Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

254 87. országos ülés 1907 január 12-én, szombaton. rendezésének kérdésében elkövetett igazságtalanság, hanem más tekintetekben is igazságtalan a kontemplált rendezép. A miniszter ur ugyanis az állami tanitók részére amúgy is magasabb fizetést minden kikötés nélkül, feltétlenül akarja megadatni. A nem állami tanitók részére azt a különben is kisebb fizetést csak feltételesen és kikötések mellett helyezi kilátásba, t. i. csak azon esetre, hogy ha az az iskola a magyar nyelv köteles tanitása tekintetében elfogadja a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított tantervet, az általa e czélra approbált tankönyveket és hogy ha abban az iskolában a IV. osztálytól kezdve a számtan, történelem, földrajz és a polgári jogok és kötelességek ismerete magyar nyelven adatik elő. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sokan helyeselték a múltkor is ezen megszorítást, én azonban nem tartom helyesnek, meg is mondom, miért. Először is van benne valami, a mi alkalmas meglazítani a viszonyt az iskolaientartó felekezet és az illető tanitó közt, a mennyiben t. i. direkt viszonyba hozza ezt a miniszterrel, a mi. azt hiszem, hogy a fegyelemre nézve semmi tekintetben sem lehet valami nagyon kedvező. De nemcsak ezért kifogásolom ezt az intézkedést, hanem azért is, mert a javadalom, ilyen formájában, tulaj donkéjjen nem is fizetés, mert a fizetés jár magáért a tanításért, tekintet nélkül arra, hogy az milyen nyelven történik. A midőn azonban ilyen kikötés mellett adatik meg az a javadalmazás, akkor az tulaj donképen nem fizetés, hanem prémium (Élénk ellenmondás a jobboldalon.) bizonyos tantárgyaknak anyanyelven való előadására. Egyáltalán nem vagyok barátja a prémiumoknak, mert azt tartom, hogy minden hivatalt viselő ember, ha kötelességtudó, kell, hogy teljesítse ezt a kötelességét már állásánál fogva és ne várjon ezért j)rémiumot. A prémiumoknak általában ellensége vagyok, de különösen ellensége vagyok ilyen formában. Az érthető, ha az iskolásgyermekeknek ajándékkönyvecskéket adnak azért, mert az kitűnően tanul; azt is érteném, habár elvileg nem helyeslem, ha egy kiváló szorgalmat tanúsító tanítónak adatnék prémium az általános tanításban tanúsított eredményért, de hogy azért adassék egy tanítónak jutalom, mert épen egy bizonyos tantárgyban kiváló szorgalmat fejtett ki és kiváló eredményt •tud felmutatni, ezt nem tartom helyénvalónak, mert ez megint arra fog vezetni, hogy az a tanitó, a többi tantárgyak rovására, minden erejét arra 'fogja fordítani, hogy abban az egy tantárgyban fejleszsze Id tanitóképességeit. Majd erre visszatérünk. Lehet, hogy a faj érdekében, valamely nemzetiségnek érdekében áll, hogy saját faját fentartsa és nyelvét terjeszsze, de az állam pénzéből e czélra ne osztogasson, mert az állam pénze a mi pénzünk is. Itt van a különbség. Tessék ezt figyelembe venni. Az nem gavalléria, • másnak a pénzét saját faji czéljaira osztogatni. (Nagy zaj. Felkiáltások : Ez nem másnak a fénze I) : Tessék külön pénzt megtakarítani és abból jutalmazni. Ez ellen nincs semmi kifogásunk. De az állam pénzével ezt tenni nem szabad és pláne nem szabad tanítói fizetés álczimén osztogatni az állam pénzét. Tessék a gyermeket nevén nevezni, nem tanítói fizetés ez, hanem prémium. Azt hiszem, a ki igazságosan gondolkodik, el fogja ismerni állításomnak helyességét. Mert tessék csak meggondolni, igazságos-e másnak pénzét egy fajnak czéljaira fordítani ? Erről különben többet nem beszélek. (Nagy zaj.) Azt hiszem, hogy ennél a kérdésnél nem kell tovább immorálnom, mert mindenki belátja az igazságosságát annak, a mit mondtam. (Nagy zaj.) Áttérek most már arra, mit a miniszter ur a népiskolákra vonatkozólag mondott. Nézzük elsősorban a népiskolai látogatás hiányosságát. Kétségtelen dolognak tartom, hogy ennek egyik oka abban rejlik, hogy nincs elegendő iskola, a hova az összes gyermekek járhatnának. Mondottam már és mondom ma is, hogy az államnak kötelességét kell teljesítenie és, ha más tényező nem állit fel iskolát, állítson fel az állam. De ebből korántsem következik az, a mit az urak következtethetni vélnek, legalább az én benyomásom szerint, hogy t. i. minden állami iskolában a tanítás nyelvének a magyarnak kell lennie. Ez egyáltalában nem következik az állami iskola fogalmából. Nálunk minden állampolgárnak nemcsak ahhoz van joga, hogy nemzetiségét fentartsa, hanem ahhoz is, hogy az iskola utján fejleszsze intelligencziáját. Ha pedig ez igy van, akkor ezen jogánál fogva minden község megkövetelheti, hogy az állam állítson fel a községben iskolát, a melyben az illető lakosság nyelve legyen a tanítás nyelve. Ezt én nem az úgynevezett nemzetiségi törvényből származtatom, hanem az állampolgároknak velük született, a törvénytől teljesen független jogából. (Zaj.) Mi mindig fogjuk hangoztatni és nem fogunk sohasem tágítani attól, hogy ezt a jogot érvényesítsük. De nemcsak hogy nem jogos, hanem nem is észszerű az, hogy minden iskolának tannyelve a magyar nyelv legyen. Hallom, hogy az igen t. miniszter ur igen jól beszél francziául. Tessék csak francziául beszélni, meg fogjuk-e érteni ? Ha a tanitó magyarul fog beszélni annak a más nemzetiségű gyermeknek, vájjon mit fog az érteni ? (Nagy zaj.) Tessék csak ezen gondolkodni, s akkor majd méltóztatnak belátni, hogy nem is észszerű az, hogy minden iskolának a tannyelve a magyar legyen (Zaj.) A dolog ugy áll, hogy a gyermekek nem azért járnak az iskolába, hogy magyarul tanuljanak. Hiszen ha elmennek valamely magyar vidékre egy-két évre inasnak, akkor sokkal többet tanulnak meg magyarul, mint az iskolában. Az iskola nem a magyar nyelv tanítására való, hanem csak arra való, hogy a gyermek oda járva, megszerezhesse magának azon ismereteket, a melyek szükségesek arra, hogy meg tudjon élni és boldogulni a világban. (Nagy zaj.)