Képviselőházi napló, 1906. VI. kötet • 1907. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1906-93

93. országos ülés 1907 január 19-én, szombaton. 7 elé vinni (Elénk helyeslés.) és ott keresni az elég­tételt. T. képviselőház ! Méltóztatik tudni, hogy a legutóbb felszínre került vád azzal a gyanúval terhelt, mintha én fővárosi bizottsági tagsági állá­somat vagyonszerzésre használtam volna fel és állásommal visszaéltem volna. T. képviselőház ! Nekem egyelőre alig szüksé­ges többet mondanom : 26 évig állottam a főváros szolgálatában, önzetlenül, folytonos harczban és küzdelemben épen azokkal, (Igaz I TJgy van!) a kik a közvagyont saját ezéljaikra akarták fel­használni. (Zajos jelhiáltásoh : Igaz ! TJgy van ! Taps.) Endrey Gyula : Mindig marták, mindig rágal­mazták ! Polónyi Géza igazság ügy miniszter: Képzel­hető-e lélektanilag, hogy én ezen harczoknak hom­lokterében megállhattam volna csak egy pillanatig is, (ügy van !) ha a jogos gyanúnak csak árnyéka is férhetett volna hozzám ? (TJgy van !) Nem lettem volna-e a közpályáról leszorítva az első pillanatban, a mint csak egy gyanús lépést is tettem volna? (Igaz ! TJgy van ! ) T. képviselőház ! Nyugodt lélekkel mondha­tom, ez nem is történt soha. Hálás köszönettel veszem, hogy nekem minisztertársaim és a t. képviselőház ezt a bizalmat előlegezi. (Élénk éljenzés.) A ma éjjel folyamán ebben az ügyben egy sajátságos fordulat állott be, (Halljuk ! Halljuk !) a melyet én, a ki vallásos vagyok, mert a vallást a vigasztalás böleseségének tartom, a Gondviselés közbelépésének tekintek. Elmondom, a mi tör­tént. (Halljuk! Halljuk !) Korán lefekvő ember vagyok. Az este, mielőtt nyugalomra akartam térni, jelentik nálam, hogy dr. Wein Manó fővárosi orvos kivan velem be­szélni. Miután az illetőt ismerem, szívesen fogad­tam őt. Még akkor nem is sejtettem, milyen kér­désben jár. Belépve hozzám, feldúlva mondja ne­kem, . . . (Nagy mozgás. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Méltóztassanak helyüket elfoglalni, ne méltóztassanak konverzálni! Polónyi Géza igazságügyminiszter: ...hogy ő háziorvosa Halmos János urnak, a főváros volt polgármesterének. Közli velem, hogy ez az ember feldúlt lelki állapotban napok óta álmatlanul küzd önmagával, és előtte töredelmes vallomást tett, hogy mennyire vádolja saját lelkiismerete azzal, hogy engem ártatlanul — még akkor hozzá nem tette, hogy mások "politikai czéljai érdekében — (Nagy zaj és felkiáltások : Gyalázat! Banda! Demokraták!) támadott. Rövidre akarom fogni. (Halljuk I Halljuk !) Ez az orvos azt monda nekem, hogy ő, a ki maga is ismeri az én multamat és pályafutásomat, mint ember, mint orvos, mint polgár, midőn meggyőződött arról, hogy mások ezt a szerencsétlen, beteg embert saját politikai ezéljaikra fel akarják használni, kötelességének tartotta őt ezen az utón megállitani. (Mozgás.) Es eljött hozzám, megkérdezvén engemet, hajlandó volnék-e azon esetre, ha Halmos János volt polgár­mester nekem teljes erkölcsi szatiszfakeziót ad, ebben megnyugodni, mire én azt a választ ad­tam, hogy mindent elkövettem egy irányban társadalmi utón. s ez volt a birói eljárásomnak is czélja, hogy mondjon egy esetet életemből, (He­lyeslés.) a melyben engem joggal vádolhatna meg ilyen gyanúval. (Helyeslés.) Most neki is azt mon­dom : uram, én nem a szavakra fektetem a súlyt, én ő előtte maga előtt is be akarom bizonyítani, hogy ő lelketlen üzérek áldozatává lett, (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Vázsonyié!) hogy ő ártatlanul vádolt engem. Erre az orvos kijelentette: uram, ő ezt már kinyilatkoztatta, neki úgyis ez a meggyőződése. Azt mondtam, hogy ha ilyen nyilatkozatot hoz, a magam részéről ennek a szerencsétlen embernek megbocsátok. Éjfélkor megjelent nálam ugyanazon orvos Halmos János polgármester ur két felnőtt fiával. Elhozták hozzám a következő nyilatkozatot. (Halljuk ! Halljuk !) A czimet elhagyom (elvassa) : Halmos János. Folyó hó 9-én a közgyűlés társalgó­termében dr. Preyer Hugó előtt egy nyilatkozatot tettem, a mely szándékom ellenére a nyilvánosság elékerült. Hozzám intézett kérdés folytán hirlapilag is megerősítettem ott tett nyilatkozatomat. Miután arról győződtem meg, hogy a gyanúsítások a valóságnak egyáltalában meg nem felelnek és Nagyméltóságod egész előttem ismert működésé­ben ugy is mint fővárosi bizottsági tag, ugy is mint ügyvéd semmi olyant nem követett el, a mi közbecsülését bármikép is csökkenthetné, becsület­beli és férfiúi kötelességemnek ismerem a Nagy­méltóságodnak személyét ért súlyos méltatlanságok felett sajnálatomat kifejezni és arra kérem, hogy tett nyilatkozataimat meg nem történteknek tekin­teni kegyeskedjék.« (Mozgás.) Erre én, a ki éjfélnek idején a megbánást tanúsító régi barátnak gyermekeit láttam, meg­tettem azt felkérés nélkül, azt irtani, köszönöm a hozzám intézett sorokat, háborgó lelkem meg­nyugvásra tért, óhajtom, hogy az ország köz­véleménye is megnyugodjék az igazság diadala felett. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Most sincs más szavam, t. képviselőház ! Gon­dolkoztam felette, ne mondjam-e el ennek az egész hajszának történetét és előzményeit. (Halljuk! Halljuk!) El fogom mondani más helyen, még pedig legközelebb. Ma megkímélem a képviselő­házat a szennyesládának nyitogatásától. Kijelen­tem azonban, hogy a magam részéről még ezzel sem tekintem az ügj^et befejezettnek. En még ma is a miniszterre nézve illetékes birák elé viszem az ügyet, mert a miniszternek illetékes birája a parlament, a koaliczióban pedig a függetlenségi miniszternek elsősorban a függetlenségi párt. (Elénk helyeslés.) En kötelességemnek ismerem mindazokra az ügyekre nézve, a melyeket nem ugyan a vádoló Halmos, hanem a hírlapok szórtak ellenem, az adatokat aktaszerűleg rendelkezésre bocsátani, reájuk bízván, hogy ha tetszik, azokat teljesen

Next

/
Thumbnails
Contents