Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-103

103. országos ülés 1907 február h-én, hétfőn. 265 katonai kérdésekben minden legkisebb módosítás nélkül ugyanazon programm alapján állanak, a melyet a képviselőháznak 1905. május 12-én elfogadott feliratában körvonaloztak. Ez a programra a nemzeti követelések elnevezése alatt értett reformokért folytatott alkotmányos küzdelem mellett érintetlenül hagyja a függetlenségi és 48-as pártnak az önáUó nemzeti hadsereg elvi alapján megmaradt végczélját. A mikor a t. képviselőház a múlt évi ujonczjavaslatokat a véderő-bizottság jelentésében foglalt ezen nyomatékosan hangsúlyozott utalással fogadta el, a maga részéről is kifejezést adott annak a határozott álláspontnak, hogy a függőben hagyott kérdések megfelelő megoldásáig kész ugyan a véderőnek az eddigi létszámban való fentartásáról gondoskodni, de az úgynevezett átmeneti időre vállalt kötelezettségből folyó ezen készsége a legtávolabbról sem jelenti azt, hogy a többséget alkotó pártok a jelzett feliratban elfoglalt álláspontjukon bármi változtatást is tenni hajlandók volnának, (Igaz I Ugy van! a baloldalon.) vagy pedig bármelyik is saját programmjának csak egyetlenegy pontját is feladta volna. (Igaz! ügy van !) Ennélfogva csak természetes, t. ház, hogy miként a múlt évben történt, ugy idei jelentésünkben is arra törekszünk, hogy a t. háznak ezen úgyszólván egyértelműleg vallott meggyőződése ez alkalommal is minden félreértést és minden félremagyarázást kizáró hatálylyal jusson kifejezésre. Ezzel szemben, t. ház, azt mondják némelyek. — és bizonyos körök csak legközelebb is nem minden gúny nélkül hangoztatták ezt — hogy a hasonló elvi fentartások és kijelentések a folytonos ismétlés által eltompulnak és ellapulnak. Kekem azonban, t. képviselőház, — és nagy megnyugvással mondhatom, hogy az egész magyar nemzet óriási többségének is — az a szilárd meggyőződésem, hogy az elveinkhez való ragaszkodást minden alkalommal minél erőteljesebben kifejezésre juttatni elengedhetetlen kötelesség, bármennyire unalmas vagy talán kellemetlen legyen is ez olyanokra nézve, a kik a mai helyzettel esetleg sokkal könnyebben meg tudnának barátkozni, ha az elhalasztott kérdésekért való küzdelemnek elodázása egyúttal az elveknek is örökre való feladását jelentené. Ennek a kötelességünknek telj esitésévei nemcsak a folytonos ébrentartás munkáját végezzük, t. képviselőház, hanem egyúttal, meggyőződésem szerint, a megvalósulás felé is közeledünk egy-egy lépéssel. Hiszen a törvényhozás történetében elég jelentékeny példa bizonyitja, hogy az ezen padokról tiszta elvhűséggel és szakadatlan kitartással követelt alkotások elvégre is a nemzet élő törvényei közé és a megvalósulás stádiumába kerültek. Ezen ellenvetésen kivül, t. képviselőház, a mely féltő gonddal aggódik a mi elveinknek jövője felett, csak a legközelebbi napokban is találkoztunk egy másik szemrehányással, a mely már a múltban követett magatartásunk miatt vádol meg bennünket. Igaz, hogy ez a vádaskodás KÉPVH. HAPLÓ 1906 1911. VI. KÖTET. olyan oldalról hangzik fel, a melyet a nemzet igazai iránt érzett melegséggel senki meg nem gyanusithat. (Halljuk ! Halljuk !) T. képviselőház ! Azt mondja ez a felfogás, hogy hiányzott belőlünk a politikai bölcseség és az előrelátás, a mikor a katonai kérdéseket felvetettük és az azokért folytatott küzdelembe a nemzetet belevittük. Bármennyire megszoktuk is, t. ház, hogy erről az oldalról ilyen minden alapot nélkülöző vádakkal illessenek bennünket, mégis az a nemzeti többség, a mely ebből az annyira kárhoztatott küzdelemből került ki, — épen a küzdelemben tanusitott magatartása elismerésének és helyeslésének kétségbevonhatatlan bizonyságául — azt hiszem, nem cselekednék egészen helyesen, ha az általánosan elismert tényekkel szemben, legalább is tulmerész megrovást minden megjegyzés nélkül hagynám. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A kik az elmúlt évek eseményeit ismerik és azok megítélésében nem az elfogult gyűlölködés által vezettetik magukat, és azok, a kik a történteket a maguk okozatos összefüggésében és egymásutánjában veszik birálat alá, azok a tényekből csak azt állapithatják meg, hogy a nemzetre a küzdelmet rákényszeritették azokkal a követelésekkel, a melyekkel szemben a törvényes ellenállás minden fegyverével épen a miatt kellett védekeznünk, mert a nemzetnek jogos kívánságait a támadó fél nemcsak hogy érvényesíteni nem engedte, de azoknak még csak elismeréséről is hallani sem akart. Ez a történeti igazság, a melynek ereje az összes felhangzott hamis vádakat összetöri. Ez az igazság, a melynek világánál a jelen viszonyok közt egyedül helyes utat felismerhetjük és követhetjük. Ezen az utón tovább haladva nekünk szilárd meggyőződésünk az is, hogy egyben a jövő nagy feladatainak üdvös megoldását is legbiztosabban fogjuk előkésziteni. Nem kételkedhetünk benne, hogy nehéz és megfontolt munkánkban, a mely sok súlyos áldozattal és — mi tűrés tagadás — nagyon sok önmegtagadással is jár, nemcsak a jelen nemzedék elismerése, de az utókor méltánylása is fog bennünket jutalmazni. A ki eljárásunkat megakarja érteni, láthatja, hogy minden igyekezetünk a békés fejlődés és a nyugodt munka akadályainak elhárítására irányul. Ezzel és a következő javaslattal is csak ennek a legelső czélunknak akarunk szolgálni. Tiszta lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy a magunkra vállalt kötelezettségeknek mi mindenben megfeleltünk. (Igaz! Ugy van!) Most már elérkezett az ideje, hogy zavartalanul folytathassuk a nemzet anyagi és erkölcsi erejének gyarapítására hivatott alkotások sorozatát és hozzáláthassunk a lefolyt romboló küzdelem alatt megzilált alkotmánybiztositékok között nyilvánvalóvá vált hézagok betöltéséhez is. (Igaz! Úgy van!) Intézzük el tehát, t. ház, az előttünk fekvő törvényjavaslatokat. Az egyébként hozzájuk fűződő nehéz és kényes kérdésekkel szemben a mai helyzet és a haza mostani érdekei által bőségesen indokolt béketűréssel. 34