Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-63

68 63. országos ülés 1906 november 2í-én, szombaton. süek, és hogy mely nemzetiséghez tartoznak. Nem mi vagyunk okai annak, hogy ez a helyzet ma igy van, a múlt évtizedeknek kormányai az okai és azokra lehetne visszavezetni azt, hogy gazdasági és kulturális téren nem tudunk kimutatni olyan fejlődést, a melyet nekünk az idő haladásával tényleg felmutatnunk kellene, hogy gazdasági téren rendkívül sok sérelem fordul elő, hogy kulturális téren rendkivül sok a teendő. De ez nem képezi specziális baját egyes nemzetiségeknek ; ezt érezzük mindnyájan, és igy nem zárkózhatunk el nemzetiségekre való eloszlással az elől, hogy azeket az állapotokat szanáljuk, megjavítsuk, hanem ellenkezőleg, ezen a téren kezet kell fognunk mindannyiunknak, tekintet nélkül arra, hogy román, szerb, tót, vagy milyen nemzetiségűek vagyunk ; ezeket javitani, szanálni kötelességünk, (ügy van! ügy van! balfelöl.) Csodálatos, hogy mi mindig azokat a szempontokat keressük, a melyek széjj elhúznak bennünket, noha a mi történeti fejlődésünk olyan, hogy az itt lakó népeknek van olyan közös érdekük, czéljuk, a mely érdekben és végczélban ha találkozunk, akkor mindnyájunknak fejlődése, haladása, munkássága biztosítva van és nem fordulnak elő ellentétek sem érzelemben, sem politikai meggyőződésben köztünk és a nemzetiségi képviselők között. Van nekünk egy közös ellenségünk, tehát közös érdekünk, hogy ettől a közös ellenségtől megszabaduljunk, (ügy van! ügy van ! bal f dől.) Tudjuk, hogy ez a közös ellenség Ausztria. Erezzük, hogy addig, a mig Ausztriával ez a lehetetlen helyzetünk fennáll, érezzük, hogy a mig ez a rendezetlen viszony tart Ausztriával, addig a mi állami életünk, nemzeti létünk nem tud érvényesülni, önálló nemzet, önálló magyar állam nem tudunk lenni. Szükséges tehát, hogy kezet fogjunk mindannyian, tekintet nélkül arra, hogy milyen születésűek vagyunk. Menjünk közösen neki a közös ellenségnek, Ausztriának, igyekezzünk megszabadulni ettől az ellenségtől, és ezen ellenség legyőzése után szerezzük meg önálló nemzeti létünket, egyéniségünket, államiságunkat. Akkor, ha mint egyedek fogunk szerepelni és érvényesülni Európában, nemcsak papíron, törvényben, hanem a, valóságban, az életben is, akkor, ha ezen közös érdekünket szolgáljuk, a mi pedig óriási nagy, évtizedekre szóló munkát fog nekünk adni, akkor találkozni fogunk a végczélban is, t. i. abban, hogy mindnyájunknak szent kötelessége e hazában : a magyar egységes nemzeti kultúrának fejlesztése és kidomboritása. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ez a faji, nemzeti jelleggel nem ellentétes. Ha bizonyos szűkebb térről, bizonyos szűkebb szempontokból tekintjük ezen kérdéseket, ugy tűnik fel látszólag, mintha a faji és az egységes nemzeti jelleg közt valami ellentét volna. Nem áll. Hiszen ebben az országban a nem magyar ajkúak mindegyikéről felteszszük, hogy nem gravitálnak, nem gondolnak másfelé, hogy lelkük kizárólagos vágya az, hogy ebben az országban érvényesüljenek, boldoguljanak. A faji jelleg a nem magyar ajkúban csak arra való, és arra büszke is lehet az illető, hogy abban a fajban lehetnek bizonyos különös jó tulajdonságok, a melyeket épen nyelvének tanulása, szokásainak fentartása révén tud kifejleszteni, és ez által kifejleszt egyúttal bizonyos energiát, ezt az energiát azonban a közös hazának, a nemzeti kultúrának fejlesztésére kell fordítani és igy, ha az itt lakó egyes fajok az ő nemzetiségi faji tulajdonságaik, energiájuk folytán érvényesülnek az általános nemzeti jelleg, az általános nemzeti élet terén, akkor itt egy erős, hatalmas, egészséges nemzeti élet fejlődik ki, akkor elérjük azt, a mi mindnyájunk végczélja, hogy ez az ország végre-valahára elmondhassa magáról, hogy tényleg és valóságban önálló, független, nagy, boldog, szabad Magyarország. (Elénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ráth Endre jegyző i Hodzsa Milán! Hodzsa Milán: T. képviselőház! (Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő ur beszédét, ha rá fogok érni, tót nyelvre lefordíttatom és plakatiroztatom a tót nemzetiségi kerületekben oly czélból, hogy a tőt nép ismerkedjék meg azon függetlenségi politikusoknak a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontjával, a kik még a mérsékeltebbek soraiból valók. Most azonban nem fogok érdemben foglalkozni a t. előttem szólott képviselő beszédével azért, mert lehetőleg röviden akarom elmondani mindazt, a mit megjegyzendőnek tartok az ő beszédére vonatkozólag és csak egynéhány tévedésére kívánok rámutatni. Abból a számarányból, a melyben a nemzetiségi képviselők az országgyűlésbe bekerültek, a t. képviselő ur azt a következtetést' vonja le, hogy a nemzetiségi képviselők nem. képviselik annak a 8 millió vagy 5 millió nemzetiséginek eszmevilágát és kívánságait. Ugyanezzel a joggal mondhatnám én, hogy a függetlenségi párt annak idején, a mikor csak 7 emberből állott itt a képviselőházban, ugyancsak távol állott a magyarságtól és nem képviselte óhajait. (Zaj.) 1906-ban — helyesen jegyezte meg a t, előttem szóló képviselő ur — 60.000 volt azon választók száma, a kik nemzetiségi párti jelöltekre szavaztak. Nem csekély szám ez, ha tekintetbe veszszük, hogy 1905-ben csak 3200 nemzetiségi párti választó, 1901-ben pedig csak 9000 nemzetiségi párti választó volt. Ezek a számadatok tehát csak azt bizonyítják, hogy a mi pártunk örvendetesen gyarapodott! s ez ellen részemről semmi kifogásnak sem lehet helye. Azonban legyen róla meggyőződve a t. képviselő ur és legyenek róla meggyőződve t. képviselőtársaim is, hogy