Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-77

77. országos ütés 1906 deczember 13-án, csütörtökön. 31 Szeged már Budapest rajonjába esik. A helyet is megmondhatom a t. kultuszminiszter urnak: oly hely van ott, a milyennél Európában nem talál különbet: ott van a régi várhely, a melyet Araddal egy vashíd fog összekötni; ott olyan egyetemi telepet lehet alapitani, a milyennek Európában nem volna párja. Felhívom a t. kultuszminiszter ur figyelmét arra, hogy akkor, a mikor a helyről lesz szó, vegye tekintetbe Arad helyzetét: hátha a négy küzdő város közül igazán az ötödik fogja elnyerni az egyetemet. Nagy Sándor: Helyes! Bár igaza lenne! Goldis László: Ha az egyetemről még valamit szólni akarnék, akkor a hallgatók felekezetével kapcsolatban akarnám felhívni az igen t. háznak és az igen t. kultuszminiszter urnak figyelmét egy sajátságos jelenségre. A miniszteri jelentés szerint 1904-ben a nyári időszakban 5460 hallgató volt;..ebből izraelita volt 2047, tehát 35 százalék. Összeszámítottam a középiskolák tanulóit és azt találtam, hogy a középiskolákban az izraelita hitfelekezethez tartozó tanulók 25 százalékot tesznek ki, mig a népességnek 4'9 százalékát képezik. Ez nem az izraelita hitfelekezetre nézve egészségtelen arány, hanem reánk, a többi hitfelekezetekre nézve. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy talán rosszul esik, hogy izraelita polgártársaink anynyira tudományszomjasak, ellenkezőleg, én, megvallom őszintén, a legnagyobb csodálattal vagyok eltelve ezen faj iránt, a mely annyi ezredéven át annyi szenvedések között is meg tudta őrizni az ő felekezetiségét, az ő faji jellegét; csak tiszteletet érdemel az ilyen faj, az ilyen felekezet. De azt szeretném, ha a többi felekezetek hasonló arányban járnának a középiskolákba, mert a mostani helyzetben egy szomorú állapot fog bekövetkezni. Hiszen maholnap az intelligencziának több mint a fele majd csak az egyik hitfelekezetből fog kikerülni és akkor lehetetlen lesz a felekezeti súrlódásokat elkerülni, a mitől pedig Isten óvja a mi hazánkat. Én azt hiszem, az igen t. kultuszminiszter urnak figyelmébe ajánlhatom ezt a körülményt is, hátha valamiképen, valami módon, talán az egyházak lelkesitése vagy segélyek által helyre lehetne hozni az egyensúlyt az ország hitfelekezetei között. A mint én tudom s bizonyára a t. képviselő urak is tudják, hiszen valamennyien megkapták az izraelita hitfelekezetek közegeitől azt a memorandumot, a melyet a kultuszminiszter úrhoz nyújtottak be, a mikor elfoglalta helyét, abban azt kérték, hogy a rég vajúdó autonómia ügyét vegye végre kezébe és rendezze. A kultuszminiszter ur rövidebb vagy hosszabb idő alatt be fogja nyújtani az illető javaslatokat, én teljes lelkemből pártolni fogom, hogy izraelita hitsorsosaink, (Elénk derültség.) hogy izraelita honpolgártársaink szintén megkapják az ő autonómiájukat. Én azt hiszem, ha a róm. katholikusok követelik az autonómiájukat, teljes joggal követelhetik az izraeliták is: quod uni justum, alteri aequum, suum cuique. Áttérek ezek után a középiskolák ügyére. Itt, a mint méltóztatnak olvasni, ma mindenütt a középoktatás csődjéről beszélnek. Leszek bátor szintén hivatkozni másoknak véleményére, a melyek talán nagyobb sulylyal fognak birni az igen t. ház előtt, mint az én szerény véleményem. A budapesti egyetem rektora, dr. Heinrich Gusztáv, évzáró beszédében a kultuszminiszter ur jelenlétében jelentette ki. hogy: »a középiskolákból oly gyarló képzettséggel kerülnek ki az ifjak, bogy nem alkalmasak egyetemi tanulmányaik folytatására*. A kolozsvári egvetem rektora pedig, dr. Apáthy István, (MénJc éljenzés.) a kinek nevét nagyon jól ismerik, egyik beszédében szórói-szóra ezeket mondta (olvassa): »A középiskolából kikerülő fiatal emberek nagy átlagban még helyesen irni sem tudnak. Nagyon sokan — és bizony-bizony a többség — folytonos hadi lábon állanak a helyesírás legelemibb követelményeivel, arról nem is szólva, hogy fogalmazni nem tudnak, hogy nem képesek a legegyszerűbb dolgot csinosan és tiszta magyarsággal papirosra tenni.« Tehát a két egyetemnek leghivatottabb emberei, a két rektor kinyilatkoztatta, hogy az a produktum, a melyet a középiskola szolgál, nagyon silány. (Zaj.) Ezek a súlyos és kompetens kijelentések igazán gondolkozóba kell, hogy ejtsenek bennünket a középiskolai oktatás felett. Keressük e szomorú állapot okát. Én, a ki magam is 15 éven át voltam középiskolai tanár, ijDarkodtam megtalálni az okait annak, miért oly kevés a tudománya a középiskolából kikerülő ifjúságnak. Elmondom tapasztalataimat nem azért, hogy talán tudományomat mutassam, hanem hogy egyet-mást az igen t. kultuszminiszter ur figyelmébe ajánljak. Az egyik legfőbb ok a tanárképzés hiányossága, az, hogy a tanárjelölt az egyetemen sohasem tanulja azt, a mit tanitani fog, és hogy hogyan kell azt tanítania. E körülményre vonatkozólag egyik volt miniszter b. Eötvös Lóránt egyetemi tanár és tanárvizsgáló bizottsági tag maga is ugy nyilatkozott, hogy a tanárjelöltek 90°/o-át kellene igazság szerint megbuktatni, annyira tudatlanok; de kénytelenek, hogy a megüresedő tanári állásokat betölthessék, 80 perczentjüket a vizsgákon átengedni. A legnagyobb hiba tehát a praktikus kikéjDzés hiánya. Ezt maga a miniszteri jelentés bevallja. Szórói-szóra fogom felolvasni (olvassa): »Noha középiskolai tanárjelöltjeink tudományos képzettsége határozottan emelkedett, — a mint ezt a beérkezett főigazgatói jelentések is készséggel elismerik, — mind sűrűbben hangzik fel a panasz, hogy az ujabb tanári nemzedék gyakorlati pedagógiai készültsége sok esetben menynyire hiányos. S mig a köztevékenysógnek minden I más ágában nagy súlyt helyezünk a gyakorlati ki-