Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-77

32 77. országos ütés 1906 dec ké])zésre, addig ép a tanárképzés terén, a hol a tanulóifjúság erkölcsi és szellemi fejlődésének érdeke ezt kétszeresen megköveteli, a gyakorlatba való tervszerű és rendszeres bevezetés, a jelölteknek csak egy részénél volt foganatosítható.« Jól tudjuk, az ügyvéd éveken keresztül gyakorol, az orvosnövendék folyton a klinikát bújja. Mind gyakorlatilag tanulja mesterségét, csak a legnagyobb mester, a tanár nem. így azután természetesen sok a kontár, kevés a mester s a produktum silány. Én tebát a kultuszminiszter figyelmébe bátorkodom ajánlani, míg az egységes középiskola vagy más eszme alapján véglegesen rendezni lehet a középiskolai oktatást, ejtse módját, hogy ne lehessen tanár, a ki ezt a mesterséget gyakorlatilag el nem sajátította. Csak így lesz elkerülhető, hogy ahhoz nem értők egész nemzedékeket megnyomorítsanak. Egy második nagy oka kutatásaim szerint a középiskolai oktatás csődjének, vagy ne mondjuk csődjének, hanem szomorú állapotának: a szakszerű ellenőrzés hiánya. A szakemberek meg fogják érteni, hogy mit jelent ez. Mintegy harmincz év előtt áttértünk a középiskolákban teljesen a szakrendszerre, azaz minden tárgyat csakis külön szakember taníthat. Ugyanakkor, a mikor a tiszta szakrendszerre tértünk át, az ellenőrzést meghagytuk régi mivoltában: nem szakszerű emberek végzik a középiskola ellenőrzését, hanem bürokraták. Mert hiszen a középiskolai igazgató is szakember, a főigazgató is szakember. így aztán mi történik? Hogy ha a főigazgató egy klasszika-filológus, az ő kerületéhez tartozó iskolákban a klasszika-filológiát rendkívüli mértékben tanítják, az fényesen megy, míg a többi tárgyakhoz azután egyáltalában nem értenek hozzá, mert a tanárokat nem ellenőrzi senki, nincsen senki, a ki arra hajtja, hogy teljesítse kötelességét, a többi tanár nagyon könnyen beszól, mert tudja úgyis, hogy sohasem jön olyan ember az osztályába, a ki a szakmáját érti. Azért legfőbb ideje volna annak, hogy egyszer már az ellenőrzést egész más alapokra fektessük, t. i. hozzuk be a szakellenőrzést. Ezt meg lehet csinálni könnyen és minden nagy változtatás nélkül. Meg kell szüntetni a főigazgatóságokat, mert ezek a főigazgatók igazán csak bürokratikus masinák. Azért az igen t. kultuszminiszter ur nagyon jól fogja tenni, hogy ha figyelmét rá fogja fordítani erre a körülményre és talán tanulmányoztatni fogja ezt a dolgot. (Halljuk* Halljuk!) Miként lehetne a szakszerű ellenőrzést az iskolákban meghonosítani? Ugy, hogy minden szakmát ellenőrizzenek és pedig olyan ember ellenőrizze, a ki szintén szakember. Szerintem harmadik oka a középiskolai oktatás középállapotának a túlzsúfoltság. Erre talán maga a törvény adott először okot, mert a középoktatásról szóló törvény, az 1883 : XXX. itnber 13-án, csütörtökön. t.-czikk a maximális számot 60-ban állapította meg. A ki volt már tanár és a ki ért egyáltalában az egész mesterséghez valamennyit, az tudni fogja, hogy abban az osztályban, a hol egy tanárnak 60 tanulót kell tanítania, ott a tanításnak eredménye nem lehet. Nincs egész Európában olyan tarthatatlan helyzet mint nálunk. Például Badenben a maximális szám 40—35 — 30, Francziaországban szintén ez az átlagos szám, vagyis körülbelül 35, Svédországban 40, minálunk pedig 60. De ez csak a törvényben van így, a törvény még egy kis nyílást is enged az abuzusoknak: ugy, hogy 70—75 tanulót is felvesznek a középiskolákba az alsóbb osztályokba. Egy ilyen osztályban, akármilyen nagy mestert is ültessünk oda a tanszékre, a tanítás eredménye semmi sem lesz. Addig a mig ezt a túlzsúfoltságot meg nem szüntetjük, addig a középiskolai oktatás eredményéről nem is beszélhetünk, tekintetbe véve különösen azt is, hogy a mint egy igen hires orvos, dr. Juba Adolf a természettudományi társulatban tartott felolvasásában helyesen mondotta, nálunk Magyarországon nem is febris gymnasialis, hanem mánia gymnasialisról kell beszélni, az egész világ a gimnáziumba tódul. Különben hogy ez a túlzsúfoltság nem a légből kapott dolog, hanem tény, maga a miniszteri jelentés kiemeli, a mikor azt mondja, hogy: A tanulók száma 701 fővel emelkedett 1904-ben, holott a keletkező uj iskolákba csak 47 tanuló iratkozott be. Nyilvánvaló tehát, hogy több mint 600 tanuló a meglevő iskoláknak létszámát emeli. Es ez folytonosan emelkedőben van, bármily nagy számban keletkeztek is uj középiskolák az utóbbi évtizedekben, eddigelé a tanulók szaporodásával nem tartottak lépést. Különben még jobban megvilágítja ezt a dolgot egy másik statisztika. 1890-től 1900-ig hazánk lakosainak száma 15,261.000-ről 16,838.000-re szaporodott. Ez 10°'o növekedés. Ugyanezen 10 év alatt középiskoláink száma 183-ról 198-ra emelkedett. Százalékokban kifejezve, ez 8°/o növekedés. A népesség tehát 10°/

0-kal növekedett, a középiskolák száma pedig 8%-kal. Ugyancsak ezen 10 év alatt középiskolai tanulóink száma. 44.260-ról 68—70 ezerre emelkedett, a mi megint 40°/o növekedés. Ebből világos tehát, hogy a közéjfiskolák, akár hogy fejlődtek hazánkban, lehetetlen, hogy befogadják azt a sok tanulót, a kik oda törekednek a gimnáziumba. T, ház! Ezt a túlzsúfoltságot mindenesetre meg kell, hogy szüntessük. A megszüntetést én nem azon a módon tartom keresztülvihetőnek, hogy a középiskolákat szaporítsuk, mert a mint a miniszter ur nagy beszédében maga is kifejtette, talán már eddig is nagyon sok a középiskola, hanem egyebet kell tennünk, meg kell szüntetnünk azokat az okokat, a melyek arra késztetik a fiatalságot, hogy csakis a gimná-