Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-89

332 89. országos ülés 1907 január 15-én, kedden. nómia létrejöttére kell várakoznia, az igen t. miniszter ur a hitközségi tagok azon szolgáltatásainak átalakítását értette, a melyek a párbér fogalma alá vonhatók, mert ezek a lelkészi jövedelemnek azon alkotó részei, a melyek népszerűtlen és ellenszenves természetük miatt tarthatatlanok és épen azért átalakitandók. Noha sem a kérdésnek szétválasztása, sem a felállított határidők czélszerü volta ellen nem teszek észrevételt, mégis bátor vagyok arra kérni a miniszter urat, hogy a párbérszolgáltatások későbbi átalakítására vonatkozó tervét legalább egy, a közoktatásügyi minisztériumban elintézésre váró konkrét esetben, a melyet szerencsém lesz ismertetni, kivételesen módosítsa és ebben az egy esetben az autonómia létrejötte előtt, sőt mielőbb kegyeskedjék intézkedni. Arról a népről és annak a párbérterhéről van szó, a mely az Északkeleti Kárpátok mostoha hegyvidékeit lakja: Rákóczi népéről. Ismeretes ennek a népnek nagy szegénysége és köztudomású az is, hogy csaknem kizárólag az államhatalom által a hegyvidéki gazdasági akczió utján feléje nyújtott segélyből tengeti életét. Nem visszatetsző dolog tehát, hogy annak a népnek vezetői, a lelkészek és tanítók, a kiknek pedig alázatos véleményem szerint szintén van valami csekélyke érdemük abban, hogy az a nép a hazafias magatartás útjáról soha egy hajszálnyira le nem siklott, (Élénk helyeslés a balti és szélsobaloldalon.) a párbérkövetelés czimén épen azokat a morzsákat kényszerülnek elszedni attól a néptől, a melyeket az az államtól ajándékba kap és a melyekre különben is a saját élete fentarthatása végett múlhatatlanul szüksége van? De van e kérdés sürgős megoldásának egy másik eléggé fontos politikai indoka is. (Ralijuk!) Az amerikai Egyesült-Államok területén Oroszországnak egy nagy pénzalappal rendelkező hitterjesztő propagandája dolgozik azzal a nyíltan bevallott czélzattal, hogy ott a kivándorlottaknak soraiból az orosz orthodox egyháznak hiveket toborozzanak. Természetes, hogy ez az orosz propaganda a nyelvrokonság révén első sorban a mi hegyvidékünk kivándorlottjaira veti ki hálóját és őket fényes anyagi ígéretekkel arra igyekszik rácsábitani, hogy vallásuktól és hazájuktól elpártoljanak, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Kész a számukra templomokat építeni; kész papjaikat és tanítóikat fizetni; kész a népet minden egyházi tehertől mentesíteni, csakhogy őket a saját czéljainak megnyerje, Hogy ez a veszély az Egyesült-Államok területén tényleg megvan, arról az igen t, kormánynak, azt hiszem, hiteles formában is van tudomása. Már pedig Amerika és a mi hazánk, sajnos, olyan közelségbe jutottak már egymáshoz, hogy a mi veszély a mi népünket Amerikában fenyegeti, attól itthon is tartanunk lehet és az ellen itthon is védekeznünk kell. (Helyeslés balfelöl.) Annak az amerikai orosz propagandának különben is volt már gondja arra, hogy az ő csábító ígéreteinek hírét ide hegyvidéki lakosságunk köreibe is eljuttassa, még pedig orosz nyelven irt és izgató tartalmú röpiratok és hírlapok utján. Igaz, hogy ezen, a vallás takarójába bujtatott államveszélyes izgatások csaknem az egész vonalon kudarczot vallottak, mert megtörtek a nép becsületes ellentállásán, ám, fájdalom, az is igaz, hogy két különösen megszállott ponton: a mármarosmegyei Izán és a beregmegyei NagySucskán a lakosság soraiban aggasztó nyugtalanságot keltettek. Azok az izgatók kikeresték annak a népnek egyetlen sebezhető pontját: a szegénjséget és a szemei elé tárták, hogy minő iszonyú sulylyal nehezedik ő reá a hitélet és mert tudták, hogy a pénz a legveszedelmesebb csalétek, azért anyagi előnyök felkínálásával igyekeztek őt megejteni. Czélt nem értek ugyan ezzel, t. ház, (Halljuk! Halljulc!) de a nép egyeseit mégis kínozta az a gondolat, hogy csak egy becstelen elhatározásra volna szükségük és menekülni tudnak minden terheiktől. Mindez két és fél évvel ezelőtt történt és akkor gr. Tisza István ur volt a kormányelnök. 0 s az akkori kultuszminiszter ur komolyan fontolgatták ezeket a jelenségeket és elhatározták, hogy a hegyvidéken a párbért, tehát azt a fogékony és gyúlékony anyagot, a mely egy műveletlen nép körében az izgatásra könnyen lobot vethet, elhárítják az útból. A Tisza-kormánynak az volt a terve, hogy a hegyvidéki nép párbérét az ottani gazdasági mentő-akczió keretében az állam megváltja, viszont az állam a megnyilvánuló aránytalanságok kiküszöbölése után valamelyes adóformával kártalanítani fogja magát. És az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az 1904. évi 2768. elnöki szám alatt ki is adta az erre vonatkozó rendeletet és a mint ennek a kormányrendeletnek azon a hegyvidéken szétfutott a hire, egyetlen egy csapásra helyreállott az egész vonalon a nyugalom, mert megszűnvén az ok, meg kellett szűnni az okozatnak is. A párbért tehát a hegyvidéken a főszolgabirák és kerületi esperesek a helyi lelkészek és a községi elöljárók közreműködésével összeírták. Az anyagot minden törvényhatóság székhelyén egy vegyes bizottság, a melynek a vármegyei főispán, alispán, tiszti főügyész és a főszámvevő is tagjai voltak, felülvizsgálta és az összes ügyiratokat végre 1904 november hóban felküldtek a kultuszminisztériumba. Az már köztudomású, hogy két hónappal később az 1905. évi január havi általános képviselőválasztás után zsákutczába, majd pedig csődbe jutott a Tisza-kormány és vele együtt letűnt ez a kérdés is a napirendről. Én tehát bátor voltam ezen azt hiszem