Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

Iü8. országos ülés 1907 február lí-én, csütörtökön. 355 Ha azonban a t. ház ezen érvek daczára a kisiparos nehéz helyzetére annyira tekintettel akar lenni, hogy a balesetbiztosításba való bevonást semmi körülmények között nem védelmezné, akkor nagyon kérném, hogy a kereskedelmi alkalmazottakat, a kikre nézve azok az aggályok, a melyek a kisiparosokra nézve felhozhatók, nem állanak fenn — mert hiszen senki sem állithatja azt, hogy a nagy kereskedelmi czégek nem birják a járulékokat megfizetni ép ugy, mint a nagyiparosok, mondom, ha a kereskedelmi alkalmazottakat méltóztatnék a baleset ellen való biztosítás körébe bevonni. Statisztikai adatok arra nézve, hogy a kereskedelmi üzemekben mennyi baleset fordul elő, nem állanak rendelkezésemre. Elismerem, hogy itt a balesetek száma csekélyebb lesz, mint azon nagy ipari üzemekben, melyek gépekkel dolgoznak. De hogy előfordulnak, az egészen kétségtelen. Hiszen ezekhez a kereskedelmi vállalatokhoz tartoznak pl. a nagy áruházak is, a melyekben pedig nemcsak tűzvész esetén — a mire nálunk is volt már példa, — de a mindennapi életben is igen gyakran fordulnak elő kisebb-nagyobb balesetek. Megeshetik az, kisebb kereskedésben is, hogy egy kereskedelmi alkalmazott leesik a létráról, és a legkisebb szatócs-boltokban is előfordulhatnak lőpor-, benzin- vagy petróleum-robbanások. Azokról az alkalmazottakról, a kik ilyen baleseteknek estek áldozatul, a javaslat a bizottság módosítása után abszolúte nem gondoskodik. (Ugy van ! jobbfelől.) Pedig a szükség, hogy ezeket a kereskedelmi alkalmazottakat a balesetbiztosításba bevonjuk, okvetlenül fenforog, és én ugy hiszem, ez ellen semmiféle komoly ellenérvet felhozni nem lehet. Ha az iparosok szívesen viselik azokat a költségeket, a melyeket a balesetbiztosítás reájuk fog hárítani, akkor, azt hiszem, hogy a mi kereskedőink is szívesen fogják teljesíteni ezt a kötelességet. (Igaz I Ugy van !) Nem akarom a t. ház türelmét továbbra is igénybe venni. (Halljuk! Halljuk !) A javaslatot, mint már mondtam, örömmel elfogadom, mert a munkásbiztositási intézményeknek létrehozatalát az összes munkásvédelmi intézkedések egyik legfontosabbjának tartom. Az ilyen intézmények mindenütt, hol léteznek, megóvták és megerősítették a munkástömegeknek testi és szellemi jólétét, a mi gazdasági, politikai, humánus és erkölcsi szempontból egyaránt elsőrangú érdeke az államnak. A mi fejletlen viszonyaink mellett is tizenegy év óta a betegsegélyezési pénztárak 87,300.000 koronát fordítottak tagjaiknak segélyezésére, a mi világosan mutatja, mily nagy volt az a szolgálat, melyet ők a munkások egészségének helyreállítása érdekében tettek. Ebből az összegből a vállalkozók egy harmadrészt fizettek, közel 30 millió tehát nem a munkások, hanem a munkaadók zsebéből folyt be, (Igaz 1 Ugy van !) Egészen bizonyos és figyelembe veendő továbbá az is, hogy a megbetegedett munkásoknak, ha azon 34,740.000 munkanapon keresztül, mely alatt a betegsegélyezési pénztárak vállalták magukra a róluk való gondoskodást, a saját zsebükből fizették volna az ápolási költségeket, legalább is még egyszer annyit kellett volna erre a czélra áldozniok. (Ugy van !) Azon előnyök mellett, melyekkel a betegsegélyezési pénztárak eddigi satnya állapotukban is voltak a munkásokra nézve, nagy várakozással nézhetünk a mostani törvényjavaslat elébe, mely egészségesebb alapokra fekteti a munkásbiztositási intézményt, és annak jelentékeny módon való fejlesztését fogja lehetővé tenni. Ezen okok okból folyólag ezt a javaslatot örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés. Szónokot többen üdvözlik.) Raisz Aladár jegyző : Pető Sándor ! Pető Sándor : T. ház ! Teljes mértékben egyetértek az előttem szólott t. képviselő ur azon felszólalásával, hogy különösen azon intézkedések, a melyek az eredeti javaslatban nem voltak benn, de a melyek a munkásügyi és a pénzügyi bizottság akaratából abba mégis belekerültek, nemcsak — a mint a pénzügyi bizottság mondja — szépséghibái, a javaslatnak, hanem egyenesen megtámadják a javaslat alapelveit, a bizottságok által ama túlnyomó mértékben dicsért egységes rendszert és alkalmasak arra, a mint az előttem szóló t. képviselő ur is reá mutatott, hogy a javaslat szocziálpolitikai hatását és általában véve, az intézmény szolgáltatási képességét illuzóriussá tegyék. T. ház ! Ennek a törvényjavaslatnak, a mint az előadó ur és az államtitkár ur is rámutatott, egyik lényeges pontját képezi az egység és lényeges pontját képezi a czentralizáczió. Magának az egység rendszerének abban a mértékben, hogy ugyanegy törvény és ugyanegy pénztár szolgálja ki a biztosítási ágak mindegyik fajtájában a munkásokat, teljes mértékben hive vagyok magam is, de ellensége vagyok a czentralizácziónak. a mely a törvényjavaslatban kifejezést nyer, és ellensége kell hogy legyen a czentralizácziónak mindenki, a ki az önkormányzat hive, mert czentralizáczió és önkormányzat egymás mellett meg nem férnek. Azok, a kik az egység és a czentralizáczió dicséretére vállalkoztak, mint u bizottság jelentése és az előadó ur, és az államtitkár ur is, bár nem oly nagy mértékben, — mert nem dicséri, csak azt mondja, hogy merész alkotás, a miben neki teljesen igazat adok, — külföldi tekintélyekre hivatkoztak, és az esetleg támadó aggályokat és ellenvetéseket azzal akarják eloszlatni, hogy a szocziálpolitika terén jelentkező legtöbb tekintély a külföldön hive az egységnek, hive annak a rendszernek, a melyet e törvényjavaslat életbeléptetett, sőt meg is dicsérték a törvényjavaslatot és azt mondták, hogy a legszerencsésebb megoldási módja Európában a szocziálpolitika e kérdésének. T. ház! Azok, a kik külföldi irányzatokra hivatkoznak, és a kik e tekintélyeket felhozzák annak igazolására, hogy az egység és czentralizáczió a modern irányzatot jelenti, elsősorban is 45*