Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-78

40 78. országos ülés Í906 deczember lí-én, pénteken. a t. miniszter ur tegnapi beszédében olyan kijelentések foglaltattak, a melyek kéréseim legnagyobb részét már előre is teljesítették, csak azokra a dolgokra fogok kiterjeszkedni, a melyek, hogy ugy mondjam, még nincsenek teljesen tisztázva. (Halljuk! Halljuk!) A legelső, a mihez hozzászólok, a felekezeti törvényhatósági és községi középiskolák kérdése. Ezekre vonatkozólag a t. miniszter ur ezelőtt pár hónappal szabályzatot adott ki, a melynek 1. §-a igy szól (olvassa) : »A felekezeti törvényhatósági és községi középiskolai rendes igazgatók, rendes tanárok és rendes torna tanitók jelenlegi fizetése személyi pótlékkal az állampénztárból az állami költségvetésben e czélra felvett összeg keretén belül fokozatosan oly összegre egészittetik ki, a melyet az állami középiskolai igazgatók, tanárok és tornatanitók az 1893 : IV. és az 1904 :

1. t.-cz. alapján élveznek.« A mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak ez a rendelete mindenkinek szivét, a ki a nevelés, a közoktatás irányában csak a legkisebb érzékkel is bir, a lehető legnagyobb örömmel és hálával töltötte el. Mindnyájan tudjuk azt, hogy különösen ezek a felekezeti fenhatóság által dijazott tanárok minő csekély díjazásban részesülnek saját hatóságuk részéről és hogy a magyar nemzet, a magyar haza, a közoktatás és a nevelés felvirágoztatása érdekében telj esitett hosszú és buzgó fáradozásuk nincs arányban azzal a dij ázással, melyet ők élveznek, mert szemben az állam által fentartott tanárokkal nagyon is erős hátrányban vannak. Most általában véve szólok a mélyen t. képviselőtársaimhoz. Ha talán a protestánsok érdekeiről nyilatkozom, miután előbb is volt egy kis közbevetés, nagyon kérem a mélyen t. képviselőtársaimat, ne méltóztassanak azt gondolni, mintha én egy felekezeti szinezetű irányzatról beszélnék. Én elmondom a tiszta valóságot és méltóztassanak arról meggyőződve lenni, hogy ha más oldalról, más vallásfelekezet részéről hasonló méltányos és jogos kérések adatnak elő, én leszek a legelső, a ki melléjük állok. (Helyeslés.) Ennek kijelentése után a protestáns felekezeti iskolák ügyével foglalkozom. Mindnyájan tudjuk, hogy az 1883 : XXX. t.-cz. értelmében a protestáns vallásfelekezetek fenhatóságai által fentartott középiskoláknak megadatott a jog, hogy az állam által adott segélyezést igénybe vegyék. Azonban különösen egyes szegényebb iskolákra nézve oly nagy fenhatósági jogot tartott fenn magának az állam, hogy mélyen belenyúlt a protestáns vallásfelekezetek önkormányzati jogaiba, hogy ezt a segélyt ezek a vallásfelekezeti fenhatóságok által fentartott középiskolák önkormányzati jogaiknak csorbitása nélkül el nem fogadhatták és ha mégis voltak egyesek, a kik elfogadták, ezt csakis végszükségben tették. Bizonyára lesznek sokan, a kik azt mondják, hogy a vallásfelekezetek önmaguk az okai annak, hogy a középiskolai tanárokat üyen csekély díjazásban részesitik. De meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzetnek legnagyobb része a protestáns vallásfelekezeteknek ezen önzetlensége előtt csak tisztelettel fog meghajolni és egyáltalában nem fog elitélni bennünket azért, hogy a folytonosan váltakozó kormányok önkényének önkormányzati jogaink épségét és tisztaságát odadobni és egy ilyen üzletszerű alkuba belemenni egyáltalában nem voltunk hajlandók. (Helyeslés.) Hogy azon vallásfelekezeteknek, a melyek igy éreztek és gondolkoztak, igazságuk volt, ennek bizonyítéka az a szabályzat, melyet a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur pár hóval ezelőtt kiadott, mert abban a szabályzatban semmiféle nagyobb fenhatósági jogot fenn nem tart magának az állam. Igaz, hogy a díjazásra, a segélyezésekre nézve, mint felsőbb fórum, az ítélet jogát fenntartotta magának, de más tekintetben nagy köszönettel és hálával tartozom gróf Apponyi Albert miniszter urnak, mert ezen szabályzatból világosan látszik, hogy a protestánsok érzékenységét bántani, önkormányzati jogaikat egyáltalában csorbítani nem akarja. Erre vonatkozólag csak egy megjegyzésem volna és egy felvilágosítást kérek a t. miniszter úrtól. Ugyanis ezt a szabályzatot megelőzte egy ideiglenes szabályzat. Ebben a szabályzatban világosan látható, hogy a középiskolai tanárok fizetése fokozatosan fog állami segélyezéssel javíttatni, de az ezt megelőző ideiglenes szabályzatban erről egyáltalában szó sem volt. Én a t. miniszter urnak csak azon aggodalmakat, azokat a skrupulusokat mondom el,|melyeket egyes tanárok éreznek ezen második szabályzatra vonatkozólag. Nem tudom, miként lesz a fizetéseknek ezen fokozatos kiegészítése végrehajtva, és sokan nyugtalankodnak e miatt. Bocsánatot kérek, hogy bátor vagyok felkérni a t. miniszter urat arra, hogy legyen oly kegyes beszédében mintegy megnyugtatásul megmondani, micsoda módon és alapon gondolja eszközölni a fizetések ezen fokozatos javítását. Ugyanezen kérdéssel kapcsolatosan nekem egy igen nagy kérésem lesz a mélyen t. miniszter úrhoz ; voltaképen ez beszédemnek fő inditóoka. Az a kérésem lesz ugyanis, hogy miután ez a szabályzat azokat a felekezeti középiskolai tanárokat egyáltalában nem fedi, azt óhajtanám, ha a t. miniszter ur mentől előbb törvényjavaslatot tenne a ház asztalára, melyben azon jótékonyságot, e szabályzat értelmében, melyet nyújtani szándékozik, biztosítaná. Meg fogom mondani az okot, méltóztassék ezt figyelemmel hallgatni. Ez elegendő indító ok arra, hogy a t. miniszter ur azt törvényerőre emelje. (Halljuk ! Halljuk!) Ha én bizonyos volnék a felől, hogy az a kormány, a melyet ma a nemzeti közérzület, a közszeretet, a magyar nép rokonszenve emelt erre a kormányszékre, vagy ha én biztos volnék a felől,