olykor csalódni, hiszen sokszor ismeretlen tényekkel kell számolniok. Annak idején megcsinálták pl. nálunk a tanítói nyugdijalapnak mathematikai mérlegét, és később bebizonyult, hogy az a mathematikai mérleg nem jó és most a tanítói njnjgdijalap dolga ugy áll, hogy nagy országos segítség nélkül alig lehet annak fenmaradását biztosítani. A t. államtitkár ur szíves volt a múltkor felemlíteni, hogy a felosztó és kirovó rendszer mellett bizonyos időpontban bekövetkezik a megállaj)odás. Gondolom, 18—19 esztendőt mondott, én azonban figyelmesen átnéztem a németországi munkáshivatal statisztikáját és azt látom, hogy ezek a költségek mind e mai napig folytonosan emelkednek, pedig ott már 21 éves a munkásbiztositási intézmény. Lehetséges, hogy belejátszik a dologba az, hogy uj meg uj üzemek keletkeznek ; lehetséges, hogy belejátszik az, hogy mindig több az elfoglalt munkások száma, de annyi bizonyos, hogy ők még el nem érték a megállapodási határvonalat. T. ház ! A javaslat egyik fontos intézkedése az u. n. egységesítés, a czentralizáczió és ez a czentralizáczió, a mely a javaslat egyik legjobb oldalát képezi, tegnap itt megtámadtatott. A tapasztalás bizonyítja, t. ház, hogy nálunk a betegsegélyző pénztárak azért nem tudtak prosperálni, mert nagyon sok volt a pénztár; nagyon gyengék voltak a pénztárak és nem álltak egymással semmiféle szervi összeköttetésben. Ha tehát azt akarjuk, hogy ez az uj intézmény valóban áldásthozó legyen a munkásokra nézve, akkor feltétlenül el kell fogadnunk a czentralizácziót, mert ez fog erőt adni annak az országos munkáspénztárnak és nemcsak azt fogja lehetővé tenni, hogy a betegekkel szemben kötelességeinek meg tudjon felelni, hanem még messzebbmenőleg arra is képesiti, hogy kórházakat, üdülőhelyeket, szanatóriumokat létesítsen, szóval megalkossa mindazon intézményeket, a melyeket eddig Németországban megalkottak és a melyekről pl. Boediker az ottani országos biztosi tó hivatal volt igazgatója, a milanói munkásbiztositási gyűlésen 1904-ben gyönyörű és adatokkal indokolt előadást tartott.