Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-73

320 73. országos ülés 1906 deczember 7-én, pénteken. vámot kötöttek ki. a Hegyaljáról és más hegyvidékekről származó erős borokra, hogy azoknak kivitele csaknem lehetetlen, mert ínég a legegyszerűbb pecsenyeborra is, a 13 százalékos szesztartalom borra pudonként 5 rubelt, vagyis 12 és fél korona vámot vetettek ki és igy egy gönczi hordó után, a mely 136 liter és mi a Hegyalján mindig ezt az átlagot tartjuk fenn, a legegyszerűbb pecsenyeboroknál is 100 korona vámot kell fizetni. De azután 16 százalékos szesztartalmu borokért pudonként 9 rubel a vám, vagyis egy gönczi hordónál már nem 100 korona, hanem 100 forint. (Mozgás.) Annyira ment az emelés, hogy a legkönnyebb, itt 80 korona árban megvett borokért a 100 koronás vámvétel következtében, ha a kereskedő is akar valamely százalékot számítani a vevővel szemben, borát Oroszországban egyáltalában nem értékesítheti. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy ugy a t. ház, mint épen a t. miniszter ur is, a ki ezt az egész szőlőfeltámadást törvényes utón segélyezte s okszerű támogatással az eddigi tökélyre, vitte, most, mikor már megvan ez az eredmény, borpiaczról is gondoskodjék. (Helyeslés.) Mi magunk törtük a fejünket, próbáltunk alakitani pinczeszövetkezeteket, borelárusitószövetkezetet, részvénytársaságokat boreladásra, pinczetársulást, mindent, erre kértünk segélyt, kaptunk is, de mindig csak erkölcsi támogatást. Erkölcseink megerősödtek, (Derültség.) de gazdaságilag az elszegényedés következett be. 1903-ban azonban a földmivelésügyi minisztérium is gondolt a dologra és pinczék alakítására az 1903. évi költségelőirányzatban felvett egy bizonyos összeget a következő indokolás mellett (olvassa) : »Egyszersmind a borértékesítés előmozdítása érdekében, megvetni kívánván alapját' a székesfővárosban rendezendő állandó borvásár létesítésének és rendszeres boraukcziók szervezésének egyes vidékeken, előirányoztam 25.000 koronát.« Ez ugyan véghetetlenül kevés, de bennünk már feltámadt a remény, hogy ime, gondolnak velünk, bizonyosan előre fogunk haladni e téren. Azonban, t. ház, ha ugyanarról az évről a zárszámadást megnézzük, a kiadások között látjuk, hogy 300 korona lett erre a czélra fordítva, tehát a 25.000 korona is, a melyet pedig mi nagyon is kevésnek tartottunk, tulmagas volt, mert hiszen ebből az összegből csak 300 koronát költöttek el. 1904-ben ismét 25.000 korona volt előirányozva, a kiadás pedig 14.168 korona 81 fillér volt. 1905-ben nincs se előirányzat, se kiadás, 1906-ban már 21.000 korona az előirányzat, mintha az eddig elért eredmény tul jó lett volna. 1907-ben az előirányzatban ismét 25 000 korona szerepel. Ez az összeg igen kevés, mert a mikor 4% millió hektoliter bortermésnek eladásáról és egy ilyen fontos gazdasági ágnak felsegélyezéséről, életrehozataláról van szó, akkor, a mikor a kereskedelemügyi miniszter ur milliókat szán iparfejlesztére és a keresekedelem támogatására, akkor ezen kereskededelem czéljára, ha anyagot akarunk teremteni, épen egy agrárállamban, mint Magyarországon, az előirányzatban feltétlenül nagyobb összeget kell felvenni. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) És én bizom az igen t. miniszter ur jóakaratában és bizik az egész szőlőtermelő vidék lakossága, tulajdonosai és munkássága, hogy az, a ki apostola volt a feltámadásnak, marad vezetője és apostola a megélhetésnek is. (Elénk helyeslés.) Épen azért igen szépen kérem, e tekintetben kegyeskedjék a t. miniszter ur és a t. ház fokozottabb kiadásokkal és befolyással a külföldön piaczot teremtem, (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) és nem arra a szegény birtokososztályra bizni, hogy a saját, most már megfeszített létfentartása mellett külön kiadásokat tegyen ágensek szerzésére és általában kereskedelmi üzletek kötésének előmozdítására. (Általános helyeslés.) Kívánságunk volna az is, hogy külföldön a gazdasági tudósítói hivatalok kereskedőkkel, a kik ehhez értenek, érintkezésbe lépjenek és az ajánlatokat, az esetleges vételeket is közvetítenék. (Helyeslés.) Ez volna hasznos cselekedet, nem pedig ha czikkeket irnak, a miből senkinek sincs haszna és jövedelme. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nagy urak a gazdasági tudósítók!) Volna még egy kérelmem az igen t. földmivelésügyi miniszter úrhoz. A hegyvidéki szőlőknek nagy nehézségük van a hordók tekintetében is. Magyarország területén a tölgyfahordók előállítása nagy akadályokkal jár. Ugyanis a tölgyfaerdők kipusztulófélben vannak, már csak a kötött birtokokon van itt-ott egy kevés és annyira megdrágult a tölgyfa, hogy daczára annak, hogy óriási munka mellett állítjuk elő kevés bormennyiségünket, mindig emelkedik még a hordóknak az ára is és nemsokára arról kell gondoskodnunk, hogy talán czementből készült hordókat fogunk alkalmazni, melyek a bor minőségét bizonyosan károsan fogják befolyásolni. Ott vannak az állami erdők ; azokat külföldi vállalkozóknak, társaságoknak adják. Inkább csinálnák meg, hogy az a több ezer iparos, bognárember apró részletekben kapja azt a fát. (Igaz! Ugy van I) Ezzel támogathatnék azt a birtokososztályt, de egyúttal munkát adnánk azoknak a szegény iparosembereknek, a kik jelenleg csakis a trösztöknek és más nagyvállalkozóknak vannak kiszolgáltatva. (Élénk helyeslés.) A reklám dolgában még az a kívánságom volna, hogy az állam az igen okosan, de elég drága pénzért vett Tátra-fürdőkben reklámot csináljon borainknak, a hol angolok és más külföldiek utaznak ; tétessék rendes szokássá, hogy azok a vendéglősök a hegyaljai aszuborokat, a szomorodni borokat mutassák be a külföldieknek, de nem túlságosan drágán, hogy ismerjék meg. Mert mégis csak sajátságos az, hogy a mikor épen egy gazdasági hivatásu angol társaság tanulmányozás végett itt járt, a mikor épen kereskedelmi czélból jöttek ide, a rendesen szokásban lévő bankettek