Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-91

9Í. országos ülés 1907 január 27-én, csütörtökön. 375 élelmezéséről is az iskolai id > alatt. És ez sem valami oly lehetetlen kívánság. Én csak az állandó hadsereg költségeire utalok és ha annak költségeiből csak valamit veszünk el és a népoktatásra fordítjuk, akkor a szegény tanköteles gyermekeknek állami ellátását is meg tudnók valósítani. (Mozgás.) Itt egy képviselőtársam, Leitner Adolf, közbeszól, hogy a katonákat is az állam látja el, 3—4 évig ad nekik ruhát, élelmet, ellátást, sőt zsoldot is. Miért ne adhatna tehát a magyar állam a szegény szülők gyermekeinek is ruhát, élelmet és iskolai szereket ? Ennyit az állami iskolákról. Nem akarok hoszszasan beszélni a felekezeti iskolákról, a melyeknek barátja nem vagyok, sem a községi iskolákról. Csak azt akarom mondani, hogy a mi az állami iskolákban hiba és baj, hatványozott mértékben áll a felekezeti és községi iskolákra. A felekezeti iskolákat illetőleg kezembe jutott egy kimutatás, a melyből egy-két adatot leszek bátor felolvasni. Ez a kimutatás szól a Heves-, Borsod-, Jásznagykunszolnokés Szabolcsmegyékben levő, az egri érsek fenhatósága alatt álló iskolákról és a növendékek számáról. így Borsodmegyében, Négyes községben egy tanteremben egy tanitó 122 növendéket tanit, Hevesmegyének egy községében 127 tanulót tanit egy tanitó egy teremben, Erdőteleken 150 tanulót tanit egy tanitó egy teremben, Tiszabő községben 126 gyermeket, Ábádszalókon 130 gyermeket, Jászszentandráson 275 iskolásgyermeket tanit egy tanitó egy szobában, Jászfényszarun 180 gyermeket tanit egy osztályban egy tanitó. A felekezeti és községi iskolákban tehát még szomorúbb az állapot. Arra nem akarok kiterjeszkedni, vájjon az a felekezeti tanitó milyen függőségi viszonyban van az iskolafentartóval szemben. Nem akarom azt itt bővebben bizonyitani, hogy az ő tanitási szabadsága mennyire korlátozva van a különböző iskolafentartók különböző politikai, társadalmi, nemzetiségi, felekezeti, ósdi felfogása szerint, csak azt akarom egy mondattal állitani, hogy a felekezeti tanitó többnyire nem azt tanítja, a mi meggyőződése, a mit a tanterv ir elő, hanem a mit az iskolafentartó, kitől a fizetése és megélhetése függ, ráparancsol. (Mozgás.) Szmrecsányi György: Szocziálista legyen, ugy-e ? Csernoch János: Csalja a népet ? (Zaj.) Mezőfi Vilmos: Mindehhez hozzájárul a néptanítók általános elégedetlensége. Több előttem szólott képviselő ur szóba hozta, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a néptanítók jogosan, helyesen és igazságosan járnak el akkor, mikor azt kérik, hogy nekik emberi létük, gondtalan megélhetésük biztosítva legyen. Ezt folyton hangoztatni, e czél felé törekedni és már a legközelebbi jövőben nekik tisztességes megélhetést nyújtani, elsősorban kötelessége ennek a parlamentnek és ennek a kormánynak. Tudom, liogy a közoktatásügyi miniszter ur beszédében kijelentette, hogy legközelebb benyújt egy törvényjavaslatot, a mely 1200, 1100, illetve 1000 koronában állapítja meg a tanítók törzsfizetését és majd 30 évi szolgálat után eljuthatnak némelyek odáig, hogy 1600 korona fizetést élvezhetnek. Én ezt haladásnak tartom a múlttal szemben, a 600—800 koronás törzsfizetésekkel szemben, de nem tartom kielégitőnek. A mai drágasági viszonyok mellett még ezt is nagyon kevésnek tartom arra, hogy az a tanitó családjával együtt gond nélkül megélhessen. Hogy milyen nagy a nyomorúsága a tanítónak, arra egy tanító levelét mutatom be. Egy felekezeti tanitó, Dankó József máriavölgyi tanító irja a következőket (olvassa): »Feleségemmel és kilencz gyermekemmel múlt évi november 15-től mai najüg 519 korona fizetésből tengődtünk, gyermekeim pedig még ma is, 5—6 fokos hidegben mezítláb járnak, ruházatuk olyan, mint egy koldusgyermeké. A mi a táplálkozást illeti, reggelire kapnak krumplit, egyebet nem. Én, miután krumplim nincs, nem szoktam reggelizni. Ebédre kapnak rántott levest és egy nagyon kis darab kenyeret, egyebet nem; este savanyu levest kenyérrel. Húst ettünk húsvétkor kétszer, azóta nem. Ezen nyomorúságos helyzetemet nem birom tovább és már családom kiirtásának tervével foglalkozom.« Egy másik tanitó ezt irja (olvassa) : »Kántorságért kapok 210 irtot, 3 öl fát, a stóla 60 frt, ez kitesz 270 frtot és 3 öl fát, a tanítóságért 155 frt 50 krt, tehát az összes fizetés 425 frt 50 kr és három öl fa. Ezért az évi 155 frt 50 kr.-ért nekem hetenként 30 órát kell tanítanom. Akartam fizetéskiegészitésért folyamodni, de azt mondta a kir. tanfelügyelő, hogy nem lehet, mert jövedelmem megüti a 400 frtot. Persze megüti, ha a kán torságért járó 270 frtot hozzáadjuk. De nyugdíjra mégis csak 150 frt erejéig vagyok felvéve, mert azt a 425 frtot szétválasztják. Ha ez a magas kormány most sem segit rajtam, akkor azt választom nótámnak, a mit falunkban az utezakövezők énekelnek, hogy: »legyen kérges annak is a tenyere, a ki miatt nincs a népnek kenyere*. (Derültség.) Nem hiszem, hogy ez túlzott kép volna. (Zaj.) Azt méltóztatik itt közbeszólni, hogy az állami tanítók között is nagyon sok van, a kinek helyzete hasonlatos ehhez. Nem akarom kétségbe vonni. A mindszenti tanítótestület irt hozzám egy levelet arról, hogy milyen elfoglaltságuk van az állami tanítóknak. Csak néhány mondatot leszek bátor felolvasni (olvassa) : »Sőt, hogy többet ne emiitsek, az uj tantárgyak, kézügyesség tanítása, rajzolás tanítása, az éneknek kotta szerint való tanítása, testgyakorlat, mind ujabb és ujabb terheket ró ránk. Azonkívül mulasztási kimutatásokat, havi jelentéseket 32 rubrikával kell kitölteni. De ez mind nem elég. Tőlünk várják, hogy a polgári körökben, ipari, kereskedelmi körökben, gazdasági körökben, asztaltársaságokban vezetők legyünk, a népet neveljük, necsak az iskolában, ha-