Képviselőházi napló, 1906. V. kötet • 1906. deczember 13–1907 január 18.

Ülésnapok - 1906-87

87. országos ülés 1907 január 12-én, szombaton. 255 Csitáry Béla : Hát a magyar nyelv mire való ? Petrovics István : Igen sok olyan embert ismerek, a ki nem tud magyarul. Hát ezek nem maradhatnak itten ? (Nagy zaj.) Igenis itt maradhatnak és itt is maradnak. És viszont ezer meg ezer ember kivándorol, mert nem tud megélni, habár az anyanyelve a magyar ! A magyar nyelv ismerete nem könnyiti meg a megélhetést. Lehet egyik-másik embernek az a véleménye, hogy a magyarul tudás előny, már azért is, mert hivatalhoz juttatja, ez a felfogás azonban épen nem általános. A nép, mifelénk, nem tud magyarul, megél a magyar nyelv nélkül is és úgyszólván sohasem is kerül érintkezésbe a magyarsággal. (Mozgás a középen.) Förster Ottó : Ez a nagy baj ! (Igaz! ügy van ! a középen.) Petrovics István: Azt hiszem, mindenki elismeri annak a tételnek a helyességét, — legven az illető tanár, vagy nem tanár, tanitó vagy nem tanitó — hogy valamely gyermek minél rövidebb idő alatt minél többet és minél alaposabban tanuljon meg. Ennek a tételnek a helyességét senkisem vonhatja kétségbe. Tegyük fel, t. ház, hogy én volnék a tanitó. Gondjaimra biznának egy magyar gyermeket és én azt tanitanám. Beszélnék neki, mondjuk, egy teljes éven keresztül, a geográfiáról románul, mi volna ennek az eredménye ? Az, hogy egy év elmultával sem tudna semmit, vagy nagyon keveset. Mig ha anyanyelvén, magyarul oktattam volna, bizonyára más lenne az eredmény. És ennek igy kell lennie, mert hiszen az ellenkezője képtelenség. Nem csak pszichológiai és logikai, de valósággal mathematikai képtelenség, hogy egy gyermek tudását egy előtte idegen nyelven, egyazon idő alatt olyan eredménynyel lehessen előbbre vinni, mint ha saját anyanyelvén nyerte volna az oktatást. Ha a gyermeket nem anyanyelvén oktatják, az veszteséget jelent ugy a gyermekre, mint az államra nézve, mert kevesebb ismeretet szerez magának, mint az anyanyelvén. T. ház ! Mint már sokszor mondottam, nem magyarul tudó, de értelmes polgárokra van szüksége az államnak. Ez pedig csak ugy érhető el, ha a gyermekek az anyanyelvükön tanulhatnak. T. ház ! Foglalkoznom kell most még a hazaszeretetnek folytonos hangoztatásával is. Nem hiszem, hogy volna a világon ország, — én legalább, a ki pedig sokat olvastam, nem tapasztaltam ezt — a hol annyit beszélnének a hazaszeretetről, mint a mennyit Magyarországon csak ebben a teremben is hallunk. A hazaszeretet, t. ház, olyasvalami, a miről voltaképen nem is kellene beszélni. Az magától értetődik. (Mozgás.) Mert bocsánatot kérek, ha valaki hazaszeretetét hangoztatva azt gondolja, hogy nagyon sokat mondott, csalódik. Én szerintem nagyon veszélyes dolgot hangoztatott, mert annak pertraktálása, hogy ezek hazafiak, ezek meg nem hazafiak, méltóztassék elhinni, helytelen. I Magyarországon a hazafiak fele olyan, mint a milyen én vagyok, mint a milyen Brediceanu t. képviselőtársam. (Mozgás. Felkiáltások: Ez hazugság !) Nem hazugság ! A különbség köztünk csak az, a mint a miniszter ur is mondotta, hogy önök szerint itt a magyar az ur, én pedig azt mondom, hogy ez nincs igy. (Mozgás.) Itt valamennyien urak vagyunk, mert képtelenség egy jogállamban az, hogy egyik állampolgár ur legyen, a másik pedig szolga. Egyenlők vagyunk, mert ezt az államot mi is alkotjuk, mert fentartásához vérrel és adóval mi is hozzájárultunk és hozzájárulunk. (Mozgás.) Gaál Gyula : De a mi vérünkkel tartják fenn ! (Halljuk! Halljuk !) " Petrovics István : Mikor a törökök dúlták ezt a hazát, mi is itt voltunk és most sok hazafi van itt, a kiknek ősei nem harczoltak akkor a török ellen. (Mozgás.) Különben, t. ház, ezt a kérdést talán jó volna tovább nem is feszegetni. A hazaszeretet, a hazafiság kérdése olyan kérdés, a mely önként érthetődik. Mindenki szereti hazáját, mert hisz képtelenség is, hogy ne szeresse. Az, hogy mi a magunk javára is vindikálunk jogokat, még nem hazaárulás. T. ház ! a lefolyt vita alatt hallottunk argumentumokat a népoktatás magyarosítása mellett. Hallottuk, hogy szükséges a népoktatás magyarosítását a legesélyesebben szorgalmazni, mert kell, hogy itt mindenki tudjon magyarul, hogy a bíróság előtt és más hatóságok előtt matrát megértethesse. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) T. képviselőház ! Ez lehet, hogy valamikor argumentumnak látszott, ma már azonban, azt hiszem, annyira elvesztette ezt a színezetét, hogy arra, mint ilyenre, reflektálnom nem is kell. (Mozgás.) Nemcsak mi, a kik olvastunk államtudományi tanokat, hanem a legkorlátoltabb paraszt ember is tudja már manap, hogy a nép nem arra való, hogy tisztviselőket szolgáljon, hanem a tisztviselők valók arra, hogy szolgálják a népet. Ha boldogulni akar az államban a tisztviselő, tanuljon meg más nyelvet is, minél többet tud, annál jobb.. Minden mesterségnél kell tanulni, csak ezeknek az uraknak, a kik esetleg nagyon keveset tanultak, ezeknek az uraknak a kedvéért tanuljon meg minden ember magyarul ? Azt hiszem, ez az érv elesik. De felhangzott itt egy különös érv, és ez, megvallom, nekem roj>pantul imponált. Nem a miniszter ur mondta, hanem más, hogy ha a népoktatást megmagyarositjuk, akkor idővel valamennyi polgár tud magyarul és ha mindenki tud magyarul, megértjük egymást és általános békesség lesz az országban. Ez az érv nagyon imponált, még pedig azért, mert érthetővé tett előttem valamit, a mit ezelőtt nem értettem. Ezelőtt ugyanis titok volt előttem, hogy miért olyan nagy az egyetértés közöttünk, értem a nemzetiségi képviselők és önök között. Most ráI jöttem, hogy annak az oka az, hogy tudunk-