Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

44 78. országos ülés 1906 deczember Ik-én, pénteken. A mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak tegnap elhangzott beszéde, a mint mondottam, maradandó emlékű leend e képviselőházban. De nemcsak e képviselőházban, hanem a mi sziveinkben is. Volt az ő beszédének különösen egy kitétele, egy része, a mely szivembe örökre bevésve marad és onnan az idők moha sem fogja eltörölni. Méltóztassék megengedni, hogy felolvassam gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter ur beszédének ezt a részletét; azt hiszem, gr. Apponyi Albert beszédét kétszer-háromszor is meg lehet hallgatni. Méltóztassék megengedni, hogy azt a maga terjedelmében felolvassam, annál is inkább, mert itt arra hivatkozom. (Halljuk! Halljuk!) Midőn a miniszter ur az 1848: XX. t.-ez. végrehajtásáról szól, a következőket mondja (olvassa.): »Ebben az irányban, t. képviselőház, óhajtok tehát az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásában továbbhaladni, és én azt hiszem, hogy erre a jelenlegi idő nagyon alkalmas, mert hála Istennek, talán sohasem volt ebben az országban olyan békés egyetértés a különböző hitfelekezetek között, mint a minő most van. A nagy nemzeti küzdelmek összeforrasztották a nemzetnek minden életképes és életrevaló erejét; a nagy feladatok, a melyek még előttünk állanak, szükségessé teszik, hogy a magyar nemzet összes erőinek összefoglalását, együttérzését fentartsuk. így ennek a nagy nemzeti perspektívának, ennek a nagy nemzeti közérzületnek hatása alatt, azt hiszem, sikerül ezeket a kérdéseket a kölcsönös méltányosságnak, a kölcsönös igazságérzetnek szellemében az egymásra való irigykedésnek és agyarkodásnak kizárásával, az igazság és a nemzeti érdek szempontjából megoldani.« A miniszter ur ezen kijelentésében nagy reményt látok arra nézve, hogy Magyarországon a vallásfelekezetek közötti békés egyetértés és együttérzés még erősebb, még összetartóbb legyen. (Élénk helyeslés a jobb és a baloldalon.) És ha mi ezt akarjuk — pedig nem hiszem, hogy volna magyar ember, a ki hazáját szivének egész melegével igazán szeretve, ne ezt akarná — akkor elsősorban is innen a képviselőházból kell ezen eszme irányításának kiindulni, innen az ország házából, a magyar nemzet szent templomából kell kiindulni annak a mozgalomnak, mely czéljául tűzi ki, hogy a vallásfelekezetek közötti békés egyetértés, egymás iránti szeretet és együttérzés a lehető legbiztosabb és legerősebb alapokra legyen fektetve. Azért beszédem befejezéseként a t. miniszter úrhoz egy nagy kérésem volna. (Halljuk ! Halljuk !) Gr. Apponyi Albert az egész nemzetnek osztatlan bizalmát, rokonszenvét és szeretetét birja. Ha ő fogja ezt a zászlót kitűzni, a melyre a vallásfelekezetek egymás iránti együttérzése és összetartása van felirva, meg vagyok arról győződve, hogy ezt neki sikerülni fog elérni, és bár az ő nevét sok szép és hazafias tény dicsőiti, mégis, méltóztassék megengedni, ha azt mondom, hogy ha neki ezt a szép eszmét megvalósítani sikerül, ez az ő hazafias tényeinek, egy nemzet hálájára érdemes munkálkodásánaklegméltóbb, legfényesebb koronájaleénd. (TJgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert ez által, t. képviselőház, a maggyar nemzetet olyan erős védbástyával veszi körül, a melytől szégyenkezve és vérző fejjel fognak visszavonulni annak eUenségei. A költségvetést elfogadom. (Zajos éljenzés és •taps a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Benedek János jegyző: Kállay Tamás! Kállay Tamás : T. ház ! Gr. Appon}d Albert igen tisztelt miniszter ur tegnap elmondott beszédével, azt hiszem, kielégítette ennek a háznak minden tagját, azt hiszem, az egész közvéleményt. (ügy van !) Én csak egy szemrehányással tartozhatom neki, mint kezdő szónok: hogy felölelte, felkarolta azt a sok szépet és nagyot, a mit mi akartunk elmondani, a mit mi akartunk kivánni. Ezzel megnehezítette felszólalásunkat. Az igen t. előttem szóló képviselőtársam, a mikor a tanitókról beszélt, kijelentette, hogy ő a tervezettel meg van elégedve, de mégis abba a hibába esett, hogy ennek daczára beszélt róla. Engedje meg nekem a t. ház, hogy én is pár szóval megemlékezzem a tanitóság érdekeiről, a tanitóság kérdéseiről. (Halljuk ! Halljuk !) Ehhez mindenekelőtt az adott szó köt engem, a melyet kétszeri megválasztatásom alkalmával az én lelkes híveimnek, a tanítóságnak tettem, hogy érdekeiket szivemen fogom viselni és e házban, e padsorokból érdekűkben szót emelek. T. ház! Az az óriási gazdasági értékemelkedés, a mely csak egy évtized alatt is előbbre vitte Magyarország helyzetét, a társadalmi követelések iszonyú terheket róttak a tanítók vállaira, iszonyú nehézzé tették megélhetésüket. Az a lelkesedés, a melyre szükségük van, hogy azokat a fiatal lelkeket vezessék, csak összetörhetett nehéz megélhetési viszonyaik és családjuk fentartása kötelességének terhe alatt. Ezen segíteni akar az igen tisztelt miniszter ur és a mint az ő egyéniségét ismerjük, tett Ígéretei a megvalósulás jellegével is bírnak. Nem tekinthetem ezt végleges megoldásnak, t. ház, hanem csak első lépésnek a helyzet javítására. (TJgy van!) Ha majd gazdaságilag megerősödünk, ha az a pénzügyi helyzet, a melyről méltóztatott említést tenni, javulni fog, akkor bizonyára ismét javítani fogják az ő helyzetüket is. Ideiglenesnek tekinthetem csupán azt, a mi eddig történt, mert közelebb kell jönni ahhoz a czélhoz, hogy az összes tanitóság államilag teljesen egységessé tétessék. Ne legyen köztük különbség ! Ne legyen különbség a felekezeti, a magán-, a társadalmi, községi és állami tanitóság közt! Egy czélért küzdenek ők. (ügy van!) Egy a munkakör, egy a kötelesség, egy a kvalifikáczió. Megérdemlik, hogy egyforma jutalomban részesüljenek, (ügy van !) S hogy egyebet ne mondjak, azok a felekezeti vagy községi tanítók sokkal nehezebb körülmények