Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

62 78. országos ülés 1906 c kivetkőzve, hódolói lettek a naturalista, verista, impresszionista, pleinairista és egy lélegzettel el nem sorolható ízléstelenségeknek, mely káros áramlatok, mint tudjuk, »a Nyugaton legalább csillogó alkotásokat hoztak létre, de hozzánk csak meghalni tértek be«. Néhány évvel ezelőtt Lotz mester halálával megüresedett mesteriskola vezetésével Székely Bertalant bízta meg a kormány. Végre, 32 évi meddőség után, a 71 évnek súlyos terhével ott van a nagy mester, a mely helyen az ő helyes módszerével előképzett, tehetséges müvésznövendékek a magyar nagy művészet (grand Art) alapját még megvethetik. Ezzel mégis megbékülhetünk. Hiszen ismeretes, hogy mi nagy embereinket, miután életükben üldöztük vagy érvényesülni nem engedtük, haláluk után nagy disztemetéssel tüntetjük ki. Ugy hogy ez utón haladva, mihamarabb azt a nevet vívhatjuk ki Európa színe előtt, hogy nagy embernek élni nem, de meghalni csakis Magyarországon érdemes. De azért, ha a hivatott vezért mellőzzük is, milliókat fecsérelni nagyon is tudtunk. Egy tízéves cziklust vévén számitásom alapjául, legenyhébb számítással 10 millió korona az az összeg, a melyet az utolsó 35 évben festészetre és szobrászatra áldozott maga a magyar állam. Hol volnánk, ha ezt az összeget czéltudatosan használtuk volna fel ? Mély lehangoltság érzése fog el, ha látom, hogy a tudatlanság, tehetetlenség és reklámvadászat garázdálkodhatott egész művészetünkön. Sőt ujabban a mételyt bevitték az elemi rajzoktatásba is. A miről legyen szabad egy példát elmondanom. (Halljuk!) Meglátogattam egy elemi osztályt, a hol a kész rajzok között egy nyolczéves gyermeknek feladott eme rajztémát találtam : »Szent Gellérthegy emlékezetből rajzolva«. (Derültség.) Elképzelheti a t. ház azt az ákombákomot, azt a sületlenséget, a melylyel az a nyolczéves kis gyermek az emlékezését megkötötte, mondjuk, az ő vázlatával. Elmondtam ezt Székely mesternek ; ő mosolyogva igy szólt : >>Szükségem volt egyszer a Szent Gellérthegy vázlatára, de bár nagyon sokszor láttam a Szent Gellérthegyet, mégis be kellett utaznom Szadáról Budapestre, hogy természet után vázolhassam meg azt. Mily csodálatos, a mai kor gyermekei ott kezdik az elemi tanulást, a hol hajdan a nagy mesterek a művészetet végezték.* Szóval, a modernizmus, mint e példából is látható, sokszor nem áll egyébből, mint a józan észnek fejetetejére való álhtásából. ( Ugy van !) T. ház ! Ezzel elbúcsúzhatnám a művészeti és rajzoktatási kérdések taglalásától, de még a miniszter ur legmelegebb figyelmébe kell ajánlanom az »0rszágos M. Kir. Mintárajziskola És Eajztanárképző« intézetet, melyre ujabban a művészetek hazája Franczia- és Olaszország mint utánzandó példára hivatkozik. Ez az intézet 35 évi fényes fejlődésével, tisztelt miniszter ur, rászolgált arra, hogy megkapja az »Országos M. Kir. Képzőzzember ík-én, pénteken. művészeti Főiskola« czimet, annál is inkább, mivel ott a szobrászat, építészet és festészetben, szóval az összes képzőművészetekben való tanítás eszközöltetik. (Helyeslés.) A mit a művészetről mondottam, azt könnyű átvinni a közoktatásügy egész területére. Itt a romlás főkép abban mutatkozik, hogy az iskolából kikerülő ifjúság nagy mértékben hajlik a léhaságra, nyegleségre, munkanélkül, könnyű szerrel való érvényesülésre. Megfeledkeztünk az ifjúság érzelmi világának fejlesztéséről, jellemének erkölcsi edzéséről. A tanterv, ugy látszik, megfeledkezett arról, hogy mindenekfelett férfiakra van szükségünk; férfiakra, a kik nemcsak önállóan gondolkozni tanultak, hanem minden nemesebb érzésre való fogékonyságot nagy erkölcsi akarattal párosítanak; férfiakra, a kik az önálló magyar állammal együtt az önálló magyar műveltséget is megteremteni tudják. (Ugy van!) A mai iskola nem törődik eléggé a nevelés valláserkölcsi elemeivel ugy, hogy az ifjúság a jóban és igazban való hit nélkül lép ki az élet versenyterére és mert lelki iránytűje nincsen, csak a sikert, a külső sikert bálványozza ós csak az élvezetet hajszolja. Uj szellemet kell bevinni oktatásunk egész rendszerébe : olyat, a mely igazi harczosokat nevel a magyar nemzeti eszmének. (Helyeslés.) Szerencsére olyan vezérek kerültek a nemzet élére s olyan férfiak kezében van a kormányhatalom, a kik épen az önálló nemzeti művelődés megvalósítását tűzték ki életük legfőbb feladatául. Tudjuk ugyan, hogy vajmi nehéz a mi vezéreink helyzete; tudjuk, hogy a háttérben ott ólálkodnak a letűnt rendszer veszedelmes alakjai, és hogy ezeknek csatlósai a napi sajtó bizonyos orgánumaiban nem szűnnek meg megrágalmazni a vezérek legtisztább és legönzetlenebb törekvéseit. (Ugy van I) De ez a rut lárma ne zavarjon meg minket a nemzeti ideálokért való küzdelemben. Mindenekelőtt lássuk tisztán közoktatásunknak több évtizedeken keresztül megnövekedett nagy bajait, hogy tervszerüleg orvosolhassuk azokat. Engedje meg ezért a t. ház, hogy közoktatásunk mindhárom fokozatának legégetőbb sebeire rámutatva, kijelöljem az utakat a magyar nemzeti iskolaügy erős és egészséges kialakulására. (Halljuk ! Halljuk!) A mi az alsó^fokot,^vagyis az elemi oktatást illeti, annak alapvető fontosságát a nemzeti művelődés kialakulására hangsúlyoznom nem kell. A mi hazai viszonyaink közt a népoktatás ügye, mivel ez a nemzeti kérdéssel olyan szoros kapcsolatban van, nagyobb jelentőséggel bir, mint Európa akármely más államában. (Igaz! ügy van I a baloldalon.) A közoktatásügyi miniszter ur épen ennélfogva nagyon is helyesen az elemi oktatás bajainak orvoslását tartja a legsürgősebben megoldandó kérdéseknek. Bizony néptanítóink áldhatják sorsukat, hogy olyan protektoruk támadt, mint gr. Apponyi Albert, (filénk éljenzés.)