Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-106

106. országos ülés 1907 február 7-én, csütörtökön. 323 maradt lakosság elszegényedésére vezetnek, és a melyeket régóta ismerünk, de a melyek sem jó szándékú tanácsok, sem egyes törvények, vagy kormányrendeletek, kanem csak a politikai, társadalmi, gazdasági és szocziálpolitikai intézkedéseknek egész rendszere által szüntethetők meg, a melyek hosszú évek következetes munkáját és sok millió hovaforditását követelik. Hát, t. urak, ha a politikai pártok és társadalmi osztályok, sajtójuk, egyesületeik, gyülekezeteik, továbbá vagyoni hozzájárulásuk igénybe vételével, szóval minden erejük és befolyásuk felhasználásával egymással küzdenek, hogy az állam vagyonát és hatalmát a párt és osztályérdekek szolgálatába állítsák : akkor épen nem feltűnő, sőt nagyon természetes, hogy hazánk munkásosztálya is helyzetének javítása érdekében agitál és harczol. Szegénység és gazdagság mindig léteztek a világon és létezni fognak addig, a mig a magántulajdon intézménye létezni fog, de a birtokos és a birtoktalan osztályok az óriási vagyontömegek tulajdonosai és a proletárság vagyontalan elemei között oly mélyreható gazdasági és társadalmi ellentét talán sohasem létezett, mint épen korunk pénzgazdaságának uralma alatt. A jövőben ez az ellentét még erősebben fog kiélesedni és akkor mindenesetre nagy politikai és társadalmi átalakulásra kell vezetnie, mert az emberi elégedetlenség erősen mozgató és haladást sürgető elem a népek politikai és gazdasági életében. Sem a társadalmi osztályok egyenlősítésében, sem pedig a munkásosztály összes törekvéseinek az államhatalom részéről való elnyomásában nem láthatom szooziális bajaink megoldásának kulcsát. Ha határozottan ellenzem is a szocziáldemokratáknak a szooziális állam létesítésére, tehát a fennálló társadalmi és politikai rend felforgatására irányuló törekvéseit, ha továbbá ép oly határozottan ellenzem a negyedik rendnek a többiek uralmának helyébe az ő uralmát állítani akaró osztálypolitikáját, másrészt mégis csak azt az álláspontot tartom helyesnek, a mely szocziálpoütikai reformjaink tervezeténél és keresztülvitelénél hazánk munkásosztályát számításba veendő önérzetes, jól szervezett társadalmi osztálynak tekinti, a mely az államtól és a munkaadóktól követeléseinek teljesítését várja és hivatva érzi magát tulajdon érdekeinek szívós védelmezésére. Es be kell vallanom, t. ház, hogy a hazai munkásosztály helyzete sok tekintetben nem éjien irigylésre méltó; hogy az egész nemzetet képviselő állammal szemben emelt számos követelés teljesen indokolt. El kell ismernünk, hogy munkásosztályunknak jó nép- és iparoktatás ingyen nyújtására, a közügyek elintézésében nagyobb mérvű részesítésére, szerény, de emberhez méltó életmód lehetővé tételére, egészséges lakás és elégséges táplálkozás megszerezhetésére, a munkahozadék igazságos megosztására, a betegségből eredő bajok és anyagi hátrányok orvoslására és kiegyenlítésére, a baleset, rokkantság és aggkor, valamint a munkanélküliségből eredő bajok kielégítésére irányuló aspirácziói jogosultak és hogy az államnak ezeket, a mennyire ereje birja, előbb-utóbb ki kell elégítenie. Nagyon érdekes és a mi viszonyainkra is némileg találó, a mit előkelő japánok az ipari, kereskedelmi és munkáskérdésekre nézve mondottak. Azt mondja báró Shibusawa volt japán pénzügyminiszter, az egyesült kereskedelmi kamarák elnöke : »Még 34 évvel ezelőtt a restauráczió idejében az ipar és kereskedelem a közvéleményben és társadalmi becsülésben nagyon alárendelt állást foglaltak el és csak a politikai és katonai körök érvényesülhettek. En magam elfogult valék az uj aerával szemben és öt-hat éven át a politikai pályán működtem, a melyen a pénzügyminiszter állásáig vittem. Később aztán meggyőződtem arról, hogy a haladás igazi ereje nem a politikában, hanem sikeres üzleti működésben áll és hogy a kereskedelem elemeinek nagy befolyásuk volt az ország fejlődésére.« Egy másik igen előkelő japán, névszerint Kata Jágó, a munka szervezéséről igy nyilatkozik : A hűbéres rendszer legszomorúbb következményeinek egyike mindennemű munka megvetésében állott és mivel azonfelül a munkásosztály a legalacsonyabb társadalmi helyen állott, csak igen kevés j ogositványok élvezetének örvendhetett. A hűbérviszonyok megszüntetése óta az ipar gyorsan haladott, a helyzet teljesen megváltozott és az ipar rendszere, mint a nemzeti erő gerincze mindinkább nagyobb jelentőséget nyert. Az ipar fejlődése, a tőke felszaporodása és az ipariigynek rendszeres szervezése foglalkoztatták a japánokat a legutolsó időben. Minden kétségen felül áll, hogy a munka problémája mindig a legbensőbb összeköttetésben tekintendő ezen kérdésekkel. Felesleges annak is ismétlése, hogy a munkások a m jnka főtényezőit képezik. Nagyfontosságú állásokban az ipar terén — már rég felismertetett ez — az ország legértelmesebb férfiai állanak. A világ czivilizált országaiban a munkáskérdés a legelső és legfontosabb problémává vált, folyvást nyugtalanítva és foglalkoztatva a legkiválóbb férfiak gondolkozását. A többi európai, de különösen északamerikai államokban megejtett választások megmutatják a munkás-pártnak haladó növekvését. Ezen országoknak igen nagy jelentőségű törvényei és kormányrendeletei nagyon szoros kajDcsolatban állanak a munkások érdekeivel. Előbb-utóbb elérkezik az idő, hogy Japán is, ugy mint más országok kénytelenek ezen bonyolódott kérdésekkel foglalkozni. A munkának és munkásosztálynak nem kellő becsülése, hogy ne mondjam, megvetése hazánkban nemcsak a hivatásválasztásban nyilvánul, hanem a társadalomnak sok éves felfogásában (Halljuk! Halljuk!) és, ugy látszik, ki nem irtható előítéleteiben, (ügy van ! jobbfelöl.) A mit b. Wesselényi Miklós a balítéletekről szóló, 1831-ben megjelent és tág szellemi látkörről tanúskodó művében e tekintetben mond, még manap is legnagyobb részt érvényes. (ügy van !) (Olvassa): »Van még nálunk a polgárság ellen számos balítélet. Ebben a mágnások és ne41*