Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1906-108
354 108. országos ütés 1907 február Pi-én, csütörtökön. és kedvezőbbé válik — de abban is, hogy azon végtelen egyszerűségben, a mely megnyilatkozik akkor, ha a biztosítottak köre összeesik a biztosítás mindkét ágában, egy nagy jogbiztositék is létezik. Ha az egységesítés ugy, a mint az eredetileg tervezve volt, keresztül vitetnék, akkor a munkásnak egyszerű bejelentése eg^^aránt szólna a betegség és a baleset esetére is és a biztosítási kötelezettség alá eső munkás egy és ugyanazon bejelentés által volna a betegség és baleset és majd később, ha az aggkori és rokkantsági biztosítást is megteremtjük, az aggkor és rokkantság esetére is biztosítva. Nem fordulhatna tehát elő az, hogy egy munkás állását megváltoztatván, biztosítási szempontból hátrányosabb helyzetbe jut, és le kell mondania olyan előnyökről, a melyeket eddig élvezett. De eltekintve ettől, az az egyszerűség, a mely ezen szervezetben megnyilatkozik, minden körülmények közt óhajtandó és kivánatos, mert igy a munkás mindig, különös utánjárás nélkül is tudja, hogy mit várhat a munkásbiztositéki pénztáraktól, a jogi állapot egyszerűsége pedig — ismétlem — mindig jogbiztositék is. Azt hiszem azonban, hogy maguknak a kisiparos munkaadóknak is előnyére válnék a törvényjavaslat eredeti intézkedéseinek fentartása. Az a veszedelem, hogy ha baleset fordul elő egy kisipari üzemben, az illető munkaadót szavatosságra fogják szőri tani, bármily ellentmondó is e tekintetben a jogszolgáltatás, mégis mindig fenforog és maga után vonhatja azt, hogy a munkaadó kisiparos adott esetben jóval erősebben lesz megadóztatva, mint ha a biztosítási pénztárba azokat a csekély hozzájárulásokat befizetné, a melyeket a javaslat tőle megkiván. Nem gondoskodás tehát a kisiparosról, ha őt a balesetbiztositási kötelezettség alól kiveszszük, hanem egyenesen nagyobb rizikóval való megterhelése. De szükséges volna a javaslat eredeti intézkedéseinek megtartása a kisipari munkások szempontjából is, mert különben ezek a munkások, ha őket valamely ily ipari üzemben nagyobb baleset éri, abszolúte semmi védelemben nem fognak részesülni, mint abban az általános szegényvédelemben, a mely minden embert megillet ebben az országban és a mely abszolúte elégtelen összehasonlítva azokkal a jótéteményekkel, a melyeket a tárgyalás alatt levő javaslat a munkásoknak biztosit, mert hisz azokat az összegeket, a melyekben a kisiparost szavatossági kötelezettség alapján esetleg elmarasztalják, a legtöbb esetben nem lehet rajtuk behajtani. A kisiparnak a balesetbiztositási intézmény alól való kivonását rendesen azzal indokolják, hogy a kisipar nem birja el azokat az áldozatokat, a melyeket a javaslat tőle megkiván. Elismerem, hogy a kisipar helyzete igen nehéz, de meg kell gondolni azt, hogy a lásiparosok javára a törvényjavaslat egyéb intézkedéseiben már oly sok kedvezmény adatott meg, hogy azt a csekély terhet, a mely a balesetbiztosítás révén jut reájuk, bízvást elviselhetnék. A betegsegélyezésnél tudvalevőleg a kisiparosok terhét öt évi tartamra két százalékban kötötték meg, holott a kisipari üzemek azok, a melyek a betegsegélyző pénztára nézve aránylag a legnagyobb terhet képezik, mert az egészségügyi viszonyok ezekbon a kisebb üzemekben sokkal kedvezőtlenebbek és ennek következtében a betegsegélyző pénztár sokkal gyakrabban jut abba a helyzetbe, hogy egy kisipari alkalmazottnak ellátásáról gondoskodjék, mint a nagyipari alkalmazottaknál, a hol utóvégre is a gyárak már ugy vannak berendezve, hogy a higiénikus követelményeknek minden tekintetben megfeleljenek és igy a munkások egészsége is kevesebb veszélynek van kitéve. Ha itt — daczára annak, hogy a kisipar inkább terheli meg a betegsegélyző pénztárt, mint a nagyipart — a kisiparosokra nézve különös kedvezményeket állapítunk meg, akkor talán el lehetne várni azt is, hogy a kisiparosok viszont a balesetbiztosítás terén — a hol ők, elismerem, kevésbbé fogják megterhelni a pénztárt — bizonyos rekompenzáeziót adjanak. Ez a rekompenzáczió ugy sem lesz nagy, mert a kisiparos rendkívüli nehéz megélhetési viszonyaival az eredeti javaslat is már számot vet, a mikor megállapította azt, hogy a kisiparosok minden körülmények között csak három, később öt korona fix járulékot fognak a balesetbiztosítás költségeihez fizetni. A második ellenvetés, a melyet a kisipari és kereskedelmi alkalmazottaknak a balesetbiztosításba való bevonása ellen felhoznak, az, hogy ezen kisipari -üzemekben kevés baleset fordul elő. A legutóbbi statisztika szerint a kisiparban ezer munkásra csak hét, mig a nagy üzemekben ugyancsak ezer munkásra 67 baleset esik. A különbség kétségtelenül nagy, ezzel számolni kell és ezzel számolt az eredeti javaslat is. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezen ezer munkásra eső hét baleset is még mindig, az egész országot véve, sok ezer balesetet jelent és ez a sok ezer munkás, ha balesetet szenved, a jelzett módosítás következtében nem lesz kellőkép megvédve. Csak a rendőri krónikát kell a lapokban elolvasni, hogy meggyőződjünk arról, hogy a kisipari üzemekben számtalanszor fordulnak elő ilyen balesetek. Nem régen történt egy ilyen eset egy keztyűtisztitóműhelyben, egy egészen kis üzemnél, a hol egy benzinrobbanás tett tönkre egy családot, vagy valamivel régebben egy műkertésznél, hol tűzvész ütött ki, melynek néhány leány esett áldozatul. Ezekről a munkásokról nem lesz a jövőben gondoskodva, ha a munkásügyi bizottság javaslata keresztülmegy. Végül meg kell gondolnunk, hogy ezen munkásbiztositási intézményünket ki fogjuk egészíteni az aggkori és rokkantság esetére való biztosítás intézményével, a melybe bele lesznek vonva az összes munkások. Kivánatos volna, hogy az a szolidaritás, mely a biztosítás terén a. munkások összessége közt fennáll, ne töressék keresztül azzal, hogy bizonj r os kivételeket statuálunk olyan dologban, a mely valóban csak igen csekély áldozatokkal fog járni a kisiparosokra nézve.
