Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-63

63. országos ülés Í906 november 2í-én, szombaton. 77 1. Igaz-e az, hogy az 1904 : VII. t.-cz. végrehajtása még nincsen megkezdve? 2. Ha igaz, mi okozta ezt a késedelmet? 3. Hajlandó-e a pénzügyminiszter ur intézkedni, hogy ezen törvény végrehajtása mielőbb foganatosittassék s első sorban azon szolgálati biztosítékok adassanak vissza, melyek nem az állami alkalmazottak, hanem harmadik személyek, s különösen bankok tulajdonát képezik ? Elnök: Az interpelláczió a házszabályok értelmében a pénzügyminiszter urnak ki fog adatni. Következik Szkicsák' Ferencz képviselő ur interj^ellácziója a bevándoiiott külföldiek kiutasítása tárgyában. Szkicsák Ferencz: T. képviselőház! A mai napon nem kívánok interpellálni. (Derültség.) Elnök: Következik Molnár János képviselő ur interpellácziója. Molnár János: T. képviselőház! A vallásos közoktatásügyi minisztériumnak van egy előkelő hivatalnoka, a ki annyira meg tudja mindig a mindenkori kultuszminiszter uraknak kegyét és pártfogását nyerni, hogy folytonosan emelkedik rangban és kefolyásban. Hogy mennyire megnyerte a mostani kultuszminiszter urnak kegyét is, mutatja az a körülmény, hogy a t. kultuszminiszter ur úgyszólván első teendői közé sorozta, hogy őt Pozsonyba kiküldje állami iskolák létesítésére, szervezésére. Ez az előkelő hivatalnok : Halász Ferencz kultuszminiszteri tanácsos. Nagyon természetes tehát, hogy az ilyen előkelő állású és befolyású egyénnek minden szava, a melyet kiejt, és minden sora, a melyet leír, nagy sulylyal esik a latba, különösen akkor, ha arról beszél vagy arról ir, a mi az ő legközvetlenebb foglalkozása, t. i. a tanügyről. Már pedig ez a t. miniszteri tanácsos ur irt a napokban, vagy inkább ezen hetekben épen ezen ügyről, kiadván egy: »Magyar nemzeti állam és népoktatás* czimü röpiratot, épen abban az időben, a midőn a pénzügyi bizottság a budgetet tárgyalta, megküldve ezt a röpiratot e bizottság minden tagjának. T. kéjrviselőház! A röpirat az u. n. felekezeti, vagyis a hitvallásos képezdéket teljesen leteszi, úgyszólván még a ruhát is lehúzza róluk. Többek között ezeket mondja (olvassa): »A hitfeleltezeti tanitóképezdében tanítói képesitést nyert ifjúság nagy része sem készültség, sem hivatás, sem pedig hazafias megbízhatóság tekintetében nem állja ki a versenyt az állami képezdékből kikerült tanitói karral. Minthogy pedig a képesített tanítók túlnyomó nagy számban a felekezeti képezdékből kerülnek ki, a népiskolákban is ezek foglalják el nagyobb mérvben a teret. Népoktatásunknak különösen az iskolák belső életében megnyilatkozó fogyatékossága nagyrészben a felekezeti képezőkből kikerült, hiányosan képzett, nem megbízható tanitói kar működésére vezethető vissza.« Zboray Miklós: TJgy látszik, a tanácsos ur fogyatékos! Molnár János: Ubi lex vei auctor nec distinguit, nec nobis distinguere licet, vagyis a hol a törvény, vagy pedig a szerző különbséget nem tesz, nekünk sem szabad különbséget tennünk. Már pedig a t. miniszteri tanácsos ur, ezen röpirat szerzője, itt semmiféle különbséget, semmiféle kivételt nem tesz. Nein szorítja meg semmi irányban sem az ő általános kifejezéseit, hanem a hitfelekezeti tanitóképezdékből kikerült egyénekről, mindegyikről . . . Zboray Miklós: Hazafiatlanoknak mondja! Molnár János: azt állítja, hogy sem hivatás, sem készültség, sem hazafias megbízhatóság tekintetében nem versenyezhetnek az állami tanitóképezdékből kikerült egyénekkel. Ha tehát ő semmi kivételt sem tesz, nagyon természetes, hogy kifejezése, megrovó nyilatkozata a katholikus hitvallásos tanitóképezdékből kikerülteket is érinti. (Nagy zaj a középen. Szkicsák Ferencz ismételten közbeszól.) Zboray Miklós: Ne lármázzék! (Halljuk! Ralijuk!) Molnár János: T. képviselőház! Hogy a katholikus tanitóképezdékből kikerült egyének, sem készültség, sem hivatottság tekintetében nem állják ki a versenyt . . . (Zaj a középen.) Elnök : Csendet kérek! Molnár János: Az állami tanitóképezdékből kikerült tanítókkal, ezt most nem akarom itt vitatni, eldönteni, vagy megczáfolni. Azt sem akarom bírálat tárgyává tenni, vájjon a katholikus népoktatás olyan alpári, olyan alacsony nivóju-e, mint a milyennek azt, röpiratában a t. miniszteri tanácsos nr feltünteti. Nem szólok erről és nem vitatkozom e felett, mert a »Magyar Tanítóképző« czimü folyóiratban megfelelt e vádra egy igen előkelő tanférfíu, a ki ismeri ugy az állami, mint a hitvallásos képezdéket is, mint a hogy ismeri minden ember a tenyerét. Ezen előkelő tanférfi u a miniszteri tanácsos ur röpiratából általam felolvasottakra a következőket válaszolja (olvassa): »Ilyeneket írni csakis az ügy ismeretének, s az ügyről való tájékozottságnak abszolút hiánya mellett lehet. Ilyeneket írni hiba és megbocsáthatatlan könnyelműség. (Igaz 1 TJgy van! a baloldalon.) Sokszorosan, fokozott mértékben súlyosbított öreg hiba, ha az írja, a ki épen a népiskolai tanitóság ügyének, a kikéről szó van, hivatalos ellenőrző]e.« (Helyeslés a baloldalon.) Erről tehát, mondom, nem akarok szólni. Egyet azonban nem hagyhatok szó nélkül, mert ha az igaz volna, méltán az arczunkba hajtaná a vért és pirulva kellene az ország szine elé államink. (Halljuk! Halljuk!) Értem azt, hogy a miniszteri tanácsos ur általánosságban meg-