Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-77

ember 13-án, csütörtökön. 27 77. országos ülés 1906 decz büszkélkedhetnénk. Nem is akarom azt mondani, hogy a statisztikai hivatal, vagy a minisztérium illető közegei, a kik azokat a kimutatásokat csinálják, sértő szándékból irják, hogy »oláh». De engedje meg a t. ház, a tömegek lelkületével kell számolni, azok nem filológusok, mint mi, azok nem tudják a szó igazi jelentőségét. Az a gondnok, mikor a kimutatási blankettákat kapja és látja, hogy ott oláhnak nevezik, bántja, mert azt hiszi, hogy azzal valami sérelmet akarnak elkövetni rajta. (Felkiáltások a jobboldalon : Miért l) Nem áll érdekében a kormánynak, vagy a kor­mány valamely közegének, ha tudja, hogy tzzel az illetők megbántódnak, mégis erőszakolni a dolgot. Én legalább nem tudom felfogni azokat a motívumokat, hogy miért hagyjuk ezt jóvá, a mikor egyenesen bosszantás czéljából történ­nek. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Miért ?) Mert a törvényben »román« az elnevezés. (Zaj. Elnök csenget.) Ezért követeljük, hogy ehhez az elnevezéshez ragaszkodjanak és ne mél­tóztassék annak a statisztikai hivatalnak és mi­niszteri közegnek nyelvészkedni és filológiát csi­nálni, hanem méltóztassék magát a törvényes kifejezéshez tartani. Ezek azok az előzetes megjegyzések, a melyek­kel elmondandó beszédemet bevezetni kívántam. Áttérek most már a költségvetés egyes tételeire és mindenekelőtt a központi igazgatásra vonat­kozólag bátor leszek egy pár megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Ezen a czimen a költség­vetésbe 1,226.450 korona van felvéve. A görög­keleti román egyháznak eddigi legnagyobb sérelme az, a mit ennél a tételnél bátor leszek elmondani. Hogy azonban az, a mit mondani fogok, annál érthetőbb legyen, engedje meg a t. ház, hogy előbb egy kis statisztikát olvassak fel. E szerint anyaegyház volt 1904-ben római katholikus 3231 ; görög-katholikus, ruthén és magyar, az eperjesi és munkácsi püspökségek területén 578 ; görög-katho­likus román 1529, görög-keleti román 1863 ; görög-keleti szerb 271. A görög-keleti egyház együttvéve magában foglal 2113 anyaegyházat, az ágostai evangélikus 894-et, az evangélikus reformá­tus 2010-et, az unitárius 113-at és az izraelita 555-öt. önálló lelkész volt 1904-ben római katholikus 2764, görög-katholikus, ruthén és magyar 313, görög katholikus román 1025, görög-keleti szerb 193, görög-keleti román 1786. összesen görög-keleti 1985. Ágostai evangélikus 882, evangélikus refor­mátus 1967, unitárius 109, izraelita rabbi volt 391. A felekezeti iskolák számaránya százalékok­banvolt 1904-ben római katholikus 32'15%, görög­katholikusl2-14%, evangélikus református 11*31%, görög-keleti 10-57%, ágostai' evangélikus 8'26%, izraelita 2'89%, unitárius 0 ; 22%. Ezen statisztikai adatokból látható, hogy ugy az anyaegyházak, mint az önálló lelkészek és különösen a felekezeti iskolák tekintetében a görögkeleti egyház mindjárt a római katholikus egyház után következik és pedig ugy számban, mint fontosságra nézve. Az iskolákra nézve a dolog még másképen áll, mert maga a miniszteri jelentés mondja, hogj^ a magj^ar után legtöbb, 2339, tisztán román tanítási nyelvű iskola van. A közoktatásügyi minisztérium központi igaz­gatásában alkalmazva van 2 államtitkár, 6 mi­niszteri tanácsos, 10 osztálytanácsos. 11 titkár, 9 segédtitkár és 8 fogalmazó, összesen tehát 46 magasabb hivatalnok. Ezeket az adatokat szembe­helyezem azzal a ténynyel, hogy a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium magasabb hivatalaiban egyetlenegy görögkeleti román ember sincs alkal­mazva. (Felkiáltások a baloldalon : Dehogy nincs !) Elnök : Csendet kérek ! Goldis László: Nem akarom azt mondani, mintha jogos volna az a követelés, hogy a nem­zetiségek számarányukhoz képest legyenek kép­viselve minden egyes hivatalban. Nem mondom ezt, de engedje meg a t. ház, mégis jogosult azon kívánság, hogy egy olyan egyháznak, a mely mostan különösen a tanítói fizetések kiegészítésé­ről szóló törvényjavaslat által a legszorosabb összeköttetésben van a kultuszminisztériummal, fiai közül legalább egy legyen a magasabb minisz­tériumi hivatalnokok között, abban az osztályban, a mely ezekkel az ügyekkel foglalkozik. Azt hi­szem, három millió román között egy hazafi mégis csak találkozik. (Zaj. Elnök csenget.) Nagyon szomorú volna, ha azt mondaná valaki, hogy azért nem lehet ott román embert alkalmazni, mert a három millió román közül nem találtatik egy müveit ember, a ki ottan osztálytanácsosi vagy minisztertanácsosi rangot betölthetne és egyszers­mind hazafi is legyen. A t. többségnek a soraiban is vannak görög­keleti románok és itt is vannak olyan elismert hazafiak, hogy igazán büszkélkedhetnek a hazafi­ságukkal. Tessék azokat — akármilyen ellenségei is ők a mi pártunknak — alkalmazni, mi meg leszünk elégedve, mert nem kívánjuk, hogy a mi sorunkból vegyenek valakit. Az igen t. kultuszminiszter ur, a ki magas színvonalon álló európai műveltségének annyiszor adta jelét, azt hiszem, a legjobban meg fogja érteni szavaimat, mert ezekkel a felekezeti ügyekkel a kultuszminisztériumban olyan emberek foglalkoz­nak, a kik ehhez nem értenek. Nem azt mondom, hogy talán rosszakaratból, hisz a legjobb akarat mellett sem képes az, a ki nem ismeri az illető fele­kezetek intézményeit töviről hegyire, a ki nem ismeri az illető népnek gondolkozását és lelki vilá­gát, az ügyeket oly alaposan referálni, mint az, a ki azokat töviről hegyire ismeri. Ez a görög-keleti román egyháznak már régi sérelme. A hivatott tényezők már évekkel ezelőtt többször fordultak a közoktatásügyi minisztérium­hoz az iránt, hogy nevezzenek ki oda a görög­keleti román felekezethez tartozó embert, a ki befolyással legyen azon ügyeknek intézésére és a kiben természetesen a magas kormány is meg­bizhatik, mert hát nem akarunk senkit rátukmálni, 4*

Next

/
Thumbnails
Contents