Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-108

352 108. országos ülés 1907 február lk-éa, csütörtökön. abban csúcsosodik ki, hogy a munkaadókra soha nem lehet elegendő terhet rakni. Ellenkezőleg, a munkaadóknak üy túlságos megadóztatása a munkásoknak sem érdeke, hiszen nekik is hasznukra van az, hogy az ipari fejlődjék és hogy ez utón kereseti viszonyaik javuljanak, mert hisz ez tudvalevőleg mindig kapcsolatban van az általános iparfejlődéssel. Nem szabad tehát annyira mennünk a munkaadókkal szemben, hogy megterheltetésükkel maga az ipari fejlődés megnehezittessék vagy meggátoltassék. De én azt hiszem, hogy azokat a terheket, a melyeket ez a javaslat ró a munkaadókra, nem lehet elviselhetetleneknek nevezni. Az igen t. államtitkár ur utolsó beszédében már kimutatta számszerűleg, hogy mily csekély az a tehertöbblet, a mely a javaslatban foglalt intézkedések következtében a munkaadóra hárul. Ehhez hozzátehetjük még azt, hogy ezeknek a költségeknek nagy része a munkaadókat eddig is terhelte, és ez áll a balesetbiztosítás költségeire is, a mennyiben szavatosságot kellett vállalniuk, a mi sokszor súlyosabb áldozatokkal járt, mint a milyeneket ez a javaslat követel tőlük. (Igaz ! Vgy van!) Szem előtt kell. tartani ezenkivül azt, hogy a munkaadóiparosok különösen ezeket a költségeket termelési költségeknek szokták tekinteni és áthárítják a fogyasztókra, ugy hogy tulajdonképen a fogyasztók viselik azokat. Hogy a szocziálpolitikai terhek nem elviselhetetlenek, azt mutatja Németország példája is, a melynek nagyipari fejlődése épen a modern szocziálpolitikai alkotások korával esett össze. (Igaz ! Vgy van !) Azok a szocziálpolitikai áldozatok, melyeket az állam a német munkaadóktól követel, nem gátolták meg őket abban, hogy iparukat a tökély legmagasabb fokára vigyék és nálunk sem fognak e tekintetben akadályt képezni. (Elénk helyeslés.) Gondolnunk kell végül arra is, hogy a munkásbiztositás megbecsülhetlen előnyöket biztosit a munkaadóknak is annyiban, hogy egy testileg és szellemileg egészséges, erős munkásosztályt teremt meg az ő számukra. Ennek az osztálynak létezése elsősorban a munkaadónak válik előnyére és igy azon kis áldozatok árán, a melyeket a munkásbiztositási intézmények érdekében hoz, jóval nagyobb előnyöket kaj) abban a formában, hogy a munkások telj esitményei sokkal tökéletesebbek, sokkal megfelelőbbek lesznek, mint azelőtt. (Élénk helyeslés.) A másik aggály, a melyet az e javaslatban nyújtott különös előnyök feléleszthetnek, az lehetne, (Halljuk ! Halljuk !) hogy a munkásbiztositó pénztárak azokat a nagyobb áldozatokat, a melyeket a javaslat a múlthoz képest rájuk ró, financziális tekintetben nem fogják elbirni. Többet nyújt a javaslat a családbiztositás kötelező voltának elismerése és más egyéb apróbb előnyök révén, ellenben több pontban leszállitja a pénztárakbafizetendő hozzájárulást. Ezekre az aggályokra az igen t. államtitkár ur már a koaleált pártok együttes értekezletén, hol azokat kifejtettem, volt szives válaszolni és annak alapján én az ő szakértelmében teljesen megnyugszom és elhiszem, hogy azok a terhek, a melyeket a munkásbiztositási törvényjavaslat intézkedései a pénztárakra hárítanak, csakugyan nem lesznek elviselhetetlenek. (Vgy van!) Csak egyetlenegy pontra nézve leszek bátor a részletes vita folyamán módosítást javasolni. Ez a módosítás arra a szakaszra vonatkozik a mely a betegsegélyezési pénztárakhoz való hozzájárulást 2—4%-ban állapítja meg. Szükségesnek tartanám, hogy legalább is azoknál a pénztáraknál, a hol eddig is 3%-os volt a kulcs, a melylyel dolgoztak, a jövőben is megmaradhasson ez, nehogy a kulcsnak leszállítása csődbe juttasson egyes betegsegélyezési pénztárakat. Ehhez a módosításhoz különben az igen t. miniszter ur az együttes értekezleten már szives volt hozzájárulását kijelenteni. (Helyeslés.) A másik mód, a melylyel segíteni lehetne a betegsegélyezési pénztárak túlterhelésén, a biztosítottak körének lehető tágításában állana, a mint hogy hasonló értelemben erre vonatkozólag Ernszt Sándor t. képviselőtársam is nyilatkozott. Igen sajnálom, hogy a mezőgazdasági és erdőmunkásokat nem lehet e javaslat intézkedései körébe vonni, de meghajlom az e tekintetben felhozott indokok előtt és ha különálló intézmény keretében történik ezen osztályokról gondoskodás, akkor ebben meg lehet nyugodni. Sajnálom azt is, hogy a segédmunkások nélkül dolgozó kisiparosokat technikai akadályok miatt, és azért, mert a terheket nem bírják el, nem lehet az intézménybe bevonni, mert a munkások nélkül dolgozó kisiparosok helyzete voltaképen nem más, mint a munkásoké . . . (Mozgás és zaj a haloldalon.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, hogy méltóztassanak helyüket elfoglalni, mert a gyorsírók nem hallhatják a szónokot. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk !) Gratz Gusztáv : ... és a két osztály között igen kevés különbség van. Azonban nem elégit ki egészen az, a mit az eddigi szónokok arra vonatkozólag hoztak fel, hogy lehetetlenség a házi cselédeknek a munkásbiztositási intézményekbe való bevonása. Hazánk legtöbb városában már behozatott a bejelentési kötelezettség és igy, azt hiszem, hogy nem volna lehetetlen a házi cselédeket szintén bevonni a munkásbiztositási intézmény keretébe, a mi részben hozzájárulna annak a rizikónak megoszlásához, a melylyel minden biztosítási intézmény jár, de a mi a cselédek szempontjából is rendkívül nagy előnynyel járna, mert daczára annak, hogy az eddigi törvények meglehetősen kemény intézkedéseket tartalmaznak e részben, a mennyiben a munkaadókat kötelezik arra, hogy a cselédek betegápolásának költségeit 30 napig viseljék, tényleg nincs gondoskodás ez intézkedések kellő végrehajtásáról, mert mindig akadnak olyanok, a kik kibúvókat tudnak találni ugy, (Igaz! Ugy van!) hogy tényleg a cselédekről gondoskodás nem történik. Nagyon óhaj tandónak