Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.
Ülésnapok - 1906-89
310 89. országos ülés 1907 oktatásügyi miniszter urnak a közoktatás állapotáról beterjesztett 1904. és 1905. évi jelentéséből fogom venni. (Halljuk l Halljuk !) Ezek az adatok igen elszomorítók, de megmutatják nekünk azt az utat, a melyet a közoktatás terén nekünk, csekély anyagi erőnkhöz képest, mégis felismerni és követni kell. Ha ezen jelentéseket látom, mindjárt szemembe ötlik a népoktatás alsó fokozatának, a kisdedóvodai oktatásnak kérdése. Az 1904. és 1905. évi jelentés szerint 1905-ben 1600 rendes óvoda állott fenn, 222 volt az állandó és 229 a nyári, ezek közül azonban különösen a magyar vidékeken, Maros-Torda és Csik vármegyében alig volt 2—4 ; ha ehhez hozzá veszszük azt, hogy több mint 100.000 gyermek volt 1905-ben a nélkül, hogy akár családi gondozásban részesült volna, akár óvodákban nyert volna elhelyezést, akkor nem tarthatjuk kielégítőnek azt, hogy az 1907. évi költségvetésben tisztán 80 óvoda felállítása terveztetik, (ügy van! balfelől.) Mert ha ezen 80 óvodában el is helyezhetünk, mondjuk, 8000 gyermeket, de több mint 90.000 akkor még mindig elhelyezetienül marad. A midőn 1891-ben a kisdedóvásról szóló XV. t.-czikket megalkottuk, büszkén hivatkoztunk arra, hogy a külföldnek ilyen törvénye nincs. És most ezen törvénynek közel 16 évi életbelépte után sajnosán kell mégis tapasztalnunk, hogy nem értük el a hozzáfűzött reményeknek megfelelő eredményeket. Mert egyrészt ez a törvény máig sincs végrehajtva, másrészt nem is lehet azt végrehajtani, (ügy van! balfelől.) Tehát ennek a törvénynek is meg van az a baja, a mi többi törvényeinknek, hogy egy hátsó ajtó alkalmat ad a kötelességek teljesítése alóli kibúvásra. A kisdedóvásról szóló törvény 16. §-a azt mondja, hogy minden olyan község, a melynek évi állami egyenes adója 30.000 korona, köteles állandó kisdedóvót felállítani ; a mely községnek évi állami egyenes adója 10.000 koronán felül áll és az ellátatlan gyermekek száma 40, tartozik állandó gyermekmenhelyet felállítani ; a mely községnek évi állami egyenes adója 20.000 koronán alul marad és az ellátatlan gyermekek száma 15, tartozik gyermekmenházat felállítani. Ez helyes is volna, de a 18. §-ban ott a kibúvó, a mennyiben azt mondja, hogy ezek a községek akkor tartoznak e kötelességüknek megfelelni, hogyha községi pótadójuk a 20%-ot meg nem haladja. Ugyan kérdem, hány olyan boldog község van Magyarországon, a melynek községi pótadója a 20%-on alul áll ? Ilyen alig akad egy pár, azonkívül a legtöbb község elhallgatja az óvodaköteleseket, nem irja őket össze, csak azért, hagy ne legyen köteles óvodát felállítani. ( ügy van!) Szerintem, t. ház, ennek az állapotnak végére kell járni, vagy szigorúan végre kell hajtani ezt a törvényt, vagy pedig ha, a mint az élet azt megmutatta, az minden részében végre nem hajtható, módosítani kell akkép, hogy végrehajtható legyen, hogy a községek szoríthatók legyenek óvodák és gyermekmenhelyek felállítására, (ügy január 15-én, kedden. van! balfelől.) Mert annak a 90.000 ellátatlan gyermeknek érdekében megkívánhatjuk ezt az államtól, annál is inkább, minthogy ennek a kérdésnek a megoldását sürgeti az a nagy gyermekhalandóság is, a mely a,z országban még mindig tapasztalható. A ki ismeri az életet, azt láthatja — erről különben egyik képviselőtársam már meg is emlékezett — hogy ezer és ezer óvónő van az országban állás és kenyér nélkül. Es ezzel szemben a magyar társadalom mit tesz ? Azt, hogy beédesgeti és dédelgeti a franczia, német és svájczi nevelőnőket, a kik előtt pedig a mi családi életünk idegen, a mi viszonyaink kicsinyesek, a kik lenézéssel vannak összes intézményeink iránt, de a kiknek a magyar pénz, a magyar kenyér jó és a kik itt czifrálkodnak közöttünk akkor, a mikor sok becsületes magyar leány, a mint jeleztem, kenyér és állás nélkül van az országban. (Helyeslés.) Ebben a kérdésben én főbünösnek a magyar társadalmat tartom, a melynek talán most, a tulipános mozgalom alatt, erre a kérdésre is ki kellett volna terjeszkednie. Ámde hibásnak tartom a mindenkori kormányokat is, mert ha a kormány az ilyen törvényalkotásnál az életet figyelné meg és az élethez szabná a törvényeket : akkor ezt a kisdedóvásról szóló törvényt, vagy az óvónő képzésre vonatkozó rendelkezéseket már régen megváltoztatta volna akként, hogy az óvónői képzőben a tanulók elsajájithatták volna az idegen nyelveket is, jártasságot szerezhettek volna a zenében is, a társalgásban is és igy pótolhatnák ma a társadalomban azt a szükségletet és kielégíthetnék azokat az igényeket, a melyeket a társadalom az ilyen nevelőnőkkel és bonnokkal szemben támaszt. (Helyeslés.) Ennek a kérdésnek ily módon való megoldásával egyszer és mindenkorra útját vágta volna az állam is és a társadalom is az ilyen idegenből ide bevándorló leányok beözönlésének és letelepedésének. Bátor vagyok tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur figyelmét e kérdésre is felhívni, kérve őt, hogy ezzel szintén foglalkozni kegyeskedjék. (Helyeslés.) A t. miniszter ur beszédében különösen hangsúlyozta, hogy elsősorban a népoktatás ügyével való foglalkozás áll előttünk kényszeritőleg előtérben. Ha ugyancsak az említett jelentések adatait tekintjük, azt látjuk, hogy 1905-ben 3,125.000 tanköteles gyermek közül 654.860 tanköteles nem járt iskolába, vagyis az összes tanköteleseknek több mint 20%-a nem részesült iskolai oktatásban, összehasonlítva ezt a százalékot az 1880-ban kimutatott százalékkal, a mely akkor 78'14%-ot tett ki, arra a meggyőződésre juthatunk, hogy 25 év alatt alig haladtunk ebben az irányban valamit, mert a 78-14% nem emelkedett magasabbra, mint 79-4%-ra. De ha ehhez hozzá veszszük még azt, hogy épen a magyar vidékek a legelmaradottabbak, akkor azt hiszem, kétszeres kötelessége a mostani kormánynak oda hatni, hogy ez a szomorú állaj)ot végre-valahára megszűnjék. Nézzük csak az adatokat, hisz ezek bizonyi-