Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-109

109. országos ülés 1907 február 15-én, pénteken. 383 Ez, t. ház, még inkább be fog következni, ha elfogadtatik a közgazdasági bizottság által a javaslat végéhez csatolt határozati javaslat, a mely szerint ez a javaslat a cselédmunkásokra és gazdasági munkásokra is kiterjesztessék. Ha mindezek bele fognak vétetni a kötelező munkásbiztositás keretébe, akkor, azt hiszem, meg lesz valósítva a szoczializmusból mindaz, a mi nem utópia és ki fog tűnni, hogy a többi csakugyan csak utópia, (ügy van! a közéfen.) Én magasabb szempontból fontolván meg a javaslatot, azt helyeslem, jónak, sőt szükségesnek tartom. S midőn mindazonáltal egyes észrevételeket teszek, (Halljuk! Halljuk!) ez nem azért történik, mintha azt gondolnám, hogy képes volnék a javaslaton javítani, mert én ezt a javaslatot igen jónak tartom s azért sem, mintha egyes intézkedéseit újból kellene indokolni, mert hiszen a javaslat oly részletesen és alaposan van indokolva, hogy minden egyes kérdésre bőséges felvilágosítással szolgál. És azon beszédek után, a melyek már elhangzottak, különösen az államtitkár urnak nagyszabású beszéde után s Ernszt Sándor képviselőtársamnak valóban szakszerű fejtegetései után valóban nehéz a javaslatról valami ujat mondani. Midőn mindazonáltal részletekben is kívánok egynéhány megjegyzést tenni, (Halljuk ! Halljuk !) ezt azért teszem, mert szükségesnek látom azon esetre, ha a javaslat törvénynyé válik és végrehajtatik, bizonyos intézkedéseknek megtételét, a melyek, legalább szerény nézetem szerint, az előállandó ellentéteket ki fogják egyenlíteni. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Csernoch János; És ez természetes is. Hiszen tudjuk, hogy Németország a munkásbiztositásnak klasszikus hazája, s mégis, midőn a német kormány annak idején előállott először az ilyfajta javaslattal, általános aggodalom'és kétség fogta el a képviselőházat, hogy vájjon képes lesz-e a német ipar és a német földmivelés a javaslat által rájuk rovandó terheket elviselni. Azért gondolom én is, hogy ha a javaslatból törvény válik és végre fog hajtatni, nekünk mindent el kell követnünk, hogy a nemzetnek teherviselési képességét emeljük, (ügy van ! a középen.) Mert az a teher, a mely ezen javaslat következtében háramlani fog a mi iparunkra, csak látszólagos terhe lesz az iparnak, az a teher, a mely rá háramlik, különösen a balesetbiztosítás következtében, oly teher lesz, a melyet a fogyasztók, a fogyasztóknak zöme, tehát voltaképen maga a nemzet fog viselni. A javaslat indokolásában maga a kereskedelemügyi miniszter ur mondja, hogy az iparos osztály a javaslat terheit át fogja háritani a fogyasztó közönségre. Nálunk pedig, t. ház, az ipar még meglehetős gyenge és kezdetleges állapotban van. Máskép áll a dolog oly nemzeteknél, a melyeknek virágzó iparuk és a virágzó iparnak külföldi kivitele van, mert a hol külföldi kivitel van, abban a költségtöbbletben, a melybe ennek következtében belekerül az iparczikkeknek termelése, és a mely ennek következtében viszont átháramhk a fogyasztó közönségre, részt vesz a külföldi pénz is, tehát a hol külföldi kivitel van, az az idegen pénzt a hazai iparnak szolgálatába hajtja. Nálunk, t. ház, az uralkodó nagy drágaság mellett iparczikkeink és földmivelési terményeink között nincs meg a kellő arány. Gyárosaink egymás után gyűléseznek, tanácskoznak és tudjuk, hogy minden egyes ilyen tanácskozásnak a következménye az illető iparczikk árainak felemelése. Hol 10, hol 20, hol 30 százalékkal emelik fel iparczikkeink árát. Hozzájárul ehhez a minduntalan ismétlődő bérmozgalom is. Tudjuk, hogy minden egyes sztrájk ismét felemeli az illető iparczikkek árait, és mindezen teher a fogyasztó közönség vállaira nehezedik. De az ij^arüzők és gyárosok között ez a megterhelés kölcsönös ; átmegy az egyik iparüzőtél a másikhoz, és a mit az egyik a saját czikkén vészit, azt megnyeri azzal, hogy a másiknak ismét eladja drágábban dolgait. Ha például a szabó drágábban adja el a ruhát, ismét a czipésztől drágább pénzen kénytelen vásárolni czipőt és így egyenlítődik ki ez az iparosok egész zörnén végig. Megáll azonban részben a földmivelóknél, és megáll teljesen az úgynevezett intelligencziánál, a mely csakis készpénzfizetésből él. Ennek nincs rekompenzácziója, hogy honnan szerezze azt a különbözetet, a melyből neki az iparczikkek drágulását fizetnie kell, ha csak a fizetését ismét fel nem emelik. (Igaz ! ügy van !) A földmivelési termények és az iparczikkek árai között minálunk nincs meg a kellő arány. A földmíves olcsón adja el a búzáját és drága pénzen veszi ruháját és még drágábban kénytelen vásárolni gépeit, (ügy van !) De még rosszabb helyzetbe jut a földmives munkás ; rosszabb helyzetbe kerül a cseléd, a ki az ipartermelés folytán megdrágult lisztből sütvén kenyerét, még ennek a drágulásnak az árát is kénytelen fizetni, a melyet másképen nem fog elérhetni, mint hogy ismét kiáll a gazdával szemben és nagyobb béremelést fog tőle követelni. T. ház ! Éz ellentéteknek a kiegyenlítésére vezetendő vissza részben az az agrármozgalom, a mely Németországban keletkezett ezen törvények behozatala után és részben Németországnak koloniális politikája. E törvények életbeléptetése után az iparczikkek drágábbak lettek, mint az előző időben és ez a többlet legnagyobb része a gazdaságra nehezedett. Hogy tehát az agráriusok magukon segítsenek és az iparczikkek árai és az ő terményeik árai között az arányt helyreállítsák, követelték azt a vámpolitikát, a mely az agráriusok produktumait védelmezi, (ügy van !) Viszont a német kormány nagyszabású koloniális politikát kezdett meg, hogy a honi ipar támogatására igénybe vehesse a külföldi tőkének segélyét.Nálunk, t. ház, az ipar még gyenge. Egynéhány iparczikket kivéve, se kivitelre, se pedig külföldi segítségre nem számithatunk. Mit tehetünk tehát ? Ezt a terhet, a melyet a javaslat a |_fogyasztóra háritani fog, ugy kell iparkodnunk elviselhetővé tenni, hogy kettős irányban teszszük meg a szükséges intézkedést. Az egyik az, hogy iparunkat erőssé, termőképessé és versenyképessé kell tennünk.