Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

78. országos ülés Í906 deczember 14-én, pénteken. 4?, szeretete, közrokonszenve állított a kormány élére, ettől most már mindent szabad követeim, a multak mulasztásait, hibáit ennek a kormánynak kell kipótolni. Ez igy van, ez a valóság, ez az igazság. Ebbe a hibába estek ezek a magyarországi népiskolai tanítók is, bár azt mindenki el fogja ismerni, hogy az ő kérésük a legjogosabb, a legrnéltányosabb. Hogy mi az a jogczim, a melynek alapján én felszólalok, azt is el fogom mondani. Nagyon különösen fog hangzani; de a ki ismeri az én működésemet, az bizonyíthatja azt. hogy én életemnek és tevékenységemnek egy részét a tanítók érdekében töltöttem el. Én, a midőn iskoláimat bevégeztem, egy egyházmegye tanítói testületének voltam elnöke és minden esztendőben kétszer jártam végig az iskolákat és a mai napon már húsz esztendő óta a főtisztelendő tiszáninneni református egyházkerület népiskolai tanügyi bizottságának vagyok világi elnöke. (Éljenzés balfelől.) Ez az egyházkerület, a hol a tanügyi bizottságnak világi elnöke vagyok, 500 tanitót számlál. Egyet mondhatok, a tiszta valóságot: hogy barátságosabb, rokonszenvesebb, bizalmasabb együttlétet és összeköttetést, mint a minő köztem és ezen tanítók között van, elképzelni sem lehet. Hát én nagyon tudom a tanítók baját, veszedelmét. Ezelőtt pár nappal, a mikor a földmivelésügyi tárcza költségvetését tárgyaltuk, több képviselőtársammal beszéltem, a kik velem együtt a mezőgazdasággal foglalkoznak, s ezek mondották, hogy egyes vidékeken a cselédeknek évi fizetése 400 forintra emelkedik. Tegnap Molnár Albert t. barátom még tovább ment, s azt mondotta, hogy Czegléd körül 900 koronát is kap egy cseléd, tehát 450 forintot, épen annyit, a mennyi egy szegény néptanítónak évi dij kinek ebből intelligens gyermekeket kell nevelni és intelligens családot kell fentartani. És míg az a tanító a tanítói oklevelet megszerzi, mennyit kell neki tanulni; azt is tudom egyes tanitóktól, hogy szüleiknek az a csekély öröksége mind ráment az ó tanítói oklevelük megszerzésére. Négyszáz forint nagyon csekély összeg, ez gyomorra és ruházatra is kevés, és ne méltóztassék elfelejteni azt sem, hogy a tanítókkal szemben bizonyos társadalmi követelmények is állanak fenn, a melyeket nekik teljesíteni kell. ük ugyanis hizonyos méltóságot, dignitást képviselnek falujukban, községükben és a társadalomnak ezen kívánalmai elől egyáltalán ki nem térhetnek. Hát t. képviselőház, a mint tudom, hogy az idei költségvetésben mintegy 5 millió néhány százezer koronával több van felvéve, mint a múlt évi költségvetésben és a mint tudom azt is, hogy 5 millió korona nagyon szép összeg, hogy azzal sok szépet és jót lehet művelni, épen ugy mondhatom, hogy azért ez az emelkedés bennem valami nagy lelkesedést nem ébresztett. Nem pedig azért, mert ismerem a mélyen t. miniszter ur gondolkodását és tudom, hogy azért nem tehet többet, mert a mi szegénységünk nem engedi, mert államháztartásunk veszélyeztetése nélkül többet tenni nem lehet. De abban a reményben vagyok, hogy a t. miniszter ur Ígéretei folytán a jövőre sokkal nagyobb emelkedésre lehetünk elkészülve, mint a mostani 5 millió korona. Itt van épen a tévedés. A magyarországi néptanítók, a szegények, abban a gondolatban voltak, hogy: »39 esztendeig nyomorogtunk, 39 esztendeig nem tettek értünk semmit, most jött egy kormány, szivünk szive, lelkünk lelke, a magyar nép közbizalma állította őket a nemzet élére«, hát azt hitték, az majd minden meggondolás nélkül teljesíteni fogja az c kérésüket. Igaz, azok a fenyegető hangok, a melyek a magyarországi néptanítók ajkairól elhangzottak, nem valók magyar néptanító szájába. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Csak egy kis töredék !) Mert ma fenyegetéssel, terrorizmussal kenyeret keresni egyáltalában nem lehet. De méltóztassék megengedni, nem is igy történt egészen a dolog. Én nagyon sokakkal vagyok összeköttetésben, a kiknek szavában kételkedni egyáltalában nem lehet és biztosithatom a t. házat, hogy az a nagy kirohanás izgatás műve. (Igaz ! ügy van !) Mert méltóztassék csak elgondolni, milyen jól vette volna ki magát, ha egyes szakszervezetek, egyes szocziálista vezérek azt mondhatták volna : íme a magyarországi néptanítókat itt látjuk a mi sorainkban. Sőt tovább megyek. Jövedelmezőség szempontjából sem lett volna az utolsó. (Mozgás.) Én arra kérem a t. miniszter urat és a t. képviselőházat, ne is méltóztassék a tanítóknak ezen általam sem helyeselt kirohanását oly nagy szomorúsággal venni. Harminczkilencz esztendőn át nem tettek egyebet, mint könyörögtek, előadták szenvedéseiket, nyomorúságukat és harminczkilencz esztendőn keresztül nem nyertek egyebet biztatásnál, Ígéreteknél, mindig csak siket fülekre és rideg, érzéketlen szivekre találtak. (Igaz ! Ugy van ! Elénk helyeslés.) Harminczkilencz éves nyomorúság, harminczkilencz éves szenvedés keserű emlékeit, harminczkilencz éves szép álmoknak széjjelfoszlott, füstbement reményeit tárták itt fel a képviselőház előtt. Azonban ma már ennek a hangnak teljesen e kell némulnia. Hisz a ki figyelemmel kisérte a tanítók mostani magatartását, arra a meggyőződésre jutott, mondjuk 3—4 hét óta, hogy nem hogy fenyegető hangok hallatszanának ma a tanítók részéről, ellenkezőleg, mindig azzal kezdik üléseiket, hogy gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternek bizalmat szavaznak és bizva a jövőben, türelemmel várják az ő állapotuk jobbra fordulását. Gr. Apponyi Albert előttünk kifejtett nagy jDrogrammjában elmondta, miként kivan a tanítókon segíteni. Ebben mindnyájan megnyugodhatunk és én tudom, hogy a mélyen t. miniszter ur minisztersége alatt ezek a néptanítók meg fogják érni egy szebb, egy boldogabb jövőnek hajnalhasadását. T. képviselőház ! Most már bevégzem beszédemet. Még csak egy pillanatra kérem becses türelmüket. (Halljuk J Halljuk !) 6*